Julcseeka Life életmód
Julcseeka Life életmód összegzése
2014 ben kezdtünk el párommal életmódot váltani, többet is kipróbáltunk. Mindegyik arról szól, hogy hagyj el bizonyos ételeket és jobban leszel. 4 év után sokkal rosszabb állapotba kerültünk, mint mikor nekikezdtünk, egyre több étel kellett elhagynunk és egyre többet jelentkezett a teljesen állandósult puffadásunk. Amikor már mindent megvontam magamtól, akkor döbbentem rá, hogy tévúton jártam, a folyamatos ételmegvonások nem fogják soha megszüntetni az alap problémámat. De mi lehet az alap probléma, mi miatt vagyunk betegek egyáltalán?
Elszántam magam hogy kiderítem, nem fogom feladni. El nem tudjátok képzelni mennyi amerikai kutatásokat olvastam, angol nyelven, miközben nagyon gyenge az angol tudásom, mennyi tapasztalatokat, blogokat, majd a kutatásokból szörföltem rengeteg oldalra, mert olyan szavak voltak mondjuk egy 10 szós mondatba amiből 9 et nem értettem, azt se tudtam mi az, így a szavakat egyről egyre tanulmányoztam külön, hogy mit is jelképez az az emberi testben. Napról napra állt össze bennem a kép, szinte megszállottam tanulmányoztam, mert ahogy egyre több mindent nyílt meg előttem, úgy kezdtem megérteni mindent, hogy mi is zajlik bennem és annál jobban éheztem a még több infóra.
Felfogtam, hogy itt akkora baj, hogy nulláról kell kezdenem a szervezetemet felépíteni, mert mindenem össze van zavarodva, semmi nem működik helyesen és így hogy nem tudok megenni már semmit sem az almán kívül, így nem fogok tudni sokáig ebben a testben élni, mert az fel fogja adni. Aztán rájöttem arra is, hogy ez is nagyon kevés lesz, hisz vannak bennem olyan élősködők, olyan anyagok, köztük a nehézfémek, toxikonok, elhalt vírus sejtek, rohadt étel maradványok, férgek, patogén baktériumok és még sorolhatnám, amiket ki kell magamból takarítani, különben nem fogok tudni előre haladni.
A testemet egy számítógéphez hasonlítottam. Át invertálltam magamat egy számítógépbe és megnéztem mi a helyzet. Jelen pillanatban nem futnak a programok, nem tudok alkalmazásokat megnyitni, nem férek a gépházhoz sem, egyszerűen sokszor még a bekapcsolás sem megy, tele van vírussal a gép, folyamatosan egy fekete ablak villan fel, a böngészőmben ha meg tudom nyitni folyamatosan vírusos reklámok ugrálnak, hiába van vírusírtóm, akkor is ….Mit teszünk ilyenkor? Fogom a gépet és letörlök róla mindent, meg kell értenem, hogy el kell engednem a képeimet és dokumentumjaimat is, mert azokba is belement a vírus. Ki fújom a levegőt és elengedem őket, hisz nincs mit tennem. Felfogtam!
Letörlök mindent, majd szépen újratelepítem a programokat, egytől egyig, jó kis meló!! Utána pedig nagyon vigyázok rá, megtanulom, mit lehet megnyitnom , mit nem, hisz tudom mi vár rám, ha megint olyan tartalmakat ” eszek” a neten amiktől újra vírusos lehet a gépem.
Na pont ugyanezt csináljuk a szervezetünknél is a Julcseeka life élemódban.
- Felmérjük a jelenlegi állapotot ( vérkép, kérdőív, fotók )
- Majd, mindent törlünk, persze itt azért ésszel….én már kitapasztaltam, hogy mikor minek milyen sorrendje van, mikre kell figyelni. Legfőképp a pszihés dolgokra. Erre az Élet engem tökéletesen megtanított, volt magamon mint tanulnom. Mivel az Élet így vele együtt maga az ember is egy átlátható program, roppant egyszerűek a benne zajló folyamatok. 2017 ben “megszabadultam” nem csak az elmémtől, hanem a világtól is ( legyőztem a világot ) ezt pedig csak úgy tudtam, hogy kiismertem minden apró részletét, nem csak az elmémnek befelé tekintve, hanem a világlátványnak is kifelé tekintve. Ezért látom a jövőbeli eseményeket, ezért tudom ki min ment keresztül a viselkedéséből adódóan, ezért tudok mindig mindent, mert algoritmusokat, programokat látok és azoknak az összegzéséből azonnal látom az eredményét is, vagy éppen a kiinduló pontját. Nem mondom, hogy könnyű volt ezzel megtanulni élni, ezáltal elvesztettem a normális ” emberi” létemet, de napról napra igyekszem emberként létezni és visszahozni az emberi tulajdonságaimat. Viszont ezt ki is tudom használni arra, hogy látom kinek épp mire van szüksége a következő lépéshez…..
- Törölnünk kell nem csak a bennünk élő élősködőket és azt a buli utáni koszt, amit hátrahagynak maguk után, mint az ember egy szülinapi buli után, hanem ezeknek az élősködőknek a táplálékait is, ami közül a legjelentősebbek a nehézfémek. Ezek azért problematikások, mert a nevéből adódóan nehezek, így megülnek, lesüllyednek, epehólyagban, méhben, húgyhólyagban, bélrendszerben, az agyban, pajzsmirigyben a májban stb.. Itt elkezdenek oxidálódni és károsítják a közelükben lévő egészséges sejteinket. Mivel a legfőbb táplálékuk a vírusoknak, gombáknak, baktériumoknak ezek az oxidálódott nehézfémek, ezért ők abban a szervünkben tanyáznak, szaporodnak, ahol a legtöbb a kaja, te is ott lennél a helyükben, ez nyilvánvaló! A nehézfémekkel az a legnagyobb gond még, hogy mivel nem ürül, lesüllyed, ezért örököljük őket a köldök zsinóron keresztül anyukánktól, illetve nagyon sok mindennel nap mint visszük be a szervezetünkbe. A mi szervezetünkben már sokkal több a nehézfém, mint a korábbi generációkban, ezért neked most kell tenned azért, hogy ezt megállítsd. A mostani gyerekek már nagyon betegesek, pont-e miatt, ez ellen is tehetünk!
- Törlés után jön az újratelepítés. Meg kell tanulnunk az alapoktól kezdve, hogy mik a biztonságos programok, vagyis átfordítva mik azok amiket ehetünk úgy, hogy a vírusok nem laknak tőle jól, vagyis kiéheztetjük őket. Ki fogunk alakítani egy olyan étkezési szokást, amit tartani tudunk életünk végéig, hisz vírusok, baktériumok mindig lesznek, azok jönnek mennek bennünk, de ha benned nem talál olyan dolgot, ami miatt el tud szaporodni, akkor hamar kipusztul. Telepítünk olyan hasznos bacikat is, amik minket szolgálnak, mindent meg tesznek az egészségünkért. Az új étkezéssel olyan programot hozunk létre, ami újraindítja az emésztőrendszerünket is, mert jelenleg szinte mindenkinek csökkentett üzemmódban működik, hibásan. A mellékvesére is nagy gondot fordítunk, szegény nagyon ki van fáradva, mert a nem megfelelő szervezet működéstől folyamatosan termeli a stresszhormonokat ( adrenalin, kortizol ) ezeknek a magas szintjét is le kell csökkentenünk. Vissza kell építenünk a szervezetbe a biztonságos szénhidrátokat, mert rengeteg szervünknek, sejtünknek ez a tápláléka és éheznek! A zsírt ki kell pucolni a szervezetből és minden szervünkből, sejtünkből. Amíg tocsognak a zsírtól nem tudnak dolgozni. Te tudnál miután felöltöztél, útra készen állnál és én ekkor minden reggel nyakon öntenélek egy vödör zsírral? Tudod mekkora munka azt lemosni magadról, vagy egyáltalán így tovább intézni a dolgodat? Szerinted a sejtjeidnek jó buli, hogy ragadnak? A cukrot sem tudják fel venni szegények, ami az energiádat adná! Tehát a programokat összehangoltan kell működtetni, hogy minden mindennel összhangban működjön. Legyen elég hormontermelés, elég sav termelés a gyomorban, elég inzulin és lebontó enzim termelés. Ez pedig a megfelelő táplálékok makrójának a beállításán múlik. A magas kortizol szintet meg kell szüntetni, (nem csak belülről, de kívülről is a bevitelét, kávé, energia ital, zöld tea, kakaó stb ) a sejt szintű éhezést szintén ( ez általában a szénhidrátok megvonása miatt keletkezik) illetve el kell hagyni a goitrogén tartalmú ételeket (kakaó, köles, teff, cirok), amik szintén nagyban ahhoz járulnak hozzá, hogy az anyagcserénk csökkentett üzemmódban működjön, mivel ezek gátolják a pajzsmirigy jód felvételét, ami pont a kiindulópontja az anyagcserénk csökkentett működéséhez.
- Nagyon odafigyelünk a testben zajló oxidáció visszaszorítására, mert attól öregszünk, így a lehető legmagasabb szintre fogjuk emelni az antioxidáns bevitelt.
- Amikor a szervezet szépen kitisztult, kezd helyreállni a rend, akkor bevezetjük a vitaminokat, ásványi anyagokat, addig nem, mert nem tud felszívódni. A fel nem szívódott vitaminok pedig csak szintén oxidálódnak mint a nehézfémek, amikkel megint a vírusok táplálkoznak.
- Majd szépen felkészülünk a jódpótlásra, és elkezdjük pótolni is. Hisz minden ember jódhiányos aki nem pótolja, mert a földünkből már teljesen kifogyott ez a nyomelem. Ennek hiánya is okozza az anyagcsere zavarunkat, mivel a pajzsmirigy hormontermeléshez jódot használ, csak abból tud T3 T4 hormonokat elő állítani. Ha nincs hormon nincs normál anyagcsere sem. Illetve a megfelelő jód telítettséggel a vírusok és a nehézfémek sem tudtak volna elszaporodni a szervezetünkből, mivel nagyon erős vírusölő a jód, és a nehézfémeket is kivezeti.
Mivel a legtöbb betegségünk anyagcsere zavar miatt jött létre, illetve az élősködők, vírusok okozzák, így ha semmi másra nem koncentrálunk, kizárólag a FŐ okra, tehát visszaállítjuk az anyagcserét megfelelő táplálkozással, kiirtjuk a vírusokat azoknak a toxinjaival együtt, illetve a nehézfémeket amik károsítják az egészséges sejtjeinket és etetik a vírusokat, majd megszüntetjük a jódhiányt, a szervezet úgy lélegzik fel és tűnnek el sorra a betegségek maguktól.
Az orvos tudomány még erre nem jött rá, így esélyük sincs gyógyítani, a legtöbb betegséget nem is értik és beskatulyázzák az autoimmun betegségbe, hogy a szervezeted saját mag ellen támadt. Azt nem látják, hogy van ott valami AMIT támad az immunrendszer és az a valami okozza betegséget nem pedig a szervezeted.
Életmódok területén, mivel egyre több a beteg, egyre több ÚJ fajta életmód fogja fejét ütni, ami mind arra fog vonatkozni, hogy mit hagyjál el, amivel a tünetedet kezelni tudod. Egyik sem lesz eredményes, mert nem a fő okot kezeli.
ÉTKEZÉSRŐL:
Az emberek az étkezést pótcselekvésnek alkalmazzák, a pillanatnyi boldogságot várják tőle, miközben az étkezésnek semmi más feladata nem lenne, mint a szervezetnek szükséges alapanyagokat beadjuk. Mivel egyszerűen azok nélkül nem tud normálisan működni. Ezt már teljesen elfelejtette a ma élő ember, mint azt is, hogy a fogai rágásra jöttek létre. Nem rágunk, benyomjuk az ételt a szánkba, ízleljük 1 két másodpercig, majd egy két rágás után már nyeljük is le majd azt várjuk mikor jön a következő falat a szánkba…..
Ez olyan mintha az autónk azt mondaná, hogy ő bocsika, de nem benzint kér, hanem sajtos kiflit, mert neki olyan kedve van ma. Vicces ugye? De maguknál ez már nehezebben megy, amikor chipset eszünk, mert olyan kedvünk van, pedig azzal abszolult nem tud működni a szervezetünk, mint az autónk a sajtos kiflivel.
Rettentő finomakat lehet enni amúgy tudatosan is, nem kell megijedni. Amikor elkezdesz a szervezetednek azt adni amire valóban szüksége van, akkor olyan jól tud esni az étel és olyan finomnak érzed amit soha nem fog tudni megadni egyetlen egy chips sem, ezt nehéz leírni, ezt tapasztalni kell 🙂
Szia Julcseeka!Érdeklődni szeretnék, hogy hogyan működik az életmód programod?Esetleg 53 évesen is van még remény?Néztem az oldalad, de sajnos nem találtam,bár lehet, hogy vaksi vagyok.Köszönöm szépen!Gyöngyi Julcseeka Life írta: > JulcseekaLife posted: ” Julcseeka Life életmód Julcseeka Life életmód összegzése 2014 ben kezdtünk el párommal életmódot váltani, többet is kipróbáltunk. Mindegyik arról szól, hogy hagyj el bizonyos ételeket és jobban leszel. 4 év után sokkal rosszabb állapotba kerültünk, min”
Drága Gyöngyi, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot a facebookon: https://www.facebook.com/Julcseekaetkezztudatosan írj üzenetet és megbeszéljük a részleteket, ölellek: Julcseeka