Június óta nem tudtam írni a blogomba.Okkal ! Nagyon nagyon sok minden történt velem azóta ,az egész életem megváltozott és jómagam is . Mások lettek az életkörülményeink párommal és épp ennek köszönhetem azt ,hogy ez a gofri létrejött . Meg kellett tanulnom olyan dolgok nélkül élni ,ami eddig teljesen természetesnek, alap dolognak tűnt az életemben, mint pl. a konyha , fürdőszoba , tűzhely vagy egyszerűen csak annyit mondok ,hogy a víz .Az embernek enni kell és mivel a nyers ételre és a fényevésre még nem készültem fel ,így meg kellett oldanom valahogy a napi étkezésünket . Mi nagyon kenyeresek vagyunk mióta életmódot váltottunk , előtte én nem voltam annyira csak párom .Az életkörülményeink úgy hozták, hogy egyszerűbb lett gyors megkenni egy zsíros paleos kenyeret , mint pl. egy főtt ételt elkészíteni majd megenni . Leginkább anyagiak miatt ,de sokszor időhiány miatt is .Ezért számunkra fontos szempont volt ,hogy valamit meg tudjak kenni egy kis zsírral .Eleinte párom hot panba próbálkozott zsemlék sütésével ,ehető volt, de nem igazán volt az igazi .Mikor aztán jött egy isteni sugallatom , hogy van egy ősrégi gofrisütőm ,és megpróbálhatnék sütni benne sós gofrit . Első alkalomra sikerült is összehoznom ! El kell kell ,hogy mondjam nagyon sok mindenben jobbnak bizonyult mint azok a kenyerek amiket sütőben meg tudtam sütni .Ha talán majd egyszer lesz konyhám és benne sütőm is , szerintem már akkor sem sütnék többet sütőben sült kenyeret .
Miért ?? Íme a szempontok :
-sokkal olcsóbb , mert gofrisütőben a legolcsóbb lisztekkel is dolgozhatok , míg ugyanezekkel sütőben próbálkozva inkább vmi ragacsos, nyúlós cucc lesz .
-ha megéhezek és nincs kész termék ,akkor akár 15 perc készítés után már ehetem is , nem úgy minta kenyérnél ami minimum egy óra .
-bármikor gyorsan frissé tehetem ami már mondjuk másnapos , 1 percre beteszem a gofrisütőbe és máris friss , ropogós .
-A tésztát ki tudom keverni és akár 2-3 napot is eláll a hűtőben ,így bármikor frissen annyit lesüthetek belőle amennyi szükséges .
-Méretes hamburgert , szendvicseket tudok belőle készíteni , nem úgy mint a kenyérből amik nagyon picike szeletek voltak , ráadásul engem fojtottak is olyan száraz , nyögvenyelős hamburgerek készültek a kenyérből .Zsemlével is próbálkoztam már hamburgernek ,de azok is vastagok , kemények lettek . A gofriburgernél nincs jobb 😛
-Illetve elronthatatlan . Míg másoktól hallom állandóan dobálják ki a kenyeret ,mert nem tudják megsütni ez garantáltan sikerülni fog .
-Édesen is ehető pl. lekvárral ,mint ahogy a hagyományos kenyeret ettük , mert igazából nincs íze .
Munkába , oviba ,suliba nagyon jól hordható hisz a lyukaknak köszönhetően a tartalom nem folyik ki út közben . Jól becsomagolható !
Paleo , NatuRestore kenyérhelyettesítő gofri
( hagyományos gofri méretben számolva 10 db gofri lesz belőle )
-4 db tojás
-1 tk só
-fél tk szódabikarbóna
-1tk ecet vagy citromlé vagy aszkorbinsav
-250 g tápióka keményítő
-130 g kókuszliszt
– 500 ml tisztított víz
Egy tálba a hozzávalókat csomómentesre elkeverem , majd 10 percig pihentetem a tésztát , mivel a kókuszlisztnek meg kell szívnia magát . Közben a gofrisütőt előmelegítem .Nekem nagyon régi a sütőm , amibe még vastag a teflon réteg , így nem szoktam beolajozni ,de ha neked vékonyabb a teflon, akkor érdemes legalább az első sütésnél egy picit beolajozni a sütőt . A tésztát merőkanállal teszem a sütőbe , és 12 percig sütöm . A tészta könnyen kijön a sütőből , csak valamelyik szélét megemelem és minden esetben a kettő együtt kiemelhető. Fogyasztás előtt várok vele egy picit ,hogy hűljön , mert melegen ragacsos még a tészta .
Ez az alap recept ,de ezt fel lehet turbózni . Pl. : lehet bele darabolni , kolbászt , szalonna darabokat , lehet fűszerezni a tésztát fokhagymával , borssal , olaszos fűszerekkel. Lehet beledarabolni vöröshagymát is és kizárólag csak a fantázia szab határt miket lehet a tésztába bele tenni ….. Ha édesre vágysz akkor csupán a só helyett édesítőt kell bele tenni és vaníliát . ❤
Isteni étvágyat kívánok hozzá !
–