A hozzàvalókat kézi habverővel keverjük csomómentesre. Ìzlès szerint egy rèszèbe keverhetünk kicsi karobport is. Sütőpapírral bèlelt tepsibe vagy szilikon tepsibe öntsük. Ideális tepsi mèret: 22*20 cm. Előmelegìtett sütőben, alsó felső sütèssel, hőlègkeverès nèlkül, 190-200 fokon tű próbàig süssük, sütőtől függően kb. 30 percig, de a tűpróbàra hagyatkozzunk.
Amìg sül a piskóta, kèszìtsük el a Julcseekàs drogmentes “csoki” màzat. Az alapanyagokat melegìtsük fel, ès kavarjuk csomómentesre
Nem azèrt ràntotta, mert tojás ràntotta àllaga ès ìze van, hanem maga az èrzete olyan, hisz ezzel össze kavarhatjuk a kedvenc sült zöldsègeinket, kinèzetre, elkèszìtèsre, ràntotta èrzèst ad. Mellesleg nagyon finom, laktató ès zsìrszegèny. Mi többszörös adagot eszünk meg egyszerre🤗
Csipet foszfátmentes sütöpor ( itt tudod megrendelni ) közvetlen csepegtess rá, pàr csepp citromlevet.
Vìzen dìnszteljük meg a vöröshagymàt, plussz ìzlès szerint zöldsègeket ( paprikàt, paradicsomot, fokhagymát stb)vegan szalonnát, vagy vegan virslit …. keverjük össze a masszànkat, hagyjuk pihenni, mìg formàzhatóvà nem vàlik. Amint a zöldsègek stb. megsültek, formázzunk a masszàból munkapulton laposabb kör alakot, majd helyezzük rà a zöldsègekre. Tegyünk rá fedőt ès hagyjuk, hogy a massza àtsüljön, pici erőssègen, nehogy a zöldsègek túl ègjenek.Ha ettől tartasz, akkor a tesztát tedd alulra a serpenyőbe, majd kanalazd rá a zöldsègeket ès úgy tedd rà a fedőt. Figyelgesd az alját, ha màr úgy làtod aranybarna, fordìtsd meg. A màsik oldalát rövidebb ideig kell sütni jóval. Amikor megsült hagyd hűlni. Fogyaszthatod ìgy omlettkènt is, de fel is darabolhatod, de csak azutàn tudod, mikor langyosra hűlt, ha hamarabb akarod nyàlkás lesz, olyannak fog tűnni, mintha nyers lenne. Nem az, várd amìg hűl 🙂 Melegen ne fogyasszuk‼️
Fogyasztás előtt egy picit szórjuk meg fekete sóval, ettől tojásos ìze lesz😊mehet rá füstölt pirospaprika is nyugodtan.
Nagyon gyors és egyszerű recept, a hozzávalókat csak összekavarod, belekanakazod szilikon formába, ezt ajánlom, és a többit a sütő végzi🙋🥰
Ünnepekkor szendvicsekhez, vagy hamburger bucinak, akàr hot dog kiflihez. 🙏
320g Julcseeka vegán Gabonamentes univerzàlis lisztkeverèk ( itt rendelhető )
18g paleolèt citromsav mentes sütőpor ( itt rendelhető )
28g frissen facsart citromlè
140g folyékony méz ( itt rendelhető ) vagy ízlés szerinti èdesìtès.
380g tisztìtott víz ( reàlis árú viztisztìtó keszülèk itt rendelhető
6g parajdi só
Ìzlès szerint a tetejère magvak
A hozzàvalókat kavarjuk össze, kanalazzuk szilikonos sütőformàba, 1nagy toast kenyèr, 4 db hambi zsemle, vagy4 hot dog kifli jön ki ebből a mennyisègből. Előmelegített 200 fokos sütőbe süssük kb 50-55 percig a kenyeret. Kissebb formàkat 190 fokon kb 30 percig.
Első alkalommal figyeljük ,majd jegyezzük meg, mert minden sütő máshogy süt.
Teljesen kihűlt állapotàba szeleteld csak, mert ha langosan szeleteled, akkor ragadós vizes lesz a belseje.
A hozzàvalókat kézi habverővel keverjük csomómentesre. Sütőpapírral bèlelt tepsibe vagy szilikon tepsibe öntsük. Ideális tepsi mèret: 22*20 cm. Előmelegìtett sütőben, alsó felső sütèssel, hőlègkeverès nèlkül, 190-200 fokon tű próbàig süssük, sütőtől függően kb. 30 percig, de a tűpróbàra hagyatkozzunk.
Amìg sül a piskóta, kèszìtsük el a Julcseekàs drogmentes “csoki” màzat. Az alapanyagokat melegìtsük fel, ès kavarjuk csomómentesre
70g kókuszviràg cukor ( itt rendelhető ) vagy ìzlès szerinti èdesìtès
Ha kisült a piskóta, rácson hagyjuk hűlni. Amint kihűlt daraboljuk kockákra, majd mártsuk a màzba minden oldalát. Èn szeretem ha picit meg szìvja a piskóta magát, ezèrt picit tovább hagyom a mázba. Màz után forgassuk kèn dioxid mentes kókusz reszelèkbe ( pl. ebbe )
Az alapanyagokat össze gyúrom, formázom ìzlès szerint, majd beteszem a fagyasztóba dermedni.
Addig elkèszìtem a bevonatot. Mivel mi nem eszünk kakaót, ìgy karobporból, kókuszviràg cukorból, kókusz zsìrból pici vìzből kèszìtettem a màzat. Aki eszik csokit az fel olvasztja. Miutàn megdermedt a túró bele mártjuk a mázba, vagy meglocsoljuk vele es betesszük a hűtőbe. Hűtőből kivève fogyasztjuk.
Az alapanyagokat gyúrjuk össze. Tegyünk fel picit sózott vizet forralni. Formàzzunk a tèsztából gombócokat. Ha felforrt a vìz, helyezzük bele a gombócokat óvatosan, figyeljük, hogy ne ragadjon le, kanàllal óvatosan mozgassuk meg.
A gombócok nem fognak feljönni a vìz tetejère, ezèrt kb. 4-5 perc főzes után, óvatosan szedjük ki.
Forgassuk pirìtott mentes zsemlemorzsàba amìg nedves, hogy rá ragadjon. Növènyi tejszìnt èdesìtsünk ès öntsük le vele a gombócokat.
Ízlés szerinti gyümölcsöket kavarhatsz bele én friss datolyàt daraboltam bele, és pirított dió darabokat. Bármilyen aszalt gyümölcs, mazsola, darált mák, friss gyümölcs stb… kerülhet bele.
A hozzàvalókat kavarjuk össze, kanalazzuk szilikonos sütőformàba, előmelegített 200 fokos sütőbe süssük kb 55 percig. Első alkalommal figyeljük mert minden sütő máshogy süt.
Teljesen kihűlt állapotàba szeleteld csak, mert ragadós vizes lesz a belseje amíg langyos.
Ízlés szerint reszelt citromhéj is kerülhet bele, de elhagyható
Figyelem! Ha te eritritet használsz, amit nem igen javaslok, mert tönkreteszi a bélflórát, de ha ennek ellenére is azzal édesítesz, az eritrit vizzé válik gyúrás közben, ezért kevesebb vízzel készíts, vagy utána lisztezd.
80g mèz ( itt rendelhető) vagy datolya szirup ( itt rendelhető) ha száraz èdesitőt hasznàlsz egy pici vizet lehet hozzá kell még tenned.
Elkèszìtèse:
A tèszta hozzâvalit gyúrjuk jól össze,majd pihentessük 20 percig. Addig készítsük el a túrókrèmünket. A hozzávalóit kavarjuk alaposan àt.
A tesztát pihentetés után munkapulton gyúrjuk jól àt, formàzzuk kedvünk szerint, töltsük meg túrókrèmmel. Helyettük szilikonos sütőlapra ( itt rendelhető) 190 fokos előmelegített sütőben süssük 15-20 percig. Ne süssük barnàra, mert akkor szàraz lesz.
4g palelétes foszfátmentes, citromsavmentes sütőpor ( itt tudod megrendelni ) ha másik sütőporral sütöd más lesz az eredmény, lehet hogy sötétebb lesz, vagy nem jön fel annyira mint várnád, nem érdemes kísérletezgetned!
7g frissen facsart citromlé
2g parajdi só ( itt tudod megrendelni ) A parajdi só az összes sók közül a legkevesebb nehézfémet tartalmaz!
Az alapanyagokat gyúrd jól àt, pihentesd pár percet a tèsztàt. Munkapulton ( nem vàgodeszkàn) nyújtsd tortilla formàra, tekerd rà a fa sodrofàdra és tedd bele a serpenyőbe.(Figyelj, hogy ne legyen mèrgezett teflon‼️)
Julcseeka Life nehézfém méregtelenítés, nyirokrendszer tisztítás
Manapság nincs olyan ember, akár gyermek, akár felnőtt, akár idős, akinek ne lenne szüksége egy nehézfém kivezetésre/ méregtelenítésre életében legalább egyszer.
Soha nem volt még az ember kitéve, ennyi nehézfém mérgezésnek mint manapság. Sokan nem tudják, hogy a nehézfémek nem ürülnek a szervezetünkből, hacsak nem kifejezetten el nem kezdjük speciálisan a kivezetésüket. Ami nagyon ijesztő, hogy örököljük is őket. Így benned is biztosan található ezer éves higany is. Ami minél jobban hígul örökléskor, annál nagyon károkat okoz a szervezetedben.
Milyen nehézfémek okoznak a szervezetünkben problémákat?
Talán a legjelentősebb a higany, de ma már lassan a kadmium átveszi a vezetést a chemtrail miatt (levegőszennyezés, vegyi csíkok), de nagy problémákat okoz az aluminium, a réz, az ólom, a nikkel, és az arzén is.
A legtöbb méreganyagot már évtizedek óta hordozzuk magunkba, főleg amiket örököltünk, amik mélyen sejteken belül is belénk ágyazódtak. Minél régebbi a méreg, annál veszélyesebb… oly annyira, hogy már a sejtjeinket is el tudják pusztítani, ha sejten belülre kerültek.
Milyen problémákat okoznak a nehézfém mérgek a szervezetünkben?
Elmondhatom, hogy szinte az összes civilizásiós betegségünk fő okozója a nehézfémek. Legtöbbször párosítva a vírusokkal, baktériumokkal, gombákkal. A mostani harmadik világháború fontos főszereplői.
Tudnunk kell, hogy a vírusokat laboratóriumban állítják elő, és ott szabályozzák, mivel táplálkozzanak, hogyan szaporodjanak stb… A vírusok önmagukban nem élőlények, csak információ hordozók, így táplálkozni sem tudnak. Viszont élő szervezetben, bejutva a sejtbe, sejten belül megfertőzi a saját vírus kódjával a sejtet, innentől vírus sejtről beszélünk. Ez a vírussejt is, mint a többi sejt, anyagcserével rendelkezik, csak már a megváltozott információ alapján fog viselkedni és táplálkozni is. A vírus sejtek osztódáskor a vírussal fertőződött vírussejtet fogja másolni.
A laboratóriumba úgy fejlesztették ki ezeket a vírusokat, hogy a legfőbb táplálékai a nehézfémek legyenek. Van még egyéb más is, de itt most nem térnék ki rájuk.
Itt már meg is értetted talán a legfontosabb problémát, amit a nehézfémek okoznak. Folyamatosan táplálják a szervezetünkben lévő vírusokat, amik közül sokat szintén örököltünk és öröklik gyermekeink is, ha nem teszünk ellene. pl. : EBV, övsömör, herpesz stb..
A nehézfémek és a vírusok együttesen idegrendszeri tüneteket, minden féle autoimmun betegségeket (ennél a szervezet soha nem támad a szerved ellen, hanem a benne lévő vírust támadja amit az orvos tudomány még nem fedezett fel) mindenféle gyulladásokat, hajhullást, kiütéseket, bőrproblémákat, pattanásokat, szájbetegségeket, tüdő problémákat, íz és szaglás vesztést, immungyengeség, migrénes fejfájás, májproblémák, nőgyógyászati problémákat, gombásodásokat, belső szerveink leállását, érrendszeri problémákat, szívproblémákat, lyme kórt, bélgyulladásokat, depressziót, ekcémát, pikkelysömört, szklerózis multiplexet, krónikus fáradtságot, orrfolyást, köhögést, tüsszögést, fülviszketést, arcüreg gyulladást, hasnyálmirigy problémákat, meddőséget stb…
Viszont ha te olyan különleges lény vagy, hogy nincs benned vírus, önmagában a nehézfémek is megmérgezik a szervezeted, gyulladásokat okoznak, idegrendszeri tüneteket, legyengítik az immunrendszeredet, agyi működési zavarokat okoznak pl. autizmust, alzheimer kórt, csontritkulást, demenciát, tikkeléseket, migrént, pajzsmirigy gyulladásokat, izületi gyulladásokat, íz és szaglás elvesztését stb..
Hogyan szabadulhatunk meg a nehézfémektől?
Nagyon nehéz feladat, mert sok féle módszer ígéri azt, hogy kivezeti belőled a nehézfémeket és igazából nem tapasztal tőlük semmilyen eredményt, változást, javulást az ember, vagy ha igen, hosszú évek alatt egy minimálisat.
Ha olvastad a betegségeimet ( itt olvashatod ) , akkor láthatod, hogy sok betegségtől meg lehet szabadulni akkor is, ha tisztábban étkezik az ember, ez nálam is így volt, de voltak olyan tüneteim, amik makacsan ragaszkodtak, sőt egyre elviselhetetlenebbek voltak. Nagyon sok embernél akikkel együtt dolgozom, szintén voltak ilyen ragaszkodós tünetek, hiába állítottam rá őket tiszta, tudatos étkezésre.
Én magam tisztában voltam vele, hogy a nehézfémek okozzák a maradandó problémáimat, ezért folyton azt kerestem, hogyan tudnám kivezetni őket a szervezetemből. Öröklött nehézfémeim is voltak, a mindennapokból is szereztem, oltásokból, aluminiumos dobozokból, konzerves ételekből, alufólia használatával, aluminiumos dezodorból, teflonos edényekből stb.. plusz a 13 amalgán tömésemből.
Az egyre elviselhetetlenebb felső légúti problémáim az után kezdődtek, miután az amalgán töméseimet szakszerűtlenül el kezdték lecserélni a fogaimból, fehér tömésekre, mert alatta rohadtak már a fogaim.
Nem szeretnék semmilyen nehézfém kivezetős módszert lealacsonyítani, így nem sorolnám fel, hogy mikkel próbálkoztam sikertelenül. Mivel nekem elég intenzív higany mérgezésem volt, így nálam egyből kibukott ha valami szépen felszedte a nehézfémet, majd nem fogta erősen és útja közben elengedte. Ahol elengedte, ott azonnal friss mérgezési tüneteket produkált nálam.
Tanulmányaim során a legjobb nehézfém kivezetőnek a koriandert találtam, viszont annyira megbízhatatlanul fogja ő is a nehézfémet, hogy inkább szétszórta a szervezetemben és szinte órákon belül ahogy bevittem a szervezetembe, rosszul lettem.
Azt mondják, hogy nagyon jó nehézfém kivezető még az árpafűpor, vadáfonya is, tiszta spirulina is, de tapasztalataim szerint nagyon nagyon nagyon lassú. 3 évnyi minden napos fogyasztásukkal is egyre rosszabbodtak a tüneteim, persze attól ugyanugy fogyasztom őket.
Éreztem, ha nem találok valamit, már a normális életemet nem tudom többet élni… újra nem, hiába étkezek tisztán, valóban sokkal jobban van a szervezetem, de ez az egy, ami az egész légutamra kiterjedt, ezzel már sokszor az ágyból sem tudtam kikelni…
Évek óta ismertem egy módszert, pontosabban 2015 óta, de még csak a listára sem vettem, mert annyira drágának találtam és az ember már annyi kudarc után nem hisz a csodaszerekben. Őszintén megmondva nem is tanulmányoztam az ára miatt.
Van az a pont, amikor az ember már mindent megtenne, csak jobban legyen, ez nálam is eljött, így mivel már kifogytam az ötletekből, rászántam magam és elkezdtem tanulmányozni ezt a módszer.
Amire rádöbbentem, hogy teljes egészében láttam azt, hogy ez bizony ha a tudásomat nézem és a szervezetem állapotát, akkor pont erre van szükségem. Semmi olyan nincs benne, amivel karositanàm a szervezetem, tehát a Julcseeka life èletmodomba teljesen belefèr, így az MM- be is.
Koriander alapú, viszont nano technologiás. A növény egy szabadalmazott eljárással össze van zsugorítva, olyan méretűre, (miközben a szerkezete nem változik), hogy a sejtnél is kisebb legyen, így sejten belül is be tudjon hatolni. Tehát ez egy olyan egyedüli eljárású termék, ami még a deponálódott nehézfémeket is, amiket örököltünk és már születésünktől kezdve be van ágyazódva a sejtünkbe, azt is ki tudja szedni (ilyennel még nem találkoztam). Viszont itt is attól tartottam, hogy kiszedi majd még a sejteken belülieket is, majd elejti kint és még több szabadon lévő nehézfémek fogják okozni a mindennapos elviselhetetlen tüneteimet. De hamar meg nyugodtan elméletben, amikor láttam, hogy van egy másik termék, ami kifejezetten arra lett fejlesztve, hogy a felszedett nehézfémeket egészen addig fogja, míg ki nem ürül vele együtt a szervezetből. A kettőt csak együtt lehet alkalmazni. A feltaláló mindenre figyelt.
Egy harmadik termék pedig kifejezetten a nyirokrendszert tisztítja, amit tudtam nagyon jól, hogy ilyen erős vírus és nehézfémterheltségnél minden szervezet nyirokrendszere el van tömődve. Sok embernél már az erős izzadság szag is erre utal és a narancsbőr is.
Már nagyon rossz állapotban voltam amikor elkezdtem, ezért olyan protokollt állítottam össze magamnak, ami teljesen biztonságosnak kell hogy legyen. Így mikor elkezdtem csak nagyon nagyon enyhe méregtelenítési tüneteim voltak és napról napra érezhetően egyre jobban voltam. Nálam kb. 5 hónapig tartott egy teljesen biztonságos kúra és azóta a tüneteim közel egyenlőek lettek a nullával. Ez nálam rendkívül gyorsnak mondható ahhoz képet, hogy évekig ettem ittam dolgokat annak reményében hogy kiviszi belőlem a nehézfémeket és semmilyen eredményt nem produkáltam.
Azóta már több embernek segítettem személyre szabottan felépíteni ezt a kúrát, hozzá egy speciális étrenddel és azt kell,hogy mondjam, hogy minden egyes alkalommal lenyűgöznek a termékek munkái. Tény, hogy szaktudás nélkül ezt sem ajánlanám, mert személyre kell szabni és figyelni kell a test jelzéseit. Aki nem tud belőlük olvasni, annak elég szenvedésesek lehetnek a méregtelenítési tünetek.
Általában a legtöbb embernél 3 max 4 hónapig tart a kúra, attól függően milyen állapotban van a szervezete, hogy hogyan lehet haladni. Folyamatosan követni szoktam mindenkit, folyamatosan konzultálok mindenkivel.
Amennyiben szeretnéd te is kitakarítani a szervezetedet, kérlek írj üzenetet és küldöm a termék csomagok árait, amik közül választani tudsz.
E-mail cím: julcseekalife@gmail.com
Fontos, hogy a kapacitásom, mivel mindenkit folyamatosan követek, az véges, így jelentkezések sorrendjében tudom el vállalni a jelentkezőket. Mihamarabb jelentkezel annál hamarabb kerülsz sorra.
A hozzàvalókat alaposan keverjük össze és kanalazzuk a szilikonos gofri sütő formàba. A formàt itt tudod rendelni, kattints ide Előmelegített 190 fokos sütőben, alsó felső sütèssel, lègkeverès nèlkül süssük kb.13-15 percig. Gofrisutőben nem működik. A szilikon formàból csak az után tudod szèpen kivenni, miután picit hűlt a tèszta.
Ez is tipikus gyors Julcseekàs recept, kb. két és fél perc alatt kész a tészta és a többit a sütő vègzi.
Lekvàrral, Julcseekàs turokrèmmel, kevert almás tetején lévő karobos màzzal is nagyon finom. Növényi tejszínhabbal, amit akár otthon is el tudsz készíteni habszifonnal: Növényi tejszìn, édesítő és patron. Nagyon finom lesz.Egeszsègetekre❤️
Nagyon nehéz, olyan edényt találni, ami nem károsítja az egészségünket, könnyű használni, az étel különlegesen finom benne, és persze könnyű tisztítani.
Manapság egyre jobban jön újra vissza “divatba” a kèzműves keràmia edèny hasznàlata, mert nagyon praktikus és a ma élő ember számára nélkülözhetetlen. Miért is? :
-Talán a legfontosabb szempont sok ember számára, hogy rengeteg időt megspórol a használatával és főző tudomány sem szükséges hozzá. Csak bele pakoljuk az ételeket, fűszerezzük és minden féle hozzáadott zsír és víz nélkül, csak rátesszük a fedőt és beteszük a sütőbe. Annak aki húst eszik is egyszerű, mert a húst és a köretet is bele tudja tenni egyszerre. ….de akár vegan fasírtokat is süthetünk együtt a körettel. Ezzel időt tudunk spórolni nem kell külön elkészíteni őket, nem kell kavargatni, figyelgetni csak be tesszük és kivesszük készen.
-Tudatos sütőedény, mert nem kell folyton nézegetni, hogy mikor főtt már meg az étel, hogy levegyük róla a fedőt, hogy utána már ropogósra süljön, mert egyáltalán nem kell levenni a fedelét és annak ellenére megpuhul az étel, majd ropogósra is sül.
-Nagyon sok féle étel elkészíthető benne, akár rakottas ételek, tésztás ételek mint pl. lasagne stb… is.
-Annak aki egészségtudatosan étkezik elengedhetetlen, hisz semmiféle káros anyaggal nem terheljük vele a szervezetünket használata közben, valóban zsiradék nélkül süthetünk benne, sőt párolás helyett is használhatjuk, mert nagyon finom ízletesek lesznek benne a zöldségek víz nélkül, így nem köti meg a párolós vizet, ezért méregtelenítési diétánál is sokkal eredményesebb, mint a párolás.
-Nem csak sütőben, de kemencében is bátran használhatjuk.
-Mosogatása egyszerű, csupán beáztatjuk és szivaccsal könnyen kitöröljük.
-Aki kóstolta már ugyanazt az ételt másban sütve és kerámia edényben sütve, érezhetően sokkal finomabb, ízletesebb a kerámia sütőben.
_A végén, de nem utolsósorban csodálatosan szépek is ezek az edények.
Csak ösztönözni tudlak, hogy fektess be egybe, nem fogod megbánni. Anyukám, Barta Julianna (népi iparművész, fazekas oktató) edényeit ezeken a lentebb linkelt oldalakon tudod megtekinteni és megvásárolni üzenetben. Törékenyként postázni is tudjuk. Nagyon ritkán van plussz, de azokat mindig feltöltöm a két elérhetőségre ide:
Az Orgonitot ha egy szóval tudnám jellemezni, akkor a tisztító energia szót használnám, olyan energia, ami nem csak a teret tisztítja, de harmonizálja is, de a viselőjét is ha épp a test közelében van. Azon felül, hogy az embert első látásra el tud varázsolni egy – egy orgonit látványa, egy természetei csoda. A ma élő TUDATOS ember számára nélkülözhetetlen segítség az otthonában, vagy magán ékszerként vagy a telefonján. Az orgon energia, helyesen elkészített orgonit “készülékekben” jön létre. Készülékek lehetnek piramis formájú, ékszerek, korongok stb.. Igazából fontosak az összetevői és az, hogy folyamatos nyomás alatt legyen.
Az orgon energia fogalmáról, mint feltételezett univerzális életerőről, Wilhelm Reich írt először az 1930-as években. Halála után tanítványa, Charles Kelley fejlesztette tovább az elképzelést. Az orgon energia lényegében a negatív entrópia elve, egyfajta teremtő erő. Az orgon energia súlytalan, mindenséget átható “anyag”, mintegy fénygerjesztő éter, de inkább egy élő energiáról van szó, nem pedig élettelen anyagról, amennyien helyesen van készítve a készülék. Szerinte ez az az energia, amit minden működtet és számos betegség oka a testi orgon-áramlás meghibásodása.
Az Orgonitoknak fémekből, kristályokból, és oroszárszági sungitból kell állniuk, folyamatos nyomás alatt. Nagyon sok orgonitnak nevezett termék kapható, amik nem azok, mert nem tartalmaznak fémeket vagy épp sungitot. Ne dőlj be ezeknek. Azok csak egyszerű kristályos termékek a maguk sajátos hatásával, amit a kristályok adnak, de nincs bennük orgonit energia. Orgonit készülékek lényege, hogy felváltva rétegeznek egymásra szerves és szervetlen anyagokat, így míg a szerves anyagok magukba gyűjtik és tárolják a pozitív töltésű kationokat, a szervetlen anyagok pedig negatív töltésű anionokat árasztanak, a rétegek között kialakul az úgynevezett folyamatos orgonenergia áramlása. Összességében egy energia átalakító szerkezet. A környezetében előforduló káros mikrohullámokat, rezgéseket, elektro smogot, sugárzásokat energiákat egyszerűen magába szívja és átalakítja ÉLET energiává ❤
Orgonit készülékek fontos összetevője az Oroszországi sungit, mely nélkül nem tudja a káros sugárzásokat összegyűjteni. Ennek a pornak hatásáról írok most az Orgonitokban:
A sungitot nem kell tisztítani, mert önmagát tisztítja a belül lévő nyomás hatására. Ezenkívül az orgonitban lévő kvarckristályok rezgése során a sungit hatása megerősődhet, így ugyanakkora hatás eléréséhez jóval kisebb méretű ásvány is elegendő.
“A sungit – egy kétmilliárd éves gyógyhatású ásvány a mának, a legjobbkor.”
A sungit gyógyít, megment, megtisztít, megvéd, harmonikussá tesz, helyreállít, sőt növeszt. Meglepő fajta: mindent, ami az ember és az élőlények számára káros, azt elpusztítja és elnyeli, mindent, ami hasznos – koncentrálja és helyreállítja. A tudósok, akik a sungitot megvizsgálták, egyöntetűen vallják: “ez csoda!“
A sungit rejtélyes eredete:
A sungit egyedüli lelőhelye Oroszországban, Karéliában, az Onyega-tó vidékén található. Abban egyetértenek a sungitot vizsgáló tudósok, hogy az ásvány kétmilliárd éves. Eredete, keletkezése és az, hogyan került a Földre, talány. Léteznek rá elméletek: egyesek szerint üledékes mikroorganizmusok megkövesedett maradványa, mások szerint egy óriás meteorit becsapódásáé, de úgy tűnik, hogy egyik változat sem állja meg a helyét. A sungit főbb alkotói a szén és a kvarc, ám a szenet olyan különleges formában tartalmazza, amely Földi körülmények között nem jöhetett létre. Ilyen szerkezetű szenet eddig olyan helyeken találtak, ahol meteoritok csapódtak be. A sungit lelőhelyen azonban olyan mennyiségű kőzet van, amely tömegű meteorit becsapódása esetén sokkal mélyebb nyomokat hagyott volna.
A sungit szén különleges molekulaszerkezete – a fullerén.
A fullerén a grafit és a gyémánt mellett az elemi szén egy másik megjelenési formája. A szénatomok ötszögekből és hatszögekből álló üreges rácsszerkezetbe kapcsolódnak össze – amely szemléltetésére egy focilabdát kell felidéznünk. Ilyen fullerén molekulák kapcsolódnak össze a sungitot alkotó nanocsövekké. A fullerének jelentőségét támasztja alá, hogy a fullerének felfedezéséért Robert Curl, Richard Smalley és Harold Kroto kapta a kémiai Nobel-díjat 1996-ban. A sungit egyedi viselkedését és különleges hatását éppen fullerén tartalmának tudják be – és ez a tény keltette fel a tudósok figyelmét, mert ez a kő az egyetlen ismert természetes fullerént tartalmazó anyag.
A sungit sokoldalúsága:
A sungitot a feltevések szerint azóta ismeri és használja az ember, amióta a lelőhely környékén emberek élnek. Nevét a lelőhely közelében lévő Sunyga (Шуньга) nevű településről kapta. Első írásos nyoma, hogy a sungitot használják és eredményesen alkalmazzák az 1700-as évekre tehető. Ettől kezdve dokumentálják a gyógyítás terén a sungittal elért rendkívüli eredményeket. Ezen túlmenően sikeresen alkalmazzák a sungitot az ökológia, a mezőgazdaság, a vízellátás, a kozmetikai ipar, a kohászat, az energetika, a vegyipar, valamint az építőipar területén is.A sungit természetes antioxidáns, antibaktericid tulajdonságokkal rendelkezik, képes megtisztítani a vizet egy sor szennyeződéstől. Figyelembe véve gyógyító tulajdonságait, a sungitot sikeresen használják a gyógyászatban is. Kutatások kimutatták, hogy a kő emberi testtel való közvetlen érintkezése csökkenti a fájdalmat és hozzájárul a sebek, sérülések gyorsabb gyógyulásához, segít egy sor, elsősorban mozgásszervi-, és bőrbetegség esetén. A fullerének ipari alkalmazhatóságával kapcsolatosan számos vizsgálatot végeztek, közülük néhány igen érdekes eredményt hozott. Megalapozott a remény, hogy a fulleréneket a jövőben az UV sugárzás káros hatásainak megakadályozására is fel lehet használni. A sungit felhasználása terén szerzett tapasztalatok, gyógyhatása és az elektromágneses sugárzástól védő hatékonysága együttesen indították arra az orvosokat, hogy pszichés, illetve érzelmi állapot kezelésére, rehabilitációs célokra sungit szobákat építsenek, melyeket felnőttek és gyermekek egyaránt igénybe vehetnek. Érdemes az orgonit készülékeket minden elektromos készülékünk mellé helyezni, hogy fel tudja fogni az általuk kibocsájtott káros sugárzásokat és át tudja alakítani azokat Élet energiává.
Hová helyezzük az orgonit készülékeket?
-tv környékére, router környékére, számítógép, laptop környékére, mikrohullámú sütő mellé, ha még nem dobtad ki 😃 , hűtőre, nyomtatóra, fürdőszobába, főleg ha az penészedik, mert az ellen is nagyon hatásos, de ha csak a természetbe járunk és eldobunk egy egy orgonitot a vízbe vagy a földbe, ott is nagy segítséget adunk az ott élő élőnyéknek. Nyomtatóra, teheted az ágyad alá, párna alá, fájdalmas helyre a bőrödre fájdalomcsillapítóként, beteg növények földjébe, minden folyadék alá, mellé, hogy hozzáérjen a pohárhoz, amit fogyasztani szeretnél hogy struktúráld a szerkezetét.
E mellett minden orgonit termékben különböző gyógyító kristályok vannak, igy azok egyedi tulajdonságai is kihatnak a környezetére, mivel nyomás alatt a kristályok folyamatosan működésben vannak.
Anyukám (Barta Julianna népi iparművész, ) által készített orgonit termékek ( piramis, telefonra ragsztható korongok, ékszerek, pohár alátétek stb…) minden fontos részt tartalmaznak! (rézspirált, oroszországi sungitot, ásványi köveket, fémeket)
A tésztát gyúrjuk jól át alaposan. Nyújtsuk ki téglalap alakura, vagdossuk fel kb. 6cm szélesre a csíkok közepére tegyünk szilvalekvár csíkokat. A munkapultról késsel válasszuk el a munkapultról. A két szélét középen illesszük és ragasszuk össze. majd hengerező mozdulattal mint mikor pl.a nudlit készítjük görgessük át, hogy szép henger formája legyen, majd késsel daraboljuk tetszés szerinte méretre. vagy formázhatunk belőle kifli alakot is.
Előmelegített 190 fokos sütőbe süssük aranybarnára kb. 13 percig Sütés után forgassuk meg szőlőcukorba vagy por kókuszvirág cukorba ( daráld le a kókuszvirágcukrot) .
Sülés előttSülés után Kókoszvirág porcukorba forgatva
A tészta hozzávalóit össze gyúrjuk alaposan. Hagyjuk hagyni pihenni 25-30 percig. Addig készítsük el a mázat, a hozzávalókat melegítsük össze.
A tésztát válasszuk 4 egyenlő részre, gyúrjuk át őket külön. Két sütőpapir között nyújtsuk ki tepsi méretűre. ( ideális méret 22x20cm) Alsó sütőpapir segítségével borítsuk a tepsi aljára. Kenjük meg lekvárral, szórjuk meg édesítős darált dióval. Nyújtsuk ki az újabb réteg tésztát, borítsuk a a diós rétegre, kenjük meg lekvárral, szórjuk meg édesítős dióval és mehet rá a harmadik réteg tészta. Azt ismételten kenjük meg lekvárral, szórjuk meg édesítős dióval és fedjük le az utolsó réteg tésztával. Szurkáljuk meg.
180 fokos előmelegített sütőbe tegyük be sülni kb. 30-35 percig. Figyeljük és ha már így néz ki vegyük ki, ha még nem, picit süssük tovább. Nem minden sütő egyforma erősségű.
A felső tészta az ahogy sül, úgy kezd összébb menni, ez a normális. Míg sül, addig készítsük el a mázat a tetejére.
Ha a tészta megsült, mielőtt kivennénk a tepsiből hagyjuk hűlni egy picit, hogy kézzel meg tudjuk fogni. Vegyünk elő egy tálcát és arra fordítsuk rá a süteményt, úgy hogy az összement teteje legyen alul. Kenjük meg a mázzal és 1 napig hagyjuk hűtőben, hogy az ízek összeérjenek, majd szeleteljük fel. A kókuszolaj kicsapódhat a mázon másnapra, semmi gond, néha nekem is előfordul.
Mellékízmentes, pont mint az eredeti ha mézzel készíted, kompromisszum nélkül ❤
Ízlés szerint reszelt citromhéj is kerülhet bele, de elhagyható
Figyelem! Ha te eritritet használsz, amit nem igen javaslok, mert tönkreteszi a bélflórát, de ha ennek ellenére is azzal édesítesz, az eritrit vizzé válik gyúrás közben, ezért kevesebb vízzel készíts, vagy utána lisztezd.
A tészta hozzávalóit gyúrjuk alaposan össze, pihentessük 25-30 percet. Közbe készítsük el a választott tölteléket.
Töltelék készítése:
A vizet forraljuk fel az édesítővel, fahéjjal, reszelt citromhéjjal egy pillanatra, majd öntsük rá a mákra vagy a dióra és keverjük össze.
Dupla adag mézes tészta pihentetés után
Pihentetés után nyújtsuk ki h22x sz23cm téglalapra.
A tölteléket helyezzük el a tésztán az alábbi módon. A tetején és a szélén ne legyen töltelék az elején a tésztánál közvetlen.
A két oldalát hajtsuk fel az alábbi módon:
Majd alulról kezdjük el felfelé tekerni jó szorosan lehetőleg kör alakra ne oválisra.
Kenjük meg a tetejét baracklekvárral, a tetejére szúrjunk pár lyukat, a diósra tegyünk pár darab diót.
200 fokos előmelegített sütőbe, szilikonos sütőlapra helyezve ( itt rendelhető ) süssük kb. 30 percig. Mivel minden sütő erőssége más és más, ezért a bejglinket figyeljük, mint az időt első sütésre, aztán jegyezzük meg mennyi ideig sült, mert egyik pillanatban még világos a másikban már leégett. (tapasztalat) A kókuszvirág cukros barnább lesz!
Kókuszvirágcukorral készült Mézzel készült diósMézzel készült mákosMézzel készült
Hagyjuk teljesen kihűlni majd csak az után szeleteljük, mert vizes lesz a tészta.
Kókuszvirág cukros tésztával ilyen a bejgli belseje: (nekem a mézes egyáltalán nem reped szét, a kókuszvirágcukros egy kicsit) Telefonról a képre kattintva tudod nagyítani.
Kókuszvirágcukros tésztaKókuszvirágcukros tésztaKülönbség, jobb oldali kókuszvirág cukros, bal oldali mézes tészta
A hozzávalókat gyúrjuk jól át alaposan. Kézzel formázzunk kb. 3,5 cm magas kör alakot és szaggassuk ki pogácsa szaggatóval.Tegyük tapadásmentes sütőpaprra vagy többször használatos szilikonra ( itt rendelhető) 180-190 fokos előmelegített sütőben süssük 17-20 percig, sütő erősségétől függően. Igazi pogácsa ízvilág, ami több nap után lesz a legfinomabb 🙂
55g reszelt sajt ( én violife mozzarella sajtot használok azzal a legfinomabb) plussz a tetejére is pár gramm
72g növényi tejszín ( én a mellékízmentesség miatt rizstejszínnel készítettem)
Puha rúd
Elkészítése mindhárom receptnél ugyanaz:
A hozzávalókat alaposan gyúrjuk át, sorrendben fontos, hogy a sütőporos lisztbe reszeljük a sajtot es köznen egy kèsnek a hegyèvel kevetjük el a liszttel, igy egyenletesen lrsz a sajt a tèsztàba, nem egy csomóba.
Nyújtsuk ki, szagassuk rúd formára. Szórjuk meg a tetejét sajttal, köménymaggal, vöröshagyma granulátummal stb… ízlés szerint. 180 fokos előmelegített sütőben süssük 18-20 percig. Ne süssük túl.
50g – 60 greszelt sajt ( én violife mozzarella sajtot használok azzal a legfinomabb) plussz a tetejére is pár gramm
Elkészítése:
A hozzávalókat gyúrjuk össze alaposan, majd kézzel formázzunk kb 3,5 cm magasra a tésztát. Szaggassuk ki, tetejét szórjuk meg sajttal, köménymaggal ízlés szerint. 180-190 fokos előmelegített sütőbe süssük 18-20 percig légkeverés nélkül.
A szàraz ès a nedves összetevőket külön mèrjük ki, majd öntsük a citromos vizet a lisztes összetevőkhöz. Alaposan gyúrjuk àt. Pihentessük 10 percet. Válasszuk 3-5 egyenlő rèszre, attól függ mekkora làngosokat szeretnèl. Ha sima nagyot akkor három felè, ha tölteni szeretnèd öt felè. Ha vegyesen akkor nègy felè.
-Ha sima lángos szeretnènk úgy formàzzuk, mint a Julcseekàs pizzàt, nézd meg a receptnèl a videót. Belül vékony legyen a tészta a szèlen legyen perem.
– Ha tölteni szeretnèd formàzz kör alakot, egyik oldalàt közèpen töltsd meg, majd hajtsd rà a másik oldalt, szèleit lapogasd el ( ott ne legyen töltelèk)
Forró bő kókuszolajban süsd ki, a belseje semennyire nem fogja megszìvni magàt az olajjal.De sütheted a töltöttet airflyerbe vagy sütőben is.
A gabonamentes lisztkeverék csökkentett útifű tartalommal készül, azért, mert az érzékeny bélrendszerűek nem fogyaszthatnak annyit, mint amennyi a legtöbb piacon lévő lisztkeverékekben vannak, mert vizet von el onnan ahol épp szükség lenne rá a regenerálódáshoz.
Éppen ezért a kenyeret a legnehezebb elkészíteni útifű nélkül. Ahhoz hogy szép levegős kenyeret kapjunk, ahhoz sokkal több útifűvet kell bele tennünk egy adag kenyérbe, mint amennyi az egész 1kg os gabonamentes univerzális lisztkeverékben van. Ezért nagy kihívás volt a kenyér fejlesztése, de egészen jól sikerült. Fogyasszátok szeretettel ❤
Száraz és nedves összetevőket külön mérjük ki, öntsük egymásba és jó alaposan keverjük össze fakanàllal.
200-210 fokos előmelegített sütőbe kb. 50 percig süssük. A legjobban àtsülni szilikon formàban fog. Fèm formában nedvesebb marad a belseje. Szilikon forma ide kattintva rendelhető.
Melegszendvics sütőbe is süthető, picit olajozd meg a sütőt, hogy az első sülès ne ragadjon bele.
Fagyasztható sülés után, kihűlt állapotban, szeletekre vágva.
( A fűszerezés egyéni lehet, bármilyen fűszerrel nagyon finom, én csak egy alap fűszerezést hoztam nektek. Akár curry vagy kínai fűszerekkel is finom, légy bátor és kísérletezz)
A fasírt további hozzávalók közül is válogathatsz:
-200g főtt hüvelyes (vöröslencse, lencse, bab stb..)
-150-200g már be áztatott borsófehérje granulátum ( granulátum itt rendelhető )
Elkészítése:
A hozzávalókat gyúrjuk át alaposan, formázzuk kedvünk szerint pogácsa, golyók, vagy rúd stb formára. Forró kókuszolajban, vagy sütőben vagy airflyerben süssük ki.
Kókuszolajban sütve sem nem szívja meg magát olajjal.
Száraz és nedves összetevőket külön mérjük ki, öntsük egymásba és jó alaposan keverjük össze. Kanállal kanalazzunk két egyforma korongot sütőpapírral bélelt tepsire. Tegyük be sülni 190 fokra előmelegített sütőbe, alsó felső sütéssel, légkeverés nélkül 18-20 percig. Ne süssük túl világos arany barna színű maradjon a tészta különben nehezen fogsz tudni “táskát” csinálni belőle.
Miután megsült, várjuk míg kihűl. Vágjuk le a tetejét, késsel vágjunk zsebet a pitánk belsejébe, egészen a szélekig. Utána töltsük meg.
Kettévágva akár szendvicsként is fogyasztható, vagy ha egyáltalán nem vágjuk szét,kenyér helyett is fogyaszthatjuk.
„A ma élő ember számára egy elengedhetetlen, szükségszerű „családtagról” szeretnék most írni.
Azt, hogy miért nevezem családtagnak, azt akkor fogod megérteni, ha el kezded használni. Számomra 2013 óta az”
Julcseeka
Hogy miért „CSAK” most írok erről?
Talán a legnyomosabb okom az volt, hogy soha nem szeretek semmit „tukmálni”.
Én teszem azt, amit tennem kell magammal és ha az emberek kérdeznek, hogy mit ajánlok, mit használok erre és erre ami hatásos, akkor szívesen elmondom, de magamtól, nem ajánlok soha semmit senkinek…
Most ez viszont megváltozott, mivel olyan külső nyomásban van része a szervezetünknek „ezekben az időkben” hogy már elengedhetetlenné vált, mindenki számára, hogy legalább egy „alap terméket” amiről írni fogok, mindig magánál tartson, amivel biztonságban érezheti magát, de legalább tudjon róla, hogy létezik ilyen segítség.
Ebben az időkben, mikor az orvos nem fogad ha beteg vagy, vagy a gyerek, mert” távgyógyítás” zajlik… vagy megsérülsz és egy pozitív teszt miatt ( már ha egyáltalán van rá pénzed) nem látják el a sérülésedet.
Szerintem nem is kell ragozzam, mennyire fontos most, hogy elkezdjük leválni az orvosi függőségünkről, különben nagy bajban leszünk, mi is és a szeretteink is.
Ezek mellett most mind eddigénél erősebben érintkezik a szervezetünk megállás nélkül caimtraillel (mérgezéssel), elektroszmoggal, sugárzásokkal, nehézfémekkel ,stresszel. Amik miatt a szervezetünk minden pillanatban segítségért esedezik.
Hozzám megállás nélkül érkeznek segítség kérések, Segítek annak aki kéri, kapacitásom erejéig, de sokan nem is tudják, hogy kérhetnék,
Nos, ezek voltak a nyomós okaim, amiért rávettem magam az írásra. Hogy segítsek mindenkinek, akinek csak tudok.
Három fontos téma, amiben leggyakrabban a segítségemet kérik.
-Az első számú az a kórokozók (vírusok, baktériumok, gombák) elleni védelem és mit tegyenek a szervezetükből való kiírtásuk reményében.
-Második az oltások mellékhatásainak a megszüntetése, csökkentése.
-Harmadik pedig a nehézfémek kivezetése a szervezetből.
…még sok területről érkeznek kérések, de ezek a legjellemzőbbek.
Vannak persze hosszútávban gondolkozva életmódok, étrendek, amik eddig ezeket sikeresen kezelték, ha elszántan évek óta betartott az ember mindent….de a hozzám fordulók tapasztalata és a személyes tapasztalatom is, hogy 2020 óta minden megváltozott és már nem elegendő xy módszer szerint táplálkozni. Jönnek vissza a tünetek, amik erősödnek is, és bizony aki tapasztalja, annak nagyon elkeserítő tud lenni, mert úgy érzi, már reményvesztett a helyzet, hisz minden bizalma abban az életmódban, étrendben volt ami már nem működik tökéletesen.
Be kell látnunk, hogy ezek már nem elég erősek és gyorsak, ki kell egészíteni őket valami erősebbel és gyorsabbal. Tehát nem azt mondom, hogy változtatni kell az életmódon, hanem azt, hogy ki kell ezeket egészíteni hatékonyabb segítséggel, amik nagyon jól kiegészítik egymást. A termékek a legszigorúbb életmódnak is megfelelnek, attól nem kell félni, hogy bármilyen elvünket fel kellene hagynunk miatta.
Akkora mértékű bizalmat tudott kiépíteni bennem 2013 óta, hogy én teljesen biztonságban érzem magam, mikor ez a termék a táskámban van.
A termékek, csodával határos módon segítenek, abban az esetben ha használva vannak kitartóan, rendszeresen, (vannak olyan esetek, mikor percenként) és a megfelelő módszerrel.
Mégis miben különleges ez a termék, hogy pont a ma élő ember számára nélkülözhetetlen családtag?
A világújdonságnak számító, magyar termék, aminek nincs konkurenciája, extrém hatóerejében radikálisan szakít az eddigi ismeretes módozatokkal. Egy háromgyermekes magyar családapa a feltaláló. Egy nagyon különleges és egyedi termékcsaládról van szó. Ezek olyan termékek, melyek rezgés és energiamintázataival a test minden sejtjére kifejtik a pozitív hatásukat. Egy nagyon különleges nano struktúrát tartalmaz.
Hogy te is megértsd kifejtem bővebben ezt a különleges hatásmechanizmust.
A termékekben található találmány, ami a különlegességét adja a többi termékhez képest, egy rendkívül gyorsan mozgó nanoméretű hordozó, levédett nevén NANOEFFEKTOR , ami akkora mint a DNS spirál két szála közötti távolság. A magyar feltaláló rájött, hogy ebbe a nanoméretű hordozóba, bele tud helyezni, több mint 250 gyógynövény, gyógyító kristály ásványi anyag és fém kolloid komplex energia mintázatát, és ezen felül közel 2.500 különböző a szervezet számára szükséges energia-mintázatot, információt, így azok a test legapróbb sejtjeihez is el tudnak jutni, alig pár másodperc alatt. Tehát ez a hordozó ezeket a rezgés mintákat, információkat a nano mérete miatt, tudja be juttatni akárhová a szervezetünkbe, még a sejtekhez is, ahol minden sejt, mint egy svédasztalból azt a mintázatot veszi le, ami neki épp szükséges ahhoz, hogy az öngyógyító folyamatokat, regenerálásokat el tudja végezni. Mondhatjuk,hogy ez a nanoeffektor és a benne található információk, egy intelligens öngyógyító mechanizmust aktiváló minták, amivel emlékeztetjük is a sejteket arra, hogy mi az eredeti funkció amit betöltenek a szervezetünkben, visszakapják az eredeti tervrajzukat.
(Ezt a legjobban akkor látjuk, mikor megsérülünk és a sérülés a termék használata közben szemmel láthatóan regenerálódik még a szkeptikusok szeme láttára is.)
Számomra ez teljes mértékben az a termék, amire szükségem van.
Az öngyógyításon felül még számtalan hatásai vannak, ha használjuk:
– Mivel nagyon sok féle gyógynövény mintázatát tartalmazza, laboratóriumi vizsgálatokkal igazoltan az öngyógyításon felül, széles spektrumú baktérium és gomba ölő, illetve inaktiválja a vírusokat. A fertőzéseket hihetetlen kis töménységben is megszünteti.
-Az öngyógyítás serkentésén, a kórokozó irtáson felül, fájdalom csillapító hatása is van és gyulladásgátló is.
-Ami rendkívül jó tulajdonsága, hogy a nanoeffektorok védik és újítják a kromoszóma végeket és helyre is állítják. Tehát telomeráz aktivátor.
Aki nem tudná, annak leírom, hogy ezek a kromoszóma végek (papucsok) folyamatosan kopnak. Minden sejtosztódás után rövidebbek lesznek. Minél többször osztódik egy sejt, annál rövidebb lesz a telomer, a sejt osztódása lelassul, majd nem osztódik tovább, megöregszik és meghal. E miatt öregszünk. Ebből adódóan ez a termék csökkenti a szervezet öregedését is.
–A nanohordozó rendkívüli sebességgel szállítja a benne található mintákat, célirányosan. Laboratóriumi vizsgálattal igazoltan 30 – 60 másodpercen belül, már a csontvelőbe is kimutatható. A csontszöveteken is áthatol, így ott is tud segíteni, ahol nincs vérkeringés.
-A termékekben használt alapanyagok kizárólag természetes anyagok, lelőhelyeiket a legkorszerűbb mérésekkel bizonyítottan, olyan helyekről szedik kézzel, melyeket civilizációs ártalom és szennyeződés nem ért.
-Állati összetevőket nem tartalmaz és nem kísérleteznek állatokon sem.
-A növényi alkotók kinyerése és a nanohordozóba való elhelyezése, vagyis a nanoeffektációs programozás, olyan eljárással történik, mely a világon egyedülálló, jogvédelem alatt álló saját találmány. A lényege, az hogy nem hagyományos módon kivonatot készítenek a növényekből mint pl. a tinktúrákban, hanem itt megmarad a növény eredeti kristály szerkezete, és úgy hozzák létre az oldatot. A növény ebben az oldatban zsugorodva lesz megtalálható. Tehát ebben az eljárásban csupán a méretében változik a növény, szerkezetében megmarad. Olyan méretre zsugorodik, hogy ebbe a naoeffektorba bele lehet helyezni.
-Nem terheli meg szervezetünk egyik részét sem, nem lehet túladagolni sem. Nincs mellékhatása, ami nem szívódik fel, vagyis amire nincs szüksége a szervezetnek, az 72 órán belül kiürül. Teljesen biztonságos.
-Már csecsemőkortól használható.
-2 termék kiemelt minősítést kapott a TÜV vizsgálatán, melyek alapján a termékek fertőtlenítő hatású kozmetikumok.
-Gluténmentes, laktózmentes, vegan termékek, szintetikus anyagok nélkül, mikroműanyagot és szilikont, kőolajszármazékokat, aluminium sókat sem tartalmaz.
Két dolog amit kiemelnék:
-Ami még sok embernél fontos lehet akik, nehézfém méregtelenítést fontolnak, vagy csinálnak, hogy egyetlen egy módszerrel sem tudja a sejtekből a deponálódott nehézfémeket kiszedni. Sok a vér agy gáton is áthatol, de a sejtekbe nem. Ami sok esetben elég nagy problémt okoz, mert ezek a méreg anyagok okozzák a legnagyobb problémákat, mert sejtszinten okozzák. A termék mivel képes a sejtbe is behatolni, így onnan is feloldja a nehézfémeket.
-Vírus és bakterális fertőzések esetén nagyon sok tünetet okoznak az ezeknek az élősködőknek a melléktermékei ( toxikonjai) elhalt tetemei. A termékek ezt is kivezetik.
Biztos felmerült benned a kérdés, hogy ezt a terméket milyen területeken tudnád alkalmazni a családodban?
Nyirokrendszer tisztításhoz -Izzadásgátlásra, teljes nyirokrendszer tisztításra, -Celulitiszre, narancsbőrre -Pajzsmirigy alul és túlműködés esetén harmonizálásra -Hormonális problémák kezelésére -Érrendszeri problémákra, visszérre -Ödémára, vizesedésre -Sportoloknak -Izom és csontdaganat esetén
Menstruációs problémák esetén -Nőgyógyászati ciszták esetén, görcsök esetén, miómára, hüvelyi folyásra -kismedencei problémákra -petefészek gyulladásra -hüvelyfertőzésekre -HPV vírus esetén -méhszájsebre
Prosztata problémákra -Vizelési problémákra
Szervezet feltöltéséhez
Vírus megbetegedések megelőzéséhez
Arcmaszkok kezeléséhez, hogy a baktériumok ne szaporodjnak el rajta
Spirituális egyensúlytalanságra, kortizol problémákra, jelenbe hoz, megemeli a tudatossági szintünket, stresszmentesít, fókuszálttá tesz, növeli a koncentráció képességet,energetikailag központba helyez
Nálam mindig ott van a táskámban, mert „bármi” történik azonnal tudom használni, mint gyorssegély. Én ezért hívom családtagnak, mert mindig velem van.
Ez egy olyan fantasztikus találmány, ami hihetetlen népszerűség elé néz a következő években, nagyon sok ember életét, gondolkodásmódját meg fogja változtatni.
Figyelembe kell venni azt is, hogy mivel már nagyon súlyos a szervezetünk terheltsége ( kórokozókkal, toxikonokkal, oltásokkal, oltott emberek által kibocsájtott tüskefehérjékkel, nehézfémekkel) ne várjuk azt, hogy ezt majd egyetlen egy termék meg fogja oldani, főleg nem egyszeri használattal. Ő sem bír el mindent. Betegségenként más és más fajta termékeket is be kell vetnünk az alap terméken felül és hagyni kell nekik időt, hogy végezhessék a feladatukat, mert vizsgálatokkal bizonyítottan végzik.
Mire idáig jutottál neked is be kell látnod, hogy bizonytalan világot élünk, és neked is kell egy biztos pont az életedbe, ha probléma adódik, tudj mihez nyúlni és nem csak reménykedni, hogy majd mástól kapsz segítséget. Itt az ideje, hogy magunk gondoskodjunk magunkról és ebben ezek a termékek biztosan segíteni fognak.
Amennyiben szeretnél magadnak te is egy olyan családtagot, ami biztonságot ad neked ezekre a nehéz időkre, kérlek írd meg miben szeretnéd a segítségét a terméknek? Ahhoz mérten fogom küldeni neked a további információkat személyre szabottan.
Írhatsz a facebookos vagy instagramos elérhetőségeimre is, vagy e-mailben is: julcseekalife@gmail.com
ìzlès szerint èdesìtès, én 50g kókuszviràgcukrot tettem bele
5g mentes fahèj ( itt rendelhető)
Elkèszìtèse:
Az almàkat hàmozzuk meg, reszeljük le, vagy kèses aprìtóba aprìtsuk durvàra. Jól nyomkodjuk ki a levèt, a levèt igyuk meg🥰. A levètől ki nyomkodott almàba tegyük bele az èdesìtèst és a fahèjt. Keverjük össze.
A tesztàhoz a száraz és a nedves összetevőket külön mèrjük ki ( a kókuszkrém vagy a kókuszolaj menjen a téssztába) majd öntsük össze és jól gyúrjuk àt. Pihentessük 15 percet. A tèsztàt vàlasszuk kettè. Az egyik tesztàt helyezzük a szilikon vagy sütőpapírral bèlelt tepsink aljàra. Kb. 20-21 cm es mèretű legyen. Az alsó tèsztàra tegyük rà a töltelèket. A másik tèsztàt pedig munkapulton nyújtsuk ki megfelelő mèretűre, akár alá is lisztezhetsz, vagy sütőpapiron is nyújthatod és akkor azzal együtt fordìtod rá a tepsire, vagy sodrófa segitsègèvel.
Előmelegìtett 190 fokos sütőben, lègkeverès nèlkül süssük aranybarnàra, kb 25-28 percig, de első sütèsnèl inkább figyeljük a szìnèt, mert minden sütő máshogy süt.
Ebből 4 db kis tèglalap lesz, tehàt egy sor. De nyújthatod egy nagyobb tèglalapra is, amekkora a tepsid.
Lisztezett felületen nyújtsd ki a tèsztàt és darabold tèglalapokra ( egy sor 4db kis téglalap) vagy ha egy nagyobb tèglalapot szeretnèl, felszedni sodrofàra tekerve, meg tudod tenni.
Általàban 3-4 sor tèsztàt szoktunk rètegelni, közè a szósz és a tetejère is szósszal zárunk, vagy vegán tejföllel, vegán sajttal.
Ebből a receptből bàrmilyen házi tèsztàt el tudsz kèszìteni amit magad vagdosol, akár lebbencs tèsztàt, szèlesmetèltet, csiga tèsztàtstb… Ki is szàrìthatod és tàrolhatod, mint a hagyomànyos verzióban.
– egy marék pirìtott dió vagy kesudió ( elhagyható)
Elkèszìtèse:
A vìzbe facsarjuk bele a citromlevet, egy másik tálba tegyük az összes többi hozzávalót. Öntsük hozzà a citromleves vizet. Alaposan kavarjuk össze. Kanalazzuk szilikonos tepsibe, vagy sütőpapírral bèlelt tepsibe. Tegyük be sűlni 200 fokos előmelegìtett sütőbe, lègkeverès nèlkül kb. 35-38 percig, de inkább tűprobàra hagyatkozzunk. Ha nem marad tészta a villán, akkor megsült, teteje aranybarna szìnű legyen.
A hozzàvalókat gyúrjuk össze alaposan. Szaggassuk tetszőleges formára. (A legjobb ha 3 cm magas minimum a pogàcsa, tehát ne legyen lapos) Meg kenhetjük sűrìtett paradicsommal a tetejét, majd szórhatjuk köménymaggal, szezàmmaggal stb.. Előmelegített sütőben kb. 190-200 fokon süssük aranybarnàra, lègkeverès nèlkül, sütő erőssègètől függően 25-35 percig.Várjuk meg fogyasztàs elött mìg teljesen ki nem hűl, nehogy nedves legyen a belseje.
A hozzávalókat alaposan gyúrjuk át. Munkapulton lisztezès nèlkül gyúrjuk megint át, majd nyújtsuk ki kb 3-5 mm vastagsàgúra. Ha ropogósra szereted, chips feelinggel, akkor lehet ennèl is vèkonyabbra. Szaggassuk tetszőleges formàra. 190 fokos előmelegített sütőben kb. 15 percig süssük, sütő erőssègètől függően és attól függően milyen vékonyra nyújtottam a tésztát.Ha vékonyra ennél kevesebb idő alatt elkèszül. Inkább figyelgesd, mert ha már barnult a széle, akkor picit túl sütötted, akkor jó ha még aranybarna.
A hozzàvalókat kézi habverővel keverjük csomómentesre. Sütőpapírral bèlelt tepsibe vagy szilikon tepsibe öntsük.Majd szórjuk bele a gyümölcsöket, nyomkodjuk le egy kicsit, hogy ne csak a tetején legyenek gyümölcsök. Legmegfelelőbb tepsi mèret: 19.5*22 cm .190-200 fokon tűpróbàig süssük, sütőtől függően kb. 30 percig, de a tűpróbàra hagyatkozzunk, ne az időre első sütèsnèl, mert minden sütő erőssège változó.
A hozzàvalókat kézi habverővel keverjük csomómentesre. Sütőpapírral bèlelt tepsibe vagy szilikon tepsibe öntsük.190-200 fokon tűpróbàig süssük, sütőtől függően kb. 30 percig, de a tűpróbàra hagyatkozzunk.
Tegyünk fel sós vizet forrni. A hozzàvalókat kanállal vagy fakanállal alaposan keverjük össze, de akár kézzel is gyúrhatod. Ahogy felforrt a víz, szaggassuk bele a tesztàt, vagy közvetlen az ètelbe, levesbe amibe szeretnènk. Ahogy kezdene a szìne fehèredni szűrjük le, vagy ha ételbe tettük zárjuk el a hőt alatta, 1-1,5 perc utàn.
Tegyünk fel parajdi sós vizet forrni. Addig a hozzâvalokat keverjük össze fakanàllal, kanállal. Ahogy felforrt a víz szaggathatjuk a tésztát a vízbe. Pár perc főzès után, szűrjük le, mossuk át tisztított vízzel és tâlalhatjuk is.
A hozzávalókat gyúrjuk alaposan át, majd pihentetés nélkül, vizes kézzel formázzuk sütőpapirral bélelt tepsire, a pizza tésztát kerek formára. Kenjük meg szósszal,feltétezzük és 180-190 fokon süssük 25-30 percig sütő erősségétől függően.
A kész pizza fagyasztható is egyszerűen fogyasztás előtt sütőben kicsit melegítsük át, olyan lesz mintha akkor sütöttük volna.
Ebből a lisztkeverékből gabonamentes, csökkentett útifűtartalmú, sós keltes tésztaféléket készthetünk, pl. kifli, bagett, zsemle, csigák, töltött péksütemények stb.
Két fajta receptet teszek közzé, az elsővel jól dolgozható átlagos puhaságú kész terméket kapunk.
A másodikkal picit nehezebben dolgozható,(mert lágyabb) de nagyon nagyon puha kész terméket kapunk. Az utóbbit inkább türelmesebb, mentes tésztákkal sűrűn dolgozóknak ajánlom. Csigákhoz viszont csak az elsőt, mert azzal amugyis nehezebb dolgozni, rutin kell a feltekeréshez.
A tésztákhoz alá lisztezni nem szükseges, én mindig a sima munkapulton dolgozok velük. Minél jobban lisztezed annál kevésbé lesz puha a késztermék.
Első recept:
Egy adag hozzávalói, amiből például egy darab hagyományos bolti méretű kifli készíthető:
5g palelétes foszfátmentes, citromsavmentes sütőpor ( itt tudod megrendelni ) ha másik sütőporral sütöd más lesz az eredmény, lehet hogy sötétebb lesz, vagy nem jön fel annyira mint várnád, nem érdemes kísérletezgetned!
7g frissen facsart citromlé
2g parajdi só ( itt tudod megrendelni ) A parajdi só az összes sók közül a legkevesebb nehézfémet tartalmaz!
A hozzávalókat alaposan gyurjuk át, majd 10 percet pihentessük. Pihentetés után munkapulton, gyurjuk ismét át, majd formázzuk tetszés szerint.
-Előmelegített sütőben 180-190 fokon süssük a sütő erősségétől függően 18-20 percig. A kisebb termékeket pl. csigákat elegendő kevesebb ideig. Ahogy látjuk, hogy szépen megnőtt és picit szilárdult a teteje már kivehető ez esetben nagyon puha végterméket kapunk, ha ropógósabbra szeretjük süsük aranybarnára ez esetben kevésbé lesz puha, inkább roppanósabb. Minél nagyobb a termék, annál tovább szükséges sütni. Kiflit, zsemlét elég 18-20 percig. Mielőtt felvágnánk, vagy fogyasztanánk mindenképpen hagyjuk rácson kihűlni. Másnapra is puha marad.
-Airflyerben 180 fokon 15 percig kell sütni.
Második recept:
5g palelétes foszfátmentes, citromsavmentes sütőpor ( itt tudod megrendelni ) ha másik sütőporral sütöd más lesz az eredmény, lehet hogy sötétebb lesz, vagy nem jön fel annyira mint várnád, nem érdemes kísérletezgetned!
7g frissen facsart citromlé
2g parajdi só ( itt tudod megrendelni ) A parajdi só az összes sók közül a legkevesebb nehézfémet tartalmaz!
A hozzávalókat alaposan gyúrjuk át, majd itt már 15 percet kell, hogy pihentessük. Pihentetés után munkapulton, gyúrjuk ismét át, most nedvesebb ragadósabb tésztát fogunk kapni, nem úgy mint az előző recepetnél. Ha nagyon nem bírunk vele, egy nagyon nagyon picit lisztezzük a pultot és a kezünket, de semmi képpen ne gyúrjunk bele több lisztet. Formázzuk tetszés szerint. Csigának ne használjuk, mert tekerés közben ez a lágyabb tèszta le fog ragadni. Előmelegített sütőben 180-190 fokon süssük a sütő erősségétől függően 18-20 percig. Minél nagyobb a termék, annál tovább szükséges sütni. Kiflit, zsemlét elég 18-20 percig. Nagyobb bagettet 40 percig süssük minimum. Mielőtt felvágnánk, vagy fogyasztanánk mindenképpen hagyjuk rácson kihűlni. Másnapra is puha marad.
A tartósítószer azért egyre több emberbe tudatosul, hogy káros, de attól eltekintve figyelmen kívül hagyják és fogyasztják.Miért?
A tartósítószerek feladata, hogy meghosszabbítsák az élelmiszer fogyaszthatóságát, vagyis lassítják a romlást. A romlást minden esetben lebontó baktériumok végzik, így ebből adódik, hogy a tartósítószer megakadályozza a lebontó baktériumok szaporodását, ezzel meghosszabbodik az eltarthatósága.
Az emberek leginkább csak úgy ismerik, hogy ezek azok a bizonyos E számok.
A legtöbbet használt az E250 a nátrium nitrit, de sok féle névvel és számmal is jelölnek tartósítószereket.
A nitrit:
súlyos méreg,
megváltoztatja a vörös színű hemoglobint, ami így nem képes oxigén felvételre és szállításra
A nitritből fehérjék (aminok) közreműködésével keletkeznek a nitróz-aminok, amelyek az erős rákkeltő anyagok közé tartoznak, így a nitrit rákkeltő hatású
károsítja az örökítő anyagot
a nátrium-nitritből a gyomorban először nátrium-nitrát, majd ebből mérgező nitroz-aminok keletkeznek – a sütés, grillezés még fokozza is ezek keletkezését -, amelyek károsítják a sejtek DNS-ét, emiatt fokozzák a sejtek mutációját, a rákos sejtek képződését. Mérgező hatásuk károsítja a szervezet tisztántartásáért felelős máj működését.
a szervezetből nem ürül, így az halmozódik, lehet hogyegy szelet párizsítól még nem halunk meg, de ha mindennap csak egyet eszünk, az évek alatt elérheti azt a mennyiséget ami súlyos mérgezéses állapotot hoz létre és azonnal meghalhatunk.
Minél tovább marad egy étel – lebontás nélkül – az emésztőrendszerben, annál több méreganyag keletkezik/szabadul fel. A le nem bontott étel erjedésnek indul a belekben, az emiatt kialakult savas közeg pedig kedvez a kórokozó baktériumoknak, gombáknak és a rákos sejteknek.
A lassan lebomló emésztetlen fehérjéből nagy mennyiségű hisztamin is keletkezik, ami számos olyan tünet okozója, amit nálunk rendszeresen félrekezelnek az orvosok; például a fejfájás, vérnyomás emelkedés, asztmatikus rohamok, puffadás stb.
Legtöbb rákos megbetegedés amit a nitrit okoz azok az emésztőrendszeri daganatos megbetegedések.
Az emberek többsége azért nem törődik azzal, hogy nátrium nitritet eszik, merrt nem érez tőle azonnal semmilyen negatív hatást,/ de legalábbis a tüneteit eszébe nem jutna a nitrittel összefügésbe hozni/ ugyanis a lassú méreg, mint egy orosz rulett…nem lehet tudni melyik falattal érem el a halálos adagot.
Néhány embernél viszont már elkezdett azonnali reakcival válaszolni, figyelmeztetésként a szervezet és ezek tapasztalhatóak a fogyasztás után:
fejfájás
magas vérnyomás
oxigén hiányos állapotok
hirtelen vérnyomás zuhanás
aszmatikus fulladás
allergiás tünetek
hisztaminos tünetek
Az élelmiszeripar azzal védekezik, hogy nagyon kicsi mennyiségben van az élelmiszerben, ami még nem okoz problémát. Csak azzal nem törődnek, hogy ezek halmozódnak a szervezetben és nem lehet tudni, hogy az ember mennyi más félé terméket is fogyaszt e mellett amibe szintén nátrium nitrit található. Igazából a legtöbb ember aki kész ételeket vásárol napi szinten folyamatosan tartósítószereket fogyaszt. A másik védekezésük, hogy a növényekben is található nitrit mégse halunk meg tőlük. Az igazság az, hogy a növényekben találhatónak semmi köze nincs ehhez a mesterségesen előállított szerhez, ne dőljünk be az élelmiszeriparnak, akinek nem az az érdeke, hogy te egészséges maradj, hanem,hogy minél több profitra tegyen szert.
A Julcseeka lisztkeverékeben nem található semmilyen tartósítószer. A kész ételeket úgy tudod tartósítani, hogy lefagyasztod, akár készen, akár sülés előtti nyers állapotában.
Sokan tudják, hogy a mesterséges aromák károsak, de te tudtad hogy a természetes aromák mik?
A mesterséges aromák, azok nagyon veszélyes kémiai vegyületek, mely laborokban születtek. Ezzel sokan tisztában vannak, rendkívül veszélyes.
Allergiás reakciókat vált ki sokaknál azonnal, gyullasztja a bérrendszert és károsítja a központi idegrendszert, terheli a májunkat.
Az élelmiszeripar itt megint egy csavart vetett be, mivel tudják, hogy egyre több ember menekül ezektől a kémia vegyületektől, ezért elnevezték ezeket az aromákat természetes aromának, hisz így máris jobban hangzik és nyugodtan megvesszük, igaz?
Tudd és vésd az eszedbe, hogy minden olyan összetevő, aminek természetes aroma van a nevében az rejtett nátrium-glutamát.
pl: természetes meggyaroma, természetes juharszirup aroma ,stb.
Minden természetes aroma sokféle biológiailag veszélyes anyagot és kémiai vegyületet tartalmazhat.
A természetes aromák az ellenőrzést megkerülve bejutottak több ezer olyan egészség-élelmiszeripari termékbe, amelyeket úgy reklámoznak, hogy jók, biztonságosak a te és gyerekeid számára is.
Vigyázzatok vele, ajánlott figyelmesen elolvasni az összetevőket, mert egyre jobban meg akarják téveszteni, a tudatosodó társadalmat.
A Julcseeka lisztkeverékeiben semmiféle aroma nincs, csakis természetes összetevők.
A koffein egy olyan legális drog, amire szándékosan szoktatják rá már a gyerekeket is, hogy mihamarabb fűggővé válljanak. Céljuk van, hatalmas nagy céljuk van ezzel a nagyhatalmaknak……
A koffein az pont olyan drog, mint mondjuk a heroin, csak gyengébb a hatás észlelése a tudatunkal. Vagyis nem látunk sárkányokat tőle, és nem érezzük úgy, hogy mi is repülni tudunk. Ő inkább észrevétlenebbül csinálja a dolgát a szervezetünkben. De amikor le akarunk bármelyikről szokni vagy nem kapjuk meg az adagunkat máris pont ugyanolyan elvonási tüneteket produkál mint az összes drog. A koffein legális drog, de nem is nevezném így, inkább úgy, hogy senkinek nem esik le, hogy ez drog. Olyan természetes hétköznapi élelmiszerünkké vált, hogy nem is gondolkozunk rajta, hogy ő micsoda. Ha meg megkérdezem a szomszédot, mikor eszi a csokis gabonapehelyhet, hogy “hello szomszéd, drogozol? ” Akkor csak furcsán rám néz és azt mondja, nem értelek, csak gabonapehlyhet eszek.. nem érti, mert nem tudja, hogy drogozik.
Persze ha megtudnánk, hogy a gyerekünk elszívott egy enyhe hatású füves cigit, lehet ki is tagadnánk, vagy beadnánk egy intézetbe. Miközbe annak kisebb egészségkárosító hatása van, mint mikor a kezébe adunk egy pohár kakaót, azzal a szöveggel, hogy reggelizz normálisan fiam, a kakaódat is idd meg!
A koffein drog, amit minden nap megiszunk, megeszünk alapvető élemiszerként, már nem hagyja hogy tudatosan gondolkozzunk, elnyomja az intuiciót és agymosottá válik tőle az ember. Hiába mondod neki, hogy ez drog, fel sem fogja. Sajnos lehet te sem fogod fel még most, de már azzal, hogy ezt olvasod valamit elültetek benned, egy magot ami elkezd majd szépen lassan csírázni 🙂
Ha anya vagy, szoptatsz és koffein drogot fogyasztasz, tudd, hogy a kisbabádat most teszed drogossá és függővé.
Először is tisztázzuk, mik tartalmaznak koffein drogot?
kávé,
ganoderma kávé,
energia ital,
koffein tartalmú üdítők,
zöld tea,
fekete tea,
matcha tea
csokoládé
kakaó, kakaóbab és az összes belőle készült termék pl. kakaóvaj,
kóla
Ebből adódóan az összes sütemény amibe kakaó van, a kakaós csiga, a jégkrémek, a csokis fagyi…. szinte egész nap drogozunk….
Mit tesznek velünk a koffein tartalmú ételek/italok?
Függőséget okoz, átveszi az irányítást az életünk felett, azt hisszük tisztán gondolkodunk tőle, valójában teljes uralom alatt tart. Sok esetben az emberek nem önmaguk még meg nem isszák a reggeli első adag kávéjukat. Az ember-koffein kapcsolat nem kiegyensúlyozott, sokkal többet vesz el az életünkből, mint amennyit ad átmenetileg. Nem természetes, hogy pörgeti bennünk az adrenalint, majd csúnyán ledob róla és fáradtabbak leszünk mint előtte voltunk.
Az 1900-as évek elején belobbant vírusláz (EBV, övsömör vírus, Streptococcus baktérium, stb… ) Az 1940-es évekre értek be, és rengeteg nő rohamozta meg az orvosi rendelőket sok új panasszal, amikről az orvosknak fogalmuk sem volt mi okozhatja. Olyan tünetekkel mint pl.: fáradtság, ködös agy, depresszió, stb… Ezek nem voltak jelen ilyen mértékben a 40-es évek előtt.
Napjainkban is rengeteg az ,,autoimmun,, és krónikus betegségben szenvedők száma és ez napról napra csak egyre nő. Ugyan ezek a kórokozók állnak ma is a háttérben és keserítik az emberiség életet, ez nem változott 1940 óta.
A koffeint arra használták fel:
hogy elfedjék ezeket a tüneteket.
plussz energiát adjanak (főként a nőknek), hogy dolgozni tudjanak.
Egy céljuk volt, hogy elkábítsák és függővé tegyék az embereket.
Lássuk be sikerrel jártak. A koffein ipar ma is fénykorát éli.
Van más mód, hogy visszavedd az irányítást az életed felett, koncentrálni tudj és teljes vitalitást élni, koffein nélkül is, ugyanis a koffein egy cseppet sem tesz jót a szervezetünknek!
Mi történik velünk koffein fogyasztás hatására?
Koffein hatására a mellékveséink folyamatosan stressz hormonokat választanak ki (adrenalin, kortizol). Az adrenlin egy életmentő csodás funkció vészhelyzet esetén akár az életünket is megmentheti ha pl. kergetne egy oroszlán, akkor hirtelen olyan adrenalin löketet kapunk, hogy eltudunk futni vagy bújni, akkor a termelt adrenalint felhasználtuk és elégettük fizikalig így nem okoz kárt. Ez elég sarkos példa de értitek remélem. A lényeg, ha a szerveztünkbe érkezett koffein hatására folyamatosan stresszhelyzetben élünk, de egész nap csak ülünk, nem ég el és borzasztó károkat okoz. Olyan akár egy maró sav, ami roncsolja a sejtjeinket, szerveinket. Ezáltal nem csak a mellékveséket roncsolja, de a májunkat is, sőt a hasnyálmirigyet is annyira, hogy az le is állhat és máris létrejött az 1-es tipusu cukorbetegség. A májunkra is rossz hatással van, mivel neki kell felszívnia és semlegesítenie a felesleges adrenalint, mert különben a maró hatása óriási károkat okozna.
A májunkból ered rengeteg betegség még, ha nem is tudják így első számú dolgunk jól bánni vele és óvni. Ha túlterheljük a májunkat az például egyenes út az elhízáshoz (csak, hogy egy népbetegséget említsünk)
Egyéb HATÁSAI, következményei a koffein drognak:
mellékvese kimerültséghez / kiégéshez vezethet
öregít
kiégeti az agy neurotranszmittereit
kollagén szint csökkenése / elvesztése
súlyosan dehidratáló hatású
destabilizálja a vércukorszintet
feloldja a kalciumot a fogakban
szív és érrendszeri problémákat okozhat (Szívrohamhoz vezethet)
évente több ezer ember hal meg edzés közben a koffein miatt
vizelet hajtó hatású, ugyanis a szervezet méregként tekinti
Az a pár jó hatása mint pl.: találhatóak benne antioxidánsok nem teszi semmissé azt a sok embertelen kárt, amit okoz. Szinte minden növény tartalmaz antioxidánst, és azok káros anyagoktól mentesek, de azt annyira nem reklámozzák, hogy egyétek a gyümölcsöket, ami az egészséget szolgálná.
Tudom, hogy szinte a világ fele koffein függő, és sokan akár ölni is tudnának a reggeli kávéjukért,( és ez már magában elgondolkodtató, hogy miért lennének képesek az emberek egy egészséges dolog miatt ilyen szörnyűségre?) de higgyjétek el, nem értetek van a koffein ipar. És hiába legyintetek, hogy ahh én csak napi 1 kávét iszok vagy csak néha egy kis csokit. Minden egyes alkalommal hozzájárultok a szervezetetek roncsolásához. A szervezet kifinomult és nem felejt. Nagyon sokat kibír….. csodával határos, amit értünk tesz nap mint nap annak ellenére, hogy sok ember, mennyi kárt okoz magával napi szinten…..Drog ivás közben mondjuk még dohányzik is…..DE előbb utóbb feladja a szervezet, és ne az legyen az oka, hogy nem tudtatok róla, hogy mit is tesztek azzal ha koffeint használtok. Tisztán látva eldöntheti mindenki saját maga, hogy szeretne élni, dönthetsz Tudatosan és lehet koffein nélkül is Teljes életet élni. Nélküle lehet csak igazán, jó energiákkal élni az életünket függőség nélkül, önmagadként, nem egy drog irányítása alatt.
A gyerekeket már pici korukba rászoktatja az ipar a koffein drogra!
Alig várják, hogy jöjjön a nagyi, aki egy jó nagy tábla csokoládéval érkezik minden alkalommal. Reggel a gyerekek kakaóval indítják a napot, mellé nutellás kenyérrel, vagy csokoládés gabonapehellyel. Gyerek kávéval itatjuk őket, mert az menő érzet neki, hisz egy kicsit felnőttnek érzik magát…. Szőrnyű ezt látni!
Egy kis útmutatás azoknak, akik úgy döntenek szeretnének megszabadulni a koffein markából:
A leszokást fejben kell eldönteni, különben nem fog sikerülni, erősebb lesz nálad. Ha eldöntötted fejben, akkor pedig a leszokási folyamat fokozatosan ajánlott, ugyanis az idegeink átitatódtak koffeinnel, és amikor megvonjuk tőlük és kezd tisztulni, sokkot kapnak. Ilyenkor jönnek az elvonási tünetek, mivel drogról beszélünk, ha a heroinról kell leszokni ott is elvonási tünetek fognak keletkezni és akkor azonnal hozzá fogsz újból nyúli, mert jobb azt enni/inni mint az elvonási tünet:
-fejfájás
-nem érzed jól magad
-nincs energiád
-nem tudsz nélküle működni
-csak arra tudsz gondolni, hogy szükséged van rá
-kiszáradsz
-ingerült leszel
Segíthet a leszokásban a következők fogyasztása:
-cikória kávé
-citromos víz
-zellerlé
-kókuszvíz
-citromfű tea
-glükóz pótlás: pl. a mangó nagyon jó minőségi glükóz forrás
Mint látjátok, ez elég új keletű írás és szembe megy azzal, amit eddig hittünk, de hiszem szükség van a tisztán látásra és, hogy segítséget nyújt elindulni egy egészség tudatosabb úton.
Kicsit feje tetején áll a világ, de elkezdődött egy jobb ÚJ világ alakulása, mert ez a jelenlegi nem szolgálna egy hosszú, boldog, egészséges életet.
Itt az ideje visszanyerni az egészségünk feletti uralmat.
Julcseeka lisztkeverékek mindegyikét úgy tudod elkészíteni, hogy élvezni tudod a finom ételeket drog hozzáadás nélkül is 🙂
Manapság a legnagyobb és legveszélyesebb divat hóbort! Miért az?!
Eszméletlen népszerűvé vált minden vegan recepthez a sörélesztőpehely, mert minden vegánnak hiányzik a sajt íz!
Nem csoda, hogy mindenki rákap, aki egyszer is megkóstolta, mivel szándékosan nátrium – glutamáttal szennyezett ami már köztudott, hogy függőséget okoz. Nátrium glutamátról itt olvashatsz
Stimulálja az agyat, ugyanúgy mint a nátrium glutamátos vagy másnéven élesztőkivonatos chipsek. Nem hiszed, akkor próbáld el elkezdeni a leszokást a sörélesztőpehelyről….. meg fogod látni, nagy csatákat fogsz vívni, de én biztatlak, hogy mihamarabb tedd meg 🙂
Emelett irritálhatja az emésztőrendszert, és táplálékot jelent bizonyos kórokozók például a haszontalan baktériumok számára.
Legyünk figyelmesek az összetevőkre és arra mit viszünk be a szervezetünkbe, sokszor a ,,trendek,, nem tudatosak.
A sörélesztőpehely trend sem a tudatosságon alapul. De ezért van ez az oldal, hogy kisegítsünk a nagy zűrzavarból és tudd mi miért ártalmas számodra és ajánlott kerülni saját magad érdekében.
Nagyon nagy divatját éljük az édesítőszereknek, hisz egyre többen a cukorhoz kötik tévesen a túlsúlyukat, így azt hiszik ha ugyanúgy esznek mindent de nem cukorral, akkor majd lefogynak. Ez miért téves?
A mesterséges édesítőket már elég régóta fogyassza a népesség, így le lehet vonni a tapasztalatokból a következtetéseket.
Talán a legszembetűnőbb az az, hogy egyáltalán nem lett kevesebb a túlsúlyos ember. Sőt, igencsak akármerre nézek, szinte már alig találok, olyan embert aki szembetűnően ne küzdene túlsúllyal.
Ha igaz lenne, az hogy ha lecseréljük a cukrot/ ami hízlal/ kalóriaszegény édesítőkre, akkor az emberek súlyának vissza kellene állnia normálisra. Nem ez történik, sőt igencsak nagy a probléma ezen téren, sőt alig találni már olyan embert aki ne küzdene valamiféle emésztőrendszeri problémával.
Mik az édesítőszerek?
Az édesítőszerek laborban keletkezett vegyi anyagok. Megtévesztés folyik ezzel kapcsolatban a köztudatban, miszerint azt mondják, hogyha egy növényből állítják elő, akkor az természetes. Ezt állítják a xilitre és az eritritre is például. Nem szabad ennek bedőlni, olyan szerkezeti átalakításokon mennek keresztül, hogy a végeredménynek már semmi köze nincs a természethez.
A szervezetünk nem tudja felismerni, sőt a szervezetünkbe neurotixinként viselkedik.
Több éves kutatások igazolják, hogy az édesítőszert fogyasztók jó bélflóráját tönkreteszi és eteti a rosszat. Ezért van az, hogy sokan szinte azonnal, hasfájást, puffadást, sőt elég gyakori esetben azonnali hasmenést okoz. Állatoknak kifejezetten életveszélyes.
Roncsolhatja az idegsejteket és a központi idegrendszert.
A mesterséges édesítők hosszú távú használata neurológiai problémákhoz és agyi stroke-hoz vezethet.
“Én jómagam hamarabb eszek meg egy cukorral készült édességet, mint pl egy eritrittel készültet. Ebből szerintem minden levonható, pedig a cukor is elég problémás . Julcseeka “
Julcseekás lisztkeverékekhez kizárólag természetes édesítőt használj. Sokkal finomabb, jobban is fog esni az étel és a természetes édesítők tele vannak tápanyaggal, amik a szervezetedet szolgálják, ne félj tőle.
Ezeket használhatod, a legjobb van elöl:
bio datolya cukor
bio datolya szirup
bio juharszirup
bioa agave szirup
kókuszvirág cukor
Minden nem hőkezelt ételbe a legjobb a nyers méz, vagy ha nem fér bele az életmódodba az elv miatt, akkor a juharszirup.
Adalékanyag amit igyekeznek az élemiszer gyártók mindenbe titkon beletenni, miért?
Élelmiszeripari adalékanyag, amelyet fogyasztási termékek és éttermi ételek tízezreiben használnak.
Miért?
Mert az ez adalékanyag oly módon hat, hogy stimulálja az agyat, hogy az étel még finomabb legyen, majd függőséget okozzon, ne tudd abba hagyni az evését még akkorsem amikor már rég elég lenne, és újra és újra eszedbe jussson és megkívánd. ez azért jó az élelmiszeripar számára mert többlet bevételt jelent.
A nátrium-glutamát egy só, mely természetes módón a glutaminsavban fordul elő. Abban a szélsőséges károsodásban azonban amit okozhat, nincs semmi természtes.
Előszerettel halmozódik fel az agyban, stimulálja az agysejteket ezáltal okozza fent említett függőséget!
Az agyban gyulladást és duzzanatokat okozhat.
pusztítja az agysejteket
Idegméreg. Megzavarja a neurotranszmittereket
idegsejteket éget ki
szorongást és depressziót okoz
mini strokokat is okozhat
gyengíti és károsítja az idegrendszert
Migrénes fejfájásokhoz vezet, illetve felerősíti a már meglévőt
Ez egy olyan adalékanyag, olyan veszélyes, hogy azt javaslom, ha meglátod bármiben, azt ne edd meg!
Mivel sok gyártó tudja, hogy a fogyasztók már messziről kerülik ezt az adalékot,hisz tudják mennyire veszélyes, trükkökhoz kell folyamodniuk és elnevezik más néven, amit a jogszabály persze engedélyez.
Ilyen neveken találod még meg a nátrium glutamátot az élelmiszerekben, ha ezek közöl valamelyiket meglátod az összetevők listáján, tudd hogy abban nátrium glutamát van, álnéven.
glutamát
hidroláz
autolizált
proteáz
karragén
maltodextrin
nátrium-kazeinát
balzsamecet
árpamaláta
malátakivonat
élesztőkivonat (ez a legjellemzőbb)
sörélesztő
módosított keményítő
texturált fehérje
tejsavófehérje
szójafehérje
szójaszósz
izfokozó
A depressziós és ideges emberek korát éljük…nincs olyan ember akinek a központi idegrendszere ne sérült volna, és ehhez nagyban hozzájárult az elfogyasztott nátrium glutamát, amit mikor bekerült az élemiszeriparba még senki nem ismerte és tudatlanul fogyasztottuk. De mára már megtehetjük, hogy nemet mondunk rá.
A Julcseekás lisztkeverékeket-e nékül az adalékanyag nélkül is nagyon sokan szeretik.
A szója főleg vegánok körében egyre népszerűbb, mert minden húst az ételükben, szójával váltanak ki. Nem is sejtik mekkora kárt okoznak ezzel a szervezetükben.
A szója valaha valóban egészségesebb ételnek számított mint a hús, de ma már egyenrangúvá váltak.
A szóját is elérte a kukoricához hasonló GMO-végzet. Hazánkban minden szója génmódosított, kivéve amire rá van írva, hogy GMO mentes. Én hiába keresgélem ilyet nem találok.
A génmódosított szója rettentő mértékben eteti a baktériumokat, vírusokat, gombákat és a rákot.
A szója másik rossz tulajdonsága hogy zsírban gazdag, besűríti a vérünket, így terheli a májat, akadályozza a szervezet tisztulási folyamatát. A zsír ráadásul kedvező a kórokozók számára, így még egy ok ami miatt kerüljük még akkoris, ha nem esett át génmódosításon.
A génmodosított szója gyengíti az immunrendszert mert toxikonként hat rá. A májunk sem tudja hasznosítani, átalakítani, mert azok idegenek a szervezetünk számára. Mindjannyiunkban vannak eleve vírusok, haszontalan baktériumok, különösen azok amelyek betegségeket okoznak. Nincs ember, aki kivétel lenne ez alól. Senkinek nem tesz jót, ha ezeket a betolakodókat még támogatja is a szója fogyasztással.
Ne keverjük a bio szóját a génmódosított szójával. A bio szója is éppúgy génmodosított.
Génmodosított szója fogyasztásakkor a hisztamin szint is megemelkedik, így azonnal gyulladás keletkezik.
Senkinek sem ajánlom a szója fogyasztást. A Julcseekás Tudatos lisztkeverékeket bátran fogyaszthatod, mert egyik sem tartalmaz ilyen problémás összetevőt.
A kukorica volt a bolygó egyik alapvető tápláléka régen, a barátunk volt, egészséges, elképesztő tápanyagforrást biztosított számunkra mégis mi történt?
Az történt, hogy a növényvédő szerek, gyomírtók és gombaölő szerek használatának köszönetően az 1930 as évek végére, a kukoricatermés növekedése rémisztő arányokat öltött. A kukorica nagyon nagy mennyiségű kemikáliákkal kezelték mindig is. Ezek a vegyszerek a szervetünkben elkezték etetni, szaporítani a bennünk élő káros betolakodókat.
Majd jött a GMO technológia, ( genetikailag módosított élőlények ) ez a genetikailag módosult kukorica még inkább szaporították a vírusokat bennünk. Már az organikus, tehát vegyszermentes kukorica sem fogyasztható biztonságosan, mert az is génmódosított lett.
A génmanipulált kukorica olyan méreganyagokat tartogat nekünk, amellyel az emberiség még soha nem találkozott.
A kukoricatermények és melléktermékek jelentős gyulladást okoznak.
Nem csak magára a kukoricára kell figyelni, hanem minden abból készült termékre, mint pl. : a citromsav, fruktóz, kukoricaszirup és az alkohol is legtöbbször kukoricából kerül kivonásra, pl tinktúrák, tortilla chips, szénsavas üditő italok, rágógumik….
Sokszor a kukoricát aluminiumos konzerveben tudjuk levenni a bolt polcairól. Az alumínium dobozokban tárolt ételek/italok nagy mennyiségű nehézfémet juttatnak a szervezetünkbe. Amik megint a legfőbb táplálékia a korókozóknak. Nagyon sok nehézfém jut manapság a szervezetünkbe és rakódik le bennünk és károsítja a sejtjeinket, gondolok itt csak szimplán ha kimegyünk az utcára és levegőt veszünk. Kerüljük a testünk károsítását, javasolt kerülni az aluminium dobozokat és a kukoricát is, ha nem szeretnénk a nyugdíjas éveink kezdetét már demenciával és Alzheimer kórral tölteni bezárva egy idősek otthonába, ahelyett, hogy az unokáinkkal játszanánk boldogan.
A Julcseeka lisztkeverékek egyike sem tartalmaz kukoricát, így bátran fogyaszthatod őket.
Az élesztő az erjedés miatt, rendkívűl káros a szervezetre.
Az élesztő is ugyanabba a kategóriába tartozik mint az összes erjesztett/ haldokló étel, mint pl a savanyított/fermentált ételek, ecet minden fajtája, joghurtok, és a hús minden fajtája.
Az erjesztési folyamattal, maga a halál folyamata megy végbe.
Nagyon nagyon jó lehetett az erjesztett ételeknek a marketingje, hogy az egész emberiség pont az ellenkezőjét gondolja róla, mint ami. Azt tudják róla, hogy az életet szolgálja bennünk. Ezek nélkül meghalunk.
Teljesen ellentétes programozás jött létre az emberiségben.
Pedig az ember, ha csak egy picit elkezd logikusan gondolkodni akkor végig tudja vezetni a folyamatot, hogy az erjedés során mi megy végbe? Bomlás, rothadás, erjedés, romlás, savanyosodás, büdösödés. Ezek minek a jelei??
Teljesen logikus, hogy a halál jelei.
De az emberben már olyan mélyen bele van ivódva a minta, hogy azt a fertelmes bűzt is szagolgatva összefut a nyál a szájába. A húson is pont ugyanazok a baktériumok keletkeznek, mint az erjesztett ételekben. A halál mikrorganizmusai, pont ugyanazok amik ha mi meghalunk, minket is azok fognak lebontani.
“Ne nyúlj a halott nagymamádhoz, jön a szülői figyelmeztetés! Miért? A csirkemellet is fogdossa az ember mikor darabolja, nem? Mi a különbség?
Köztudatban egy halott embert fogdosni undorító, és azonnal fertőtleníteni kell magunkat, de az teljesen normális, hogy sokszor csak a törölgetőbe töröljük meg a kezünket miözben a sertés húst daraboltuk. Közben meg nincs is SEMMI különbség….és az emberek ezt fogyasztják, csurgó nyállal, majd nem értik miért szaporodnak el bennük az élősködők, miért leszenk hisztaminosok, candida gombások, refluxosok stb.
Ezek a baktériumok bennünk sem csinálnak semmi mást, mint a feladatukat. Mi a feladatuk? Bomlasztanak.
Bomlasztásuk során pedig rengeteg káros gombákat, baktériumokat, vírusokat etetnek. Így erősítik egymást, és a gazda szervezet pedig egyre közelebb kerül a halálhoz. A jó mikroorganizmusokat bennük pedig szépen lassan elnyomják.
Az élesztő már sok emberhez eljutott, már dietetikusok is ajánlják, hogy akinél a candida fertőzés magas, annak el kell hagynia az élesztőt. haladunk, de nagyon nagyon lassan, közben meg rohamosan bontódunk belülről……
A legelső lépés, hogy az élesztőt elhagyod az étrendedből, majd ha teljesen megértetted amit írtam, fokozatosan szokj le az összes olyan dologról ( nem nevezném élelmiszernek) amiken a halál baktériumai vannak.
Julcseeka lisztkeverékeihez egyikhez sem szükéges semmilyen élesztőt hozzáadni a recept során.
Napjainkban sokkal nagyobb gondot okoznak a goitrogének, mint sejtenénk,de csak azok, melyek hő hatására még inkább aktiválódnak. Olvass tovább és megérted.
Goitrogénes növények közöl a legproblémásabb és legjobban fogyasztott növény a köles, de meg fogok említeni még más növényeket is.
Mi a probléma a kölessel? Miért tartozik a problémás élelmiszerek közé?
A kölessel önmagában semmi!
A szervezetünkben zajló folyamatokkal van a baj, de az is a környezetünk miatt.
Sok jót hallani a kölesről és talán elmondhatjuk, hogy a köles fogyasztásunk napra napra nő, nagyon népszerű termékről beszélünk és mivel olcsó alapanyag így a mentes élelmiszer gyártók közül, szinte mindenki használja, de ha nem a kölest, akkor vagy a teffet vagy a cirkot biztosan. Van valami közös mindháromban azon kívül, hogy olcsó.
Nézzük mi is történik a szervezetünkben, ami miatt a köles nem ajánlott fogyasztásra?
A jód mint elveszett, a szervezet számára nélkülözhetetlen eszenciális elem tanulmányozása közben kiderült, hogy minden ember jód hiánnyal küzd. Igen! Jól olvastad, minden ember, persze kivétel ebből az, aki már tudatosan több éve pótolja a jódot a jódprotokoll alapján és a jód telítettségi teszt elvégzés után, megbizonyosodott, hogy már nincs jód hiánya. Ha minden ember jódhiányos, ezáltál komoly az összefüggés a pajzsmirigy alulműködés és a jód hiány között, persze az alulműködésnek vannak más fontos kiváltó okai is mint pl. a magas állati zsiradék és fehérje fogyasztás, EBV vírus fertőzés stb…
A pajzsmirigyünk feladata, hogy T3 és T4 hormont termeljen. Ezt viszont jód nélkül nem tudja előállítani. Ha a szervezetünk eleve jód hiányos, hogyan várhatjuk el a pajzsmirigyünktől, hogy elegendő hormont tudjon termelni? Magyarország jód hiányos terület, a zöldségekben, gyümölcsökben szinte semmilyen jód nem található már, a kismama vitaminok jódmentesek…elég mély gödörbe jutottunk, nem hiszed? Ha téged még nem diagnosztizáltak Hashimotoval, pajzsmirigy alulműködéssel, kérdezgesd csak meg az ismerőseid, meg fogsz lepődni mennyi mindenkit már igen.
A pajzsmirigyünk nem tud jód hiány miatt elegendő hormont termelni, ezért az orvostudomány ott tart, hogy a valódi okot nem látja (vagy látja és csak titkolj…. nem szeretnék álláspontot foglalni, mindenki gondolja ahogy akarja), csak az állapotot és megpróbálja a tünetet kezelni mégpedig kívülről bevitt hormonokkal. Ha nem tud termelni a pajzsmirigy hormont, semmi gond, vigyük akkor be kívülről. Jaaa és jódot nehogy merjünk szedni, ezt kifejezetten erős hangnemben még ki is jelenti az orvos. ….. hm ha ez most beléd csapódott akkor rájöttél milyen félelmetes ez, nem? Én például még senkit nem ismerek, akinek a hormonpótlástól rendbe jött volna a pajzsmirigy hormontermelése, tehát ez már eleve örök életre szóló zsákutca.
Amit nem írnak a köles, cirok és teff hatásairól, az az hogy nagyon erős goitrogének. Ez sok embernek nem mond semmit, de mondjuk akit alulműködéssel diagnosztizáltak az már a neten utána olvashatott, hogy a keresztesvirágú növényeket el kell felejteni, mint pl, a karfiol, karalábé stb.. mert gátolják a pajzsmirigy hormontermelését. Sokan nem tudják mi miatt csak tudják, nem ehetik, nem is eszik. A keresztesvirágú növényekben ami gátolja a pajzsmirigy működést az a goitrogén vegyület, de ezekben közel sincs annyi, hogy problémát okozzon.
Viszont azt lehet te is tudod, de nem biztos, hogy a keresztesvirágú goitrogén vegyület tartalmú zöldségeket, ha kitesszük hő hatásának, akkor ez a vegyület már nem lesz hozzáférhető benne, így biztonságosan fogyasztható a zöldség.
Na itt jön képbe a köles, a teff és a cirok. Mind három tartalmaz hasonlóan, mint a keresztesvirágúak, goitrogén vegyületeket, de azt a fajtát, amik hő hatására még jobban hozzáférhetőbbek lesznek, így kifejezetten erősen gátolja a pajzsmirigyünk jódfelvételét, így a hormontermelését is. Nem hiszem, hogy ezeket valaki nyersen fogyasztaná, tehát elmondhatjuk, hogy minden esetben hő kezelve fogyasztjuk.
Nincs azzal nagyon nagy baj, ha mondjuk havi 2-3 szor eszel kölest, vagy néha néha megeszel egy köles, teff vagy cirok lisztből készült péksütit, vagy bármilyen palacsintát vagy akármit amit a lisztkeverékből el tudsz készíteni. De az, hogy reggel megeszel egy köles lisztből készült kakaóscsigát, majd ebédre köles lisztből készült galuskát köretnek, uzsira egy kis almás pitét köles lisztből, majd vacsira egy köles lisztből készült tortillát mellé meg egy kis maradék köles lisztes almás pitét, majd másnap köles túrós köles tésztás csigát, majd kipróbálod a legújabb lisztkeveréket amit a polcról levettél, mert mindenhol reklámozzák, ami teff lisztet tartalmaz és sütsz belőle egy finom kenyeret… szerintem nem sorolom tovább, értitek ti a lényeget!
Rengeteg ember esik bele ebbe az ördögi körbe, nap mint nap.
Ezt csak tényleg röviden megemlítem. A pajzsmirigyünk szabályozza az egész anyagcserénket. Ha alulműködik, tehát kevés a hormontermelésünk, akkor az anyagcserénk is lassú. ( erre mondják, hogy hízunk, miért is? ) Tehát a gyomorba nem fog termelődni ennek hatására elegendő sav az ételek megemésztéséhez, jön a bakteriális reflux, mert a megemésztetlen ételeket elkezdik a bacik enni, rothadásnak indulnak, nincsenek kellőképpen előkészítve az emésztésre, majd a hasnyálmirigyünk szintén csökkentett üzemmódban nem fog termelni elegendő inzulint, lebontóenzimeket, máris IR gyanúval mehetünk a dokihoz, a rothadó ételt nem tudjuk megfelelő lebontó enzim hiányában a szervezet számára hozzáférhetővé lebontani, így kialakul a tápanyaghiány és az ezzel járó betegségek, arról ne is beszéljünk, hogy a lebontatlan ételmaradékok tovább rothadnak elszaporodnak a patogén bálflórák, a jótékonyak éhen halnak, elkezdünk mindentől puffadni, hasmenésünk lesz, székrekedésünk, fáj a hasunk. Ha a jó bélflóránkat már szépen kiirtottuk az ördögi körként visszahat a pajzsmirigy működésünkre is, máris ördögi körben vagyunk…és erre rá esszük az iszonyatosan nehéz emésztésű állati fehérjéket, tojásokat, mert a szénhidrátot az Ir miatt nem ehetjük az orvos letiltott róla, nem eszük a gyümölcsöket ami tápanyaggal látna el, mert az orvos letiltott róla, sok zsiradékot eszünk mert talán attól még nem puffadunk…és mivel a húst, tojást, zsiradékot még egy normál anyagcserével rendelkező embernek is nehéz lebontani, a mi alulműködésünkkel esélytelen, így tele leszünk rothadó ételmaradékokkal amiből adódik, hogy tele leszünk ammónia gázokkal, végképp kipusztítjuk a jó bélflóránkat, elhízunk, főleg hasi tájékon, mert közben éheznek a sejtjeink is és a kortizolunk az egekbe, amitől még jobban zsírosodunk….
és éjszaka tele sírjuk a párnánkat, mert már senki nem tud rajtunk segíteni.
A JÓ HÍR. Van kiút az ördögi körből.
Ezeket mind összességében látva, TUDATOSAN lettek a Julcseeka lisztkeverékek megalkotva (saját magamnak fejlesztettem, hogy tudjak mit enni) Biztonságos alapanyagokból, hogy a szervezet azokat a tápanyagokat kapja amire szüksége van és ki lehet egyszerre lépni az ördögi körből is vele. A piacon egyedülálló Julcseekás lisztkeverékek forgalomba helyezésének célja, hogy segítséget nyújtson az embereknek. Hisz goitrigén mentes minden Julcseeka lisztkeverék, így mindenki nyugodtan fogyaszthatja legyen szó beteg vagy egészséges emberekről. Egyaránt megfelelő a szervezet számára.
A citromsavra szinte már mindenki érzékeny! Miért?
A citromsav egy olyan összetevő, ami szinte minden lisztkeverékben megtalálható, mivel ezt az olcsó alapanyagot teszik hozzá a szódabikarbónához, hogy megemelje, levegőssé tegye a tésztát.
Mi a gond vele?
Egyrészt kukoriciól nyerik, ami génmódosított (GMO -s) hazánkban. Tehát semmi köze nincs a citrusfélékhez, nem a citromból nyerik a savat. A citrusfélék gyógyító gyümölcsök!
Másrészt, ha nem is lenne GMO-s, akkoris táplálja az élősködőket, módosítja az ember közérzetét, gyullasztja irritálja a gyomorfalat és az egész bélcsatornát.
Bármilyen emésztőrendszeri tüneted van, mihamarabb be kell fejezni a citromsav fogyasztását, a legkissebb mennyiségben is, mivel tovább gyullasztja a problémás emésztőrendszeri területet, tehát súlyosabbá teszi azt.
A májat is ingerli, hasonlóképpen mint az ecet vagy az alkohol.
Minden piacon lévő lisztkeverék alapvető hozzávalója, mert olcsó. A Julcseeka lisztkeverékeben nincs citromsav és hozzáadni sem szükséges.
Napjainkben egyre köztudottabb, hogy a cukor ártalmas, így egyre kevesebb termékben találhatunk cukrokat.Miért is, mi vele probléma? Mindegyik cukor ártalmas? Tényleg a cukor okozza az elhízást? A gyümölcs cukor és a kristály cukor egy és ugyanaz?
Sokan azt hiszik, hogy a cukor azért problémás, mert hízlal, és így gondol az emberiség az összes cukor félékre, kivéve az édesítőkre.
Az igazság az, hogy a cukor nem hízlal önmagában, mindíg kell hozzá zsír, hogy hízzunk tőle, és általában ott is van, de senki nem gondol a zsírra, hanem egyből a cukrot hibáztatja.
Viszont a legelterjedt cukor féle, amit még nagyszüleink is fogyasztottak az cukorrépából készül. Ha van mellette zsír ha nincs, amikor megesszük, akkoris káros az egészségünkre, mivel manapság a cukorrépa génmódosításon ment keresztül. Ennek köszönhetően táptalajt nyújt a baktériumoknak, vírusoknak és a ráknak.
De mindegyik cukor féle ártalmas?
A gyümölcs cukor és a fehér cukor egy és ugyanúgy hat a szervezetünkre?
Tényleg a cukor okozza az elhízást?
Számos kérdés merülhet fel bennünk ha a cukorról van szó. Rengeteg ellentmondás és téveszme kering róla. Az emberek nagy része már tudja, hogy a cukor rossz és óckodnak tőle. Az alapokat nem részletezném, hisz már bőven elriasztották az embereket az összes cukor fajtától. Fontosabb témákat szeretnék kivesézni, ami sokat segíthet a káoszban.
1. téma: Gyümölcscukor vs. cukor
2. téma: Cukorbetegség kialakulása
3. téma: Elhízás
Első alap tudni való a szervezetünk működéséről.
A szervezetünket egy egyszerű cukor táplálja, a glükóz. Akkor vajon logikus-e, hogy minden cukor ártalmas?
Ugye, hogy nem!
1. Nézzük a GYÜMÖLCSCUKOR kontra CUKOR témat.
Nem veheted egy kalap alá az összes különböző cukorfajtát, hogy kijelentsd: Mind rossz! Nem mondhatod ,, a cukor az cukor ,, . Pedig pont ez történik napjainkban. A kollektív egészségtudatban tüzet nyitottak minden cukorra és ennek az ártatlan véráldozata a gyümölcs lett.
A gyümölcscukrot összefüggésbe hozták a magas fruktóz tartalmú kukorica sziruppal, finomított nádcukorral, rápacukorral, a laktózzal és egyéb édesítőkkel és cukrokkal és ez terjedt el a világban.
TÉVESEN.
Az igaz, hogy a felsoroltak ártalmasak, viszont az nem igaz, hogy a gyümölcsökben természetesen előforduló cukrok is azok lennének. A növényekben a cukor különböző nélkülözhetetlen vegyülethez kapcsolódik, amiknek a felszívódásához elengedhetetlen a cukor.
-A gyümölcs NEM betegíti meg az embert
-A gyümölcs életadó, életmentő és életfenntartó növényi hatóanyagok és egyéb növényi vegyületek, olyan egyedi keveréke mely megszünteti a betegséget és meghosszabítja az életet.
A gyümölcsök a következőkből épülnek fel:
élő vízből,
ásványi anyagokból,
vitaminokból,
fehérjéből,
zsírból,
egyéb tpáanyagokból,
rostból,
antioxidánsokból,
pektinből,
gyümölcs cukorból (kis töredékben)
A lényegünk része a gyümölcs, alapeleme annak akik vagyunk. Bármilyen egyéb élelmiszer tápanyagtartalmát lekörözi. Fontos, hogy az orvosok végre különbséget tegyenek a gyümölcsukor és a többi cukor között, különben ha nem, ennek a nők és az emberi faj fogja meginni a levét. Gyümölcs nélkül a termékenység forog kockán.
A gyümölcsök:
megnyugtatják a mellékvesét
erősítik a teljes endokrin rendszert
javítják az érrendszert
helyrehozzák a májat
revitalizálják az agyat
Semmilyen egyéb élelmiszer vagy tabletta nem javítja -fokozza annyi testi funkciónkat, mint a gyümölcsök. A legjobb minőségű cukor a gyümölcsökben található. A glükóz nélkül , -enélkül az egyszerű cukor nélkül, melyre a szervezeted az élelmiszereket lebontja -nem működhetsz emberi lényként. A glükóz táplálja az agyat, idegrendszert és minden testi sejtet. A tested minden izma a glükóztól működik.
Kiemelkedően fontos egyik hatásuk a gyümölcsöknek az, hogy rák elleni hatásúak. A gyümölcs minden egyéb élelmiszernél hatékonyabban harcol a rákkal szemben! (a zöldségek is harcolnak a rák ellen, de negyed ennyire hatékonyan)
A gyümölcs az emésztőrendszer egészségében is kulcsszerepet játszik- ez elengedhetetlen az immunrendszer egészségéhez.
Az alma, füge és datolyában található pektin kivételesen hatékonyan pusztítja el és/vagy tisztítja ki a bélcsatornából mindazt, ami nem oda tartozik , ide értve : – gombás fertőzéseket , -férgeket , -parazitákat , stb. A gyümölcsök nem csak a betegségeket , hanem az oxidációt is kivédi. Az oxidációs folyamat az, ami öregít minket. Ezt a legjobban antioxidánsokban gazdag élelmiszerek fogyasztásával oldhatjuk meg, amit a gyümölcsökben találhatunk meg. A gyümölcsök antioxidáns tartalma lassítja az öregedés folyamatát . Erre a célra legajánlottab: vadon termő kékáfonya.
,,A gyümölcs a fiatalság valódi forrása ,,
2. Cukorbetegség valódi oka
Az előbb kiveséztük a gyümölcs témát, így már sejthetjük, hogy nem a cukortól leszünk cukor betegek.
Akkor vajon mitől?? Miért rejtélyes betegség még mindig, és miért nem tudják kezelni?
Van 1-es, 1,5-es és 2-es típusú cukorbetegség. Leggyakoribb a 2-es típusú.
VALÓDI OK: -túlzott Zsírfogyasztás (ez a LEGFŐBB oka)
-stresszes mellékvese
-vírusfertőzéssel terhelt máj
Mindennek az alapja: a Máj.
Az igazi ok a túlzott zsír +cukor fagyasztás ,ezek közül is inkább a ZSÍRRAL van a baj, nem a cukorral és vírusoktól terhelt máj. A zsírokat általában cukrokkal fogyasztjuk. ( pl.: sütemények, stb ). A cukor csak a HÍRVÍVŐ, valódi probléma a Zsírokban rejlik.
Hogyan alakul ki a cukorbetegség?
A túlzott zsírfogyasztástól, stressztől és a glikogén raktár feltöltésének hiányától.
A tested elsődleges üzemanyaga a glükóz, egy egyszerű cukor ami energiával látja el a sejteket. Amikor eszel a tested az élelmet glükózzá bontja és a véráramba küldi, hogy eljuthasson minden sejtedhez. Ehhez a hasnyámirigy segítségére van szükség. A hasnyálmirigy termeli az inzulin hormont, ami segít a sejteknek a cukor befogadásában. A zsírok akadályozzák a sejteket a cukrok befogadásaban.
A máj glikogén raktára minőségi szénhidrátokból tud jól töltődni mint pl.: gyümölcsök, burgonya, édesburgonya, sütőtök, nyers méz. Ha megvonjuk a szervezettől a szénhidrátot és zsírral és fehérjével tömjük magunkat, a glikogén raktár kiürül.
Tehát a máj cukorraktára hatalmas szerepet játszik a cukorbetegség megelőzésében. A vércukorszint ingadozás azzal kezdődik, hogy a májad elveszíti a cukorkészletét. Ha nincs elég glükóz és glikogén a máj nem képes védeni a hasnyálmirigyet. Ezután a hasnyálmirigyre hárul a nyomás és szélsőséges inzulin termelésre kényszerül. Ha a hasnyálmirigy a túlterheléstől kimerül, végül nem lesz képes már inzulin termelésre, ami elengedhetetlen, hogy a sejtek felvegyék a cukrot ami táplálná őket. Ezeknek következtében a vércukorszint instabillá válik, ekkor következik be a hipoglikémia.
Összetett téma: Fontos vigyázni a mellékvesénkre, a hasnyálmirigyre és a MÁJRA.
Ha folyamoatos stressz ér, a mellékvesék adrenalint bocsájtanak ki ami károsítja és leállítja a hasnyálmirigyet.
A túlzott zsírfogyasztás károsítja a májat, ha a máj túlterhelődik, a hasnyálmirigyre hárul a feladata egy része,amitől kifárad és leáll.
Mint láttuk a hasnyálmirigynek fontos szerepe van, ő termeli az inzulint ha túlterhelődik bizonyos okoból és nem termel több inzulint , kialakul a cukorbetegség .
Röviden és tömören a cukorbetegséghez vezető út:
-minőségi szénhidrátok megvonása
-zsírdús étrend fogyasztása
Hogyan előzhető meg a cukorbetegség kialakulása? Íme néhány iránymutatás:
Legfontosabb,hogy a májadra koncentrálsz és figyelsz, hogy rendben legyen a glikogén raktárad, illetve mérsékled a zsírfogyasztást. A Julcseekás lisztkeverékekből pont ilyen ételeket tudsz készíteni.
– zsírfogyasztás csökkentése (mérsékeld a zsírbevitelt, ami azt jelenti, hogy fogd vissza a fehérjefogyasztást. A zsír és fehérje valójában egy és ugyanaz)
-az ásványi sók elősegítik a sejtek hatékonyabb glükóz felvételét.
A probléma szíve tehát:
-Az üres glükóz és glikogén raktárokkal vegetáló máj + az éveken át zsírtelítettséggel áramló vér. Ezek miatt alakulhat ki mind a cukor, mind a szívbetegség. Gyógyítsd meg a májad, töltsd fel a raktárait és megoldottad mindkét problémát.
3. Elhízás
Eredete: a MÁJ. A súlygyarapodás valójában arról szól, hogy milyen, gyors vagy lassú a májműködésünk.
Nem ragoznám túl az első 2 témakörben szépen átbeszéltük nagyvonalkaba a szervezet alapműködését. Ez itt is érvényes. Egyszerű a képlet.
– túlzott zsírfogyasztás (terheli a májat, besűrűsíti a vért)
-túlterhelt máj (sok tényező tartozik ide) pl. ide sorolható a vízvisszatarás is, ha túlterhelődik a máj, a nyirokrendszer veszi át a szűrő feladatot, ilyenkor látjuk ha valaki be van vizesedve, egyértelmű jel.
Az elhízás oka tehát nem a cukorban keresendő. Ha szeretnénk egészségesek lenni és megszabadulni a plusz kilóktól, fontos vigyázni a májunkra és megadni a szervezetnek azt amire valójában szüksége van. Megfogja hálálni ,ez biztos.
Igaz, hogy a cukor volt most a fő téma a problémás összetevőknél, habár kicsit más szemszögekből.Mint látjátok, a gyümölcsökben természetesen előforduló cukrok, létfontosságú szerepűek a 3 fő témakörben. Mint tudjuk népbetegség a cukorbetegség és az elhízás is egyaránt. Remélem sok mindenkinek segítségére lesznek ezek az információk, és hasznosítani tudjátok a saját életetekben és megtudjátok óvni /őrizni az egészségeteket!
A Julcseekás lisztkeverékekből készült ételek bátran használhatóak, hisz a hozzá való receptúrák is úgy lettek kifejlesztve, hogy védje a májat, a hasnyálmirigyet és értékes tápanyaggal lássa el a sejteket, akár cukorbetegeknek is.
Tehén tejen nőttünk fel, most meg azt mondom hogy problémát okoz? Miért?
A legjellemzőbb betegségeink közé tartoznak az emésztési problémák. Szinte már nincs olyan ember akinek ne lenne vmilyen emésztési problémája. vagy a gyomorban (reflux, fekély) vagy vékonybél gyulladás, vastagbél gyulladás, puffadás, széklet problémák. Ezeknek a problémáknak legjelentősebb okozója a tehéntej és az abból készült termékek ( tejföl, túró, joghurtok, sajtok, pudingok, sütemények, csokoládék, szószok. nagyon kevés ételt találni a boltok polcain amik ne tartalmaznának tejet vagy tejszármazékokat.
Miért használják?
Mert eladhatóbb a termék, ettől minden sokkal krémesebb, lágyabb, ahogy hozzá ér a szájpadlásunkhoz az a zsíros, krémes termék, majd elolvadunk olyan finom. Otthon egy egyszerű uborka saláta is megspékelve egy kis tejföllel, sokkal de sokkal gyönyörtelibb…..egy vajon megpárolt zöldség, uhhh Istenem, a mennyország.
Emberek milliói nem is tudják, hogy ez az ártalmatlannak tűnő, finom termék, mi mindent okoz a szervezetünkben:
A tejtermékekben, -még a zsírszegényben is- jelentős mennyiségű zsír van, amivel a szervezet nagyon megküzd, hogy feldolgozza. A tejtermékekből származó zsírok, elősegítik a vírusok, baktériumok szaporodását és közben kellemes közeget is biztosít számukra.
A magas zsírtartalmon felül nagyon erős nyákképzőek, mert eltömíti a májunkat, egyszerűen nem bomlik le, nem emésztődik meg.E miatt lassítja a többi élelmiszer felszívódását is, legfőképp azokat amik a legjelentősebbek lennének, azért hogy az emésztési folyamatok rendben végbe menjenek. Eldugítja az egész emésztőrendszert, ezzel megfojtja az oxigént, az eldugult máj pedig nyákképződéshez vezet.
A tejtermékek a nyirokrendszert is eltömítik, ezáltal a fehérvérsejtjeink, ami az immunrendszerünk , elakadnak, nem tudják felvenni a harcot a betolakodókkal szemben.Így a betolakodók el tudnak szaporodni. Aki nap mint nap fogyaszt tejterméket annak a védelmi rendszere teljesen lecsökken. Ha jön egy influenza szezon máris az egész léguti rendszere tele lesz nyákkal amiért a tejtermékek a felelősek. A nyák okozza a köhögést, a tüsszögést a nyálkás orrváladékot is.
A tejben lévő magas zsírtartalom a laktózmentes tejekre is igaz. Teljesen mindegy, hogy van-e laktóz a tejben vagy nem, ugyanugy eldugítja a májat, megbénítja az immunrendszert és nyákot képez. Sokan azt hiszik, ha laktózmentes tejtermékeket fogyasztanak, azzal máris megvédték az egészégüket. És ugyanez vonatkozik a bio tejekre is. nem szabad bedőlni egyiknek sem.
Fontos kérdés még, hogy mivel etetik a teheneket?
Antibiotikumokat, hormonokat, génmódosítótt szóját, kukoricát, glutént adnak nekik, ami mind a tehén tejében landol. Az állatokat stresszes körülmények között tartják, illetve a fejő gép, ahogy folyamatosan a tehén tőgyén van, az gennyesedik, vérzik, amit az EU-s szabály enged…. Tehát a tej genny, széklet és vér tartalma a tejnek ami a polcokra kerül, nagyobb lehet mint nulla……ez mindent elmond.
Félre értés ne essék, az emberi anyatej az nem káros az emberi csecsemőnek, hisz az neki lett teremtve. A tehéntej teljesen más, mint egy emberi tej. A tehéntej a kis borjúnak lett teremtve, hogy növekedjen, de neki sem ez az ipari tehéntej, ami tele van szennyel és az embereknek adják, mindenféle díszben csomagolva. A tejek semmi másra nem szolgálnak minthogy az adott faj adott tejét fogyasztva az adott utód növekedjen, fejlödjön, az immunrendszere erősödjön. Nem pedig felnőttek, unaloműző túrórudis stb.. tápláléka.
Fontos az egészségünk védelme saját és családunk érdekében is, és a jövő nemzedékének is, hogy ne tegyük tönkre az életüket azzal, hogy káros anyagokkal tápláljuk őket.
Ha káros anyagokkal tápláljuk magunkat a szervezet elraktározza egy részét, amíg bírja, hogy megóvjon minket, de egyszer telítődik és jönnek a bajok. A májunk által öröklődnek a méreganyagok és sok újszülött már alapból küszködve kezdi az életét. Légy tudatos és vedd kezedbe az egészséged feletti irányítást.
Julcseeka lisztkeverékek mentesek a tejtermékektől és a receptúra elkészítéséhez sem kellenek, mégis nagyon finomak!
A glutén egy fehérje, ami számos gabonafélében megtalálható, pl búzában, árpában, rozsban tönkölybúzában …. ezekre vagyunk a legjobban érzékenyek. MIÉRT?
A glutén az egyik fő táplálékforrása a szervezetünkben élő rossz és haszontalan baktréiumonknak, vírusoknak, gombáknak, parazitáknak, élősködőknek, kórokozóknak.
Amikor glutén tartalmú ételt fogyasztunk, ezek a kórokozók jól laknak belőle és az ő ürülékeik okozzák a tüneteket, problémákat, ételintoleranciát/ ételallergiát. SOHA NEM A GLUTÉNTÓL LESZÜNK KIÜTÉSESEK, hanem a toxikonoktól amit a kórokozók hagynak maguk után miután jóllaktak a gluténnel. Ezáltál válik maga a glutén gyulladáskeltő hatásúvá és allergén étellé, de ne dőljünk be neki.
Akinek a szervezetében kevesebb a kórokozó, annak egyáltalán még nincs, vagy csak nagyon enyhe tüneteket jelentkeznek. Minél magasabb a fertőzöttség a tünet annál erősebb. Akinek nincs tünete , az nem jelenti azt, hogy számára problémamentes a glutén fogyasztása, mivel a glutén nem csak a kórokozók táplálékai miatt problémásak, hanem, hogy nincs lebontó enzimünk, és az éles, lebontatlan fehérje szerkezet, folyamatosan felsérti az emésztőrendszerünket. Kaphatóak már glutén lebontó kapszulák, érdemes minden glutén tartalmú étel fogyasztása előtt szedni őket, ha nem tudsz lemondani róla, de ezzel még nem kerülöd ki azt, hogy a kórokozók jól lakjanak belőle.
A glutén még extraként,az immunrendszert is összezavarja, ami az első számú védelmi vonalunk a betegségekkel szemben.
Óvakodj a gluténtól ha teheted az egészséged érdekében, még ha jelenleg nem is tapasztalsz tőle problémát.
Felmerülhet a kérdés, hogy bezzeg a nagyszüleinknek semmi bajuk nem volt. Jogos a felvetés!
Régen, nem ezt a búzát ették, amit mi most eszünk! Nem volt benne ennyi glutén fehérje. Azóta génmódosították, annyira, hogy minél dolgozhatóbb legyen, hogy ez az új példány, már emberi fogyasztásra alkalmatlan lett, cserébe a magas glutén (siker) tartalomnak köszönhetően, szépen lehet vele dolgozni, és gyönyörű tésztákat lehet belőlük produkálni.
Ez volt az egyik ok, amiért módosították a magokat, a másik pedig pont az, hogy tudták, hogy jó táplálék forrása lesz a kórokozóknak, ez mind tudatos cselekedet volt. Nagyszüleinkben közel sem volt ennyi kórokozó, mint most bennünk. A vírusfertőzés az elmúlt évtizedekben kezdett elhatalmasodni. Ennek köszönhetően túl van terhelődve a májunk és a szervezetünk. Világkorát éljük az ,,autoimmun,, és krónikus betegségeknek, étel allergiáknak/ intoleranciáknak.
Az autoimmun betegségekért a kórokozók felelősek, de az orvostudomány szándékosan nem fogja nekünk elmondani.
…ha még most minden gond nélkül tudod fogyasztani a glutént, ez nem jelenti azt, hogy későbbiekben ez nem fog változni. Mindenkiben más ütemben szaporodnak a kórokozók, amik különböző törzsekből származnak, így nehéz megjósolni,hogy kinél mikor , milyen tünetek kezdenek kialakulni. De az is lehet, hogy csak azt hiszed, hogy nincs tüneted….hagyd el a glutént egy kis időre és meg fogsz lepődni mennyi tüneted fog elmúlni, amire nem is gondoltál, hogy attól van, mert már úgy megszoktad. Lehet, hogy csak nem fog annyit fájni a fejed, vagy jobbat fogsz aludni, de mindenképpen jobb lesz a közérzeted, bátran merem ajánlani, hogy vágj bele és próbáld ki.
Tudatosan táplálva a szervezetünket visszakaphatjuk és megóvhatjuk az egészségünket, hisz ez a legnagyobb kincs az életünkben. Hisz ha egészség nincs, az életet nem tudjuk úgy megélni ahogy azt meg kellene, mert torz érzetet kapunk.
Ehhez a legelső lépés, hogy a glutént teljesen kiiktatjuk az életünkből.
A Julcseeka lisztkeverékek nem csak nem tartalmaz gluténes összetevőt, de a teljes csomagolása is gluténmentes üzemben készül!
Az egész életem merő szenvedés volt. Közel 40 évesen viszagondolva el sem hiszem, hogy ennyi mindent kibírtam testileg és lelkileg is, és most itt vagyok mintha újjá születtem volna.
Nagyon hosszú utat tettem meg azután is, mikor úgy döntöttem kezembe veszem az Életem. Felébredtem az álomból, az Élet a betegségeimen keresztül üzent, hogy ébredj ébredj, valamit látnod kell. Meg kellett látnom, hogy a betegségeink az nem csak úgy ránk vetődnek az utcán, éppen mikor kit elkapva, hanem bizony tudatosan szinte minden körülöttünk azon dolgozik, hogy betegek legyünk, és kezünkbe kell venni az Életünket Tudatosan. Lassan haladtam, hisz ahhoz, hogy a végeredmény tökéletes legyen, mindent ki kellett próbálnom, meg kellett tapasztalnom, hibákba kellett esnem, és mindez a végső cél érdekében. Nagyon sok évem ment el arra, hogy kísérletezgettem és egyik csoda módszerból ugráltam át a másikba. A saját életem árán kísérletezgettem, amivel nem foglalkoztam, mert vezetve voltam, tettem mindig amit tennem kellett. Soha egyetlen egyszer sem keseredtem el, hisz minden jellegű tapasztalásomat tanulásnak fogtam fel és haladtam tovább az ton, amin még most is rajta vagyok. Olyan speciális problémáim voltak, hogy be kellett látnom, itt nem elég csak 1-2 kapszulát bekapni, vagy elhagyni ezt azt amazt. A tapasztalataim alapján olyan speciális protokollt kellett felépítenem ami a sok év tapasztalatokból a kirakós kockáit gyűjtögetve egyszercsak szépen össze nem állt. Ezt hívom én Julcseeka Life életmódnak. Melyben nem csak az étekezés területén szereztem tapasztalatokat, hanem az Élet minden területéről. Akár a lelki szinten, akár az elme szintjén, a tudatosság minden szintjén, a testünk működésén keresztül a világ működésén át eljutottam a Mindenséghez, ami emberi elmével felfoghatatlan, meg kell ismernünk hozzá az elmén túli létezést.
Ebben a cikkemben a betegségeimet sorolom fel nektek időrendi sorrendben, illetve részletezem, külön az étrendi hatásokat is a szervezetemre.
Korai gyermekkor:
Mumpsz
Bárányhimlő
Herpeszek a számon kívül, már ovis koromtól
Fülzúgás, fülsípolás, fülcsipogás – ami kívülről, anyukám számára is hallható volt
Tinikor:
Állandóan feltört a hajam, olyan volt mint a szénakazal
Pollenallergia tavasztól, őszig – folyamatosan tüsszögtem, folyt az orromból a víz, égett, viszketett a szemem és viszketett az orrom
Nagyon pattanásos arc- amit nagyon nehezen éltem meg
Ekcéma- Eleinte csak az ujjaimon, majd a csuklómon, könyökömön, hátamon, térdemen. Elviselhetetlenül viszketett, folyamatosan vakaróztam. Leginkább a csuklómat dörzsöltem szét, mindig a farmeron korcába, jó erősen amíg el nem kezdett vérezni, majd utána nem csak viszketett hanem fájt is, csípett is és egyre jobban terjedt.
Felerősödött ekcéma – Ami az egész testemet érintette, az arcomat is bele értve. Iszonyatos fájdalmas volt még a ruha viselése is, arról nem is beszélnék,hogy lelki szinten hogy hatott rám, hogy szégyelltem magamat, amikor mindenki megbámult, a buszon az iskolában, az utcán…. fürdéskor folytak a könnyeim, olyan fájdalmam volt!
Nem készült kép rólam, de körülbelül ilyen volt az arcom, a nyakam a testem minden porcikája, a könyökömön és alkaromon erősebb foltok, amiket mindig véresre vakartam, a kézfejemet, ujjaimat is alig tudtam mozgatni.
Kizárólag orvosi mosakodókrémmel tudtam fürdeni és sok sok este kamillás fürdővízben kellett áztatnom magamat.
Volt mikor csillapodott, volt mikor erősödött, de ez ekcéma elkísért 34 éves koromig.
Száraz bőr ,de az arc mégis zsíros pattanásos. Megjelentek a pattanások a hátamon is, nem csak az arcomon az ekcéma mellett.
Tyúkszemekkel is küzdöttem a talpamon. Alig tudtam menni a fájdalomtól.
Megjelentek a körmömön fehér foltok ezek aztán végig elkísértek
Vállgyulladás- A vállaim iszonyatos gyulladásban voltak. A gyulladástól ki is ment a helyéről, ami azt jelentette, hogy küzdelmes és fájdalmas volt vízszintesnél magasabbra emelnem a kezemet. Egy pontig ment, majd iszonyatos fájdalom, amíg egy speciális mozdulattal amit közben megtanultam, kikattintottam a helyéről és tovább tudtam emelni a kezem. Ez például reggel fésülködéskor mindig így kellett csinálnom. Ha vissza akartam tenni, ugyanez a mozdulat visszafelé. Éjszakánként ha úgy aludtam hogy elértem ezt a mozgás határt, őrült fájdalomra ébredtem, rettenetesen sírtam, mindig apukám kenegette fájdalomcsillapítóval, hogy tudjak aludni. Hol az egyik vállam, hol a másikban volt, váltakoztak.
A fejem jobb oldalt, a homlokomnál állandóan fájt, az orvos mindig a menstruációmra fogta, ha megvolt arra ha nem arra.
Mindig alacsony volt a vérnyomásom, sűrűn szédelegtem
Ivás után sokszor asztmatikus rohamaim voltak, éjszaka többször ziháltam álmomban, anyukám ébresztett.
A végtagjaim jéghidegek voltak télen nyáron. Aludni csakis zokniban tudtam nyáron is.
Izgalmakkal teli telt a kamaszkorom, ha egy pillanatban nem épp az orromat fújtam, és küzdöttem hogy vissza szorítsam a tüsszentésemet, akkor biztosan épp véresre vakartam valamimet ha épp a kezemet meg tudtam mozdítani a vállam miatt. A külsőm borzalmas volt, a hajam csúnya, a bőröm okádék…….nem sok kedvem volt élni, nagyon sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy ezért minek élek?
20 éves korom után:
maradt minden ami eddig volt plusz rá:
Kétoldali vesegyulladásom volt elég sűrűn
felfáztam folyamatosan, már akkor is ha csak a hideg kőre néztem, vagy hideg székre ültem, erős szúrkálos fájdalommal, és pisiléskor erős csípős fájdalommal
Közép fülgyulladásom nagyon sűrűn volt. Eszméletlen fájdalmakkal, olyan mértékű gyulladásom volt, hogy a hallójárataim beszűkültek, semmit nem hallottam. Hol egyik fülemre hol a másikra, hol mindkettőre. Az orvosom szerint, hatalmas pattanások nőnek a hallójáratomban, volt mikor 3 db is és azok feszültek, gyulladtak amíg ki nem fakadtak, addig örült fájdalmaim voltak. Egy egy ilyen menet kb. 2 hétig tartott addig napi 8-10 szem cataflammal éltem. Persze teljesen süketen, párakötéssel a fejemen császkáltam az utcán is…minden más egyéb problémáimmal együtt… MB 1 es élet volt!
Nyáron allergiás időszakra, nem volt elég még ami volt, a bal szemem elkezdett égni, majd az érzéssel együtt teljesen vérbe is állt. Kaptam az orvostól egy szemcseppet, ami a vérereket vissza szűkítette, így napi szintem folyamatosan csepegtettem a szemembe, hogy ne tűnjek vámpírnak.
Ez még nem volt elég mindig, mert szintén pollen szezonban ahogy kiléptem a szabadba, elkezdett a bőröm pattogni, nagyon érdekes érzés volt. Duzzadt mindenem és az ilyen apró pattogással jött végbe. A combom a felkarom, az ujjaim. ..pár perc alatt már a gyűrű sem jött le az ujjaimról.
Az élet megadta, a gyógyszer allergiámat, bármilyen gyógyszert bevettem, (leginkább fájdalom és lázcsillapítókat szedtem) azonnal elkezdett dagadni a a felső ajkam, lett benne egy kemény csomó. Mamám tanácsára vettem be utána kalciumot is és elmúlt… ezt játszadoztam egy ideig amikor a dagadás egyre erősebben jött, belül a szám, a nyelvem is dagadt és a nyelőcsövem is, már fuldoklás szintjére. A legutolsó ilyen után, amikor azon gondolkoztam, persze itt másodpercek teltek csak el, hogy párom a mentőt hívja a kalcium után, ami már nem hatott semmit, vagy vegyek be még egy kálcium adagot és talán nem halok meg. Ez a nap volt az utolsó, hogy gyógyszert vettem be. Innentől kezdve a fülgyulladások eszméletlenül, brutálisan, fantasztikusak voltak, napi 8 szem cataflannal is persze, de a nélkül???!!!!! Nem is tudom, hogy éltem túl!?
Innentől kezdtek jönni csak a problémák, pl. észrevettem, hogy vezetéskor a farkcsontom olyan iszonyatosan fáj, hogy beleizzadtam, azt se tudtam, hogy üljek.
Jött a candida gombám 2006-2013 ig minden napos kínjaim voltak, de szó szerint. Egyetlen egy nap pihenésem sem volt, az őrületes fájdalomtól. Ez olyan pont amikor felfázol, csíp ahogy pisilsz, majd leesel a wcről, viszketsz, büdös, túros gombás folyásod van megállás nélkül, hol zöld hol sárga, hogy ne legyen unalmas és a méh körül állandó erős fájdalom. Sex nuku, mert egyrészt ki az aki hozzád nyúlna ilyenkor, a másik meg olyan fájdalmat még el sem tudott képzelni senki ami ezzel jár. A létező mindenséget kipróbáltam, hogy múljon ez alatt a 7 év alatt, megszállottan kutakodtam minden pillanatban, de csak az életmódváltás hozott sikert.
A depresszióm az folyamatosan jelen volt, de ez időben már nagyon felerősödött. A minden napos szenvedésektől már nagyon elegem volt.
A hajam elkezdett korpásodni, de nem csak úgy hogy egy kis korpa, hanem egy ilyen vastag rétegekben, amit ha lekaptam vérzett. Eddig a fejemet nem vakartam, de innentől már ez is ment!
Az orvosom észrevette, hogy a nyaki nyirokcsomóim folyamatosan be vannak dagadva. Nem fájt de állandóan nagyok voltak, fertőzésre gondolt.
A fenekem megjelentek nagy, gennyes pattanások, amik miután elmúltak azután is barna foltok maradtak, de folyamatosan jöttek ki újabbak, írtó sexi volt!
Mellbimbó viszketésem lett, amibe majd bele őrültem sokszor, mert hiába vakartam az inger nem múlt el. Majd erős fájdalom is jelentkezett benne.
Kis idő után a jobb mellemben csomók lettek, amik már érintésre is nagyon fájtak.
Mindkét térdem nagyon elkezdett fájni. Ha pl. leguggoltam csak segítséggel tudtam felállni.
Krónikus fáradság szindrómám lett. Elfogyott az energiám. Hónapokig csak az ágyban feküdtem.
A jobb pajzsmirigyem megnagyobbodott
Pajzsmirigy alulműködésem lett
Elkezdtem hízni
Jaa az elfelejtettem írni, hogy gyerekkoromtól kezdve állandóan büfögtem, ha ettem, ha nem.
Egyre többet jelentkezett a lábgörcs, olyan erősen hogy üvöltve sírtam. Volt, hogy a bolt közepen meg kellett állnom, mert éreztem, ha megmozdulok, azonnal begörcsöl a lábfejem.
A szám belül folyamatosan tele volt herpeszekkel, alig tudtam sokszor beszélni tőlük. Folyamatosan ecseteltem.
30 éves korom után:
Maradt minden, amit eddig felsoroltam, jött még rá:
Egyik napról a másikra a nyelvfájdalom,úgy éreztem, mintha valaki késsel vágta volna szét a nyelvem. Belenéztem a tükörbe és a nyelvem több helyen mintha valóban szétvágták volna, szétnyílt s megváltozott a színe, foltos, piros lett. Mindennapossá vált.
A pollenallergiám még erősebb lett, sőt társult vele az arcüreg gyulladás, erős fájdalmakkal.Ha már kettőnél többször fújtam az orrom, máris begyulladt az arcüregem.
Szívritmus zavaraim lettek, volt hogy olyan sokáig nem ütötte a következőt, hogy azt vártam mozdulatlanul mikor esek össze.
A fogaim nagyon sokszor fájtak
A körmeimet innentől kezdve soha nem kellett vágnom, mert mindig letört.
Egyre több volt a súlyom
Hipozási tünetek jöttek, főleg ha éhgyomorra édeset ettem, azonnal leesett a vércukrom tőle, hányingerem lett, gyenge lettem és szédültem. Innentől kezdve reggelire csak sósat tudtam enni, édességet pedig csak miután jól laktam.
A meg nagyobbodott pajzsmirigyem elkezdett szúrni.
Ínygyulladásokkal küzdöttem
2014 ben jött egy erős életmódváltásom, elkezdtem szigorúan paleozni .
Paleozásom alatt:
Refluxom lett, nagyon sokszor hetekig irtó fájdalmakkal
Napallergiám lett, felhólyagosodott a bőröm ha nap érte
Májfoltjaim lettek
Idegrángásaim lettek, főleg a szemhéjamon
Tele lett a testem, kb havonta 3 szor millió apró fehér kiütéssel, aminek a közepe fehér volt és ki lehetett nyomni. kb. 2-3 nap alatt múlt el, ha szódabikarbónás vízzel átmostuk.
Ízületi gyulladásaim lettek, főleg a karban
Ínhüvely gyulladásom lett, fáslizva voltak a kezeim és olyankor mozdítani sem tudtam.
Gerincsérvem lett, 2 hétig ágyban fekvéssel, mert mozdulni sem tudtam úgy fájt, csak segítséggel tudtam a fekvésen kívűl bármit csinálni.
Hisztaminos lettem, már nem csak pollenszezonban tüsszögtem hanem télen is, csalánkiütéses lettem.
Szívritmuszavaraim minden napossá váltak
Pánikrohamaim voltak nehézlégzéssel, mindig reggelizés előtt, mikor emeltem volna az első falatot a számhoz.
Vese görcseim voltak, véres vizelettel
Az orromon vírusos szemölcsök jöttek ki
Folyamatosan influenzás voltam
A menstruációs ciklusom lecsökkent 14-15 naposra
A fülem tele lett gombával, amit nem lehetett kiirtani. Irtózatosan viszketett a fülem, fültisztítóval vakartam napi többször ami minden esetben korom fekete volt a baktériumoktól, mikor megnéztem és volt hogy addig vakartam míg elkezdett vérezni.
Állandó tüdőgyulladásom lett és megfázásom, torokgyulladásom. Minden nap úgy tudtam nekiindulni a napnak, hogy sós vízben gőzöltem. Különben nem bírtam volna ágyon kívül maradni, annyira fájt a tüdőm is, illetve minden egyes új orr fújásra arcüreg gyulladásom lett. Ha nem gőzöltem, akkor csak mint egy halott kikészülve feküdtem az ágyban, és a lázam is ment felfelé.
Elkezdtem puffadni és gyomorgörcseim lettek a szénhidrátoktól
A pattogós kiütéseim állandósultak, mindig volt rajtam
A kereszt csontomtól jobbra ha rosszul léptem, vagy ha sokáig álltam idegbecsípődés szerű fájdalom jött rám. Akkor ott megállt a világ, mozdulni sem tudtam, mindegy hogy épp hol voltam.Egyszer biciklire felülés közben jött ki hirtelen, majdnem estem biciklistől… meg kellett tanulnom járni, mozogni úgy, hogy ez ne jöjjön elő. Csontkovácsnál is voltam vele, az sem segített.
A fogaim rohamosan elkezdtek szuvasodni, fogkövesedni és lyukadni. A fogorvos 2-3 lyukas fogat is talált évente nálam. Volt hogy sürgősségi kezelésre kellett mennem, annyira belobbant a fogam.
Életmódot váltottam, jött a ketogén étrend 2018 tavasza
Mivel nem tudtam már szénhidrátot enni, mert állandósult a puffadásom, ezért át kellett állnom a zsír alapú étkezésre.
Elkezdtem irtózatos ütemben hízni, zsírosodni.
Ödémás lettem, mindenem dagadt
Óriási, fájdalmas visszereim lettek.
A nyirokrendszerem hastól lefelé begyulladt, minden nyirokcsomómmal, nem bírtam normálisan járni, csak lassan és bicegve
Nagyon erősek lettek a menstruációs fájdalmaim, egyszer el is ájultam tőle
Magas lett a koleszterinem
Álmatlanságban kezdtem szenvedni, (éjszakánként fél-1 órákat aludtam ) miközben aludni mindig jól aludtam, ha épp tudtam az allergiámtól.
Nem bírtam az oldalamon feküdni, mert nagyon fájt a combcsontom, ha nyomás alá került
Puffadásom elmúlt, ahogy nem ettem szénhidrátot, de 3 hónap után visszatért és állandósult a gyomorgörcsökkel együtt.
Fogaim még rohamosabban lyukadtak
13 amalgán tömésem volt általános iskolás korom óta, folyamatosan cseréltettem ki őket fehér tömésre, ekkor a legnagyobbak kicserélése után, erős felső léguti tünetekkel szenvedtem, mindennapos tüdőgyulladás, tüdőfájdalom, csúnya köhögés, tüsszögés, orrfolyás, arcüreggyulladás.
Itt volt az a pont, ahol már nem követtem semmiféle irányzatot, hanem befelé fordulva figyeltem a sugallatokra és tettem amit kaptam. Mindent de teljesen mindent nulláról kezdtem. Óvatos voltam, figyelmes és nem kapkodtam el semmit. tanultam minden egyes nap magamon. 2018 őszétől kezdtem a felfedező utamat es lettem napra napra egyre jobban.
Összességében elmondhatom, hogy kicsi koromtól kezdve számomra csak ezek a testi nyavalyák voltak.
Nem tudom, és soha nem is tudom meg, hogy milyen pl. egy olyan gyerekkor ahol felelőtlenül játszhatsz. Milyen amikor úgy mész el egy osztálykirándulásra, hogy nem a szobába gubbasztasz egyedül, mert folyamatosan tüsszögnöd kell és nem tudsz a többiekkel semmit sem csinálni. Soha nem fogom tudni, hogy ha az érettségin pl. szóbelinél meg tudom válaszolni azt amit kérdeznek, és nem azt mondom inkább, hogy nem tudom, csak azért mert nem kaptam levegőt az ablakon beszálló fehér szöszmőktől amikre nagyon allergiás voltam, akkor hányast ért a tudásom. 34 évet éltem le úgy, hogy minden pillanatban azt kívántam szűnjön meg az életem, meddig tart ez még?
Mindenki mindig azt mondta, milyen szép vagyok, az óvodában, az általánosban, a középiskolában, a fiúk folyamatosan a szerelmes leveleket küldözgették. A lányok mindig irigykedtek, emiatt sokszor ki is közösítettek, mondták, hogy olyan jó neked, hogy ilyen szép vagy… mit értem vele, soha nem mondtam el nekik, hogy engem ez rohadtul nem érdekel. Szégyeltem a bőrömet a ruha alatt, elegem volt a mindennapos szenvedésekből, az arcomon folyton egy kiló vakolat volt … a randikat azért mondtam le, mert nem tudtam az ágyból kikelni. Az órákon oda sem tudtam figyelni mit tanítanak, azon gondolkoztam, hogy ki kéne ugranom az ablakon…és ha kiugrok biztos meghalok-e, vagy még nyomorék is leszek.. Vagy néztem egy csúnya arcú , kövér lány osztálytársamat, akinek mégis olyan tiszta volt a bőre mint a babának és soha nem volt beteg, még influenzás sem, órákat tudtam csodálni a bőrét. Nem volt hiányzása az órákról sem, kiváló tanuló volt és azt kívántam bárcsak ő lehetnék!
Felnőtt koromra persze párkapcsolataim voltak, de kínszenvedések voltak, főleg a depresszióm miatt. Hogy nem volt bennem élni akarás, csak vonszoltam magam, nap nap után, folyton morcos voltam, a jókedvet a mosolyt nem ismertem, így még ezt sem adta meg az élet, hogy legalább valami jót tapasztaljak a párkapcsolatokban.
A betegségeim leginkább, 2007 ben, 24 éves korom után kezdtek gyarapodni. A párommal 2006 nyara óta, 23 éves korom óta vagyok együtt, nem kell írnom szerintem, hogy mi mindent tolerált velem kapcsolatban ez idő alatt. Tűrte az idegi kirohanásaimat, a depressziómat, hogy nekem állandóan fájt valamim, hogy nem tudtunk menni sehová, vagy ha mentünk és nagyon rosszul lettem, akkor akárhol voltunk azonnal haza kellett utazni, hogy sex közben állandóan valami bajom volt, hogy mindig sírtam, hogy soha nem mosolyogtam, hogy ki kellett szolgálnia ha nem bírtam kikelni az ágyból, hogy a háztartást is sokszor neki kellett vezetni és sorolhatnám. Kimondhatatlanul hálás vagyok érte neki ezért, és azért is, hogy ezt egyetlen egyszer sem hányta a szememre!
Ketogén étrend után változott meg nálam minden, mert ekkor már olyan mélyre süllyedt az állapotom, hogy nem tudtam enni sem, mert az is szenvedést okozott, ez 2017 nyarán volt. Ekkor az Élet 34 év után, kegyelmet adott számomra, azt mondta ha elég alázatos leszel és bízol bennem segítelek, hogy magad mögött hagyj minden betegségedet.
Én hátra hagytam minden tudásomat és hagytam magamat vezetni. Olyan csodálatosan kaptam minden szükséges információt, lépésről lépésre, az összes hibázási lehetőség elkövetésével egyetembe, amiből tudtam tanulni, hogy erre nem tudok szót használni, mert nem létezik erre szó. Így jött létre a Julcseeka Life ami elsőnek nekem, majd páromnak és utána sok embernek adta vissza már azt az érzést, hogy milyen betegségek nélkül élni, és napról napra jobban lenni.
Elmondhatom, hogy végre tudom élni az életemet, csak az élet van számomra. Mindent meg tudok élni, betegség, fájdalom, szenvedés nélkül. Ezt ebben az életemben nem tapasztalhattam soha, hogy milyen.
A felsorolt betegségeimből minden elmúlt, helyrejött, megjavult kivéve a nyelvem, de az is nagyon sokat javult. Illetve a jobb pajzsmirigyem ami még ugyanakkora, de érzem hogy valami munkálatok folynak már benne is. A vérképem szerint már tökéletesen működik. A menstruációs ciklusom is kezd helyrejönni a 15 napról folyamatosan növekszik, most legutóbb már 25 napos volt. Semmi fájdalommal, észre sem vettem semmit.
Tényleg semmi más nincs, se tüdőgyulladás, a fogaim 3 éve nem fájtak, nem lyukadnak, nem fogköves, a fülemből gombák is kimentek,a candida gombámnak nyoma sincs, a visszereim visszahúzódtak, nem fáj semmim sehol. Tüdőgyulladás elmúlt, arcüreg gyulladás is, a hajam egészségesebb mint valaha, nem törik, nem korpás, nincs pánikrohamom, a körmömet meg kellett tanulnom vágni, mert eddig soha nem kellett mivel mindig letört. Úgy lépek ahogy akarok, nem nyilal be sehol semmim, a gerincsérvemnek nyoma sincs. Lement rólam a zsír, tökéletesen alszom. Ekcémám elmúlt, nincs lábgörcsöm, idegrángásom, szívritmus zavarom. A legpuffasztóbb ételektől sem puffadok. A szemem nem gyullad, ha kimegyek nem dagadok a pollentől. Nincs csalánkiütésem. Reggelente simán tudok édeset enni nem esik le a vércukrom. A mellemből a csomók eltűntek, nem is fáj már. A koleszterinem rendben, az ereim tiszták, normális a vérnyomásom. A vesém akkor se gyullad be ha egy szál polóba viszem ki a szemetet télen. Mezítláb járkálok, nem fázok fel. Második telem, hogy zokni nélkül alszom. Nincs refluxom, simán megiszom a citromos vizet is amibe eddig majdnem belehaltam……
Az életmódom legfontosabb része talán a nehézfémkivezetés volt speciálisan. El kell mondanom, hogy e nélkül soha nem gyógyultam volna meg. Hiába eszik az ember tiszta ételeket, ha a nehézfémek benne vannak, amiket nem lehet csak úgy egyszerűen kivezetni, de nekem azt is sikerült.
Ez a kép 2013 ban készült rólunk,láthatóan zsíros, nagy, puffadt volt a hasam, pufi az arcom, vastag a combon.. párom is elég pufi volt… ha találok még régi képeket feltöltöm azokat is
Találtam egy képet egy régi kirándulásunkról, szokás szerint nem voltam jól, dehát minden kirándulásunk ilyen volt…… én leginkább a kocsiba gubbasztottam, megvártam páromat míg felfedezi a világot.
EZEN A KÉPEN A HAJAM ÁLLAPOTA JÓL TÜKRŐZŐDIK, VÉGE VÉKONY, TÖREDEZETT, MINT A SEPRŰ
Ezen a képen látható milyen zsíros és puffadt volt a hasam ketogén étrend alatt, miközben nem ettem szénhidrátot és most milyen lett, nulla mozgással rengeteg szénhidráttal, majd jobb oldalon a mostani, miután helyrejöttem.
Párom is folyamatosan hízott és hízott, miközben rendszeresen edzett, mivel ő is mindig pont azt ette amit én:
majd Julcseeka Life hatására ilyen most, ugyanannyi edzéssel.
Én most, életvidám, energikus, fitt minden nap
Végszó:
2018 ősz óta ahogy tanulgattam, bár sokszor mellékvágányra kerültem, összességében mégis napról napra javult az állapotom, mert közben minden szükséges információt elém tárt az Élet, ami megmutatta az okokat és nem a tünetekekkel törődtem, hanem gyökeresen a problémáim okát kezeltem, de ez elmondható a testi és lelki szintre is.
Olvass tovább mi is az a Julcseeka Life életmód amit az élet segítségével fejlesztettem nem csak magamnak, hanem az összes élő embernek akinek elege lett a sok próbálkozásból és végre valóban a problémáinak az okát szeretné kezelni.
Kövess a facebookon hasznos Tudatos életmód tanácsokért, receptekért:
2014 ben kezdtünk el párommal életmódot váltani, többet is kipróbáltunk. Mindegyik arról szól, hogy hagyj el bizonyos ételeket és jobban leszel. 4 év után sokkal rosszabb állapotba kerültünk, mint mikor nekikezdtünk, egyre több étel kellett elhagynunk és egyre többet jelentkezett a teljesen állandósult puffadásunk. Amikor már mindent megvontam magamtól, akkor döbbentem rá, hogy tévúton jártam, a folyamatos ételmegvonások nem fogják soha megszüntetni az alap problémámat. De mi lehet az alap probléma, mi miatt vagyunk betegek egyáltalán?
Elszántam magam hogy kiderítem, nem fogom feladni. El nem tudjátok képzelni mennyi amerikai kutatásokat olvastam, angol nyelven, miközben nagyon gyenge az angol tudásom, mennyi tapasztalatokat, blogokat, majd a kutatásokból szörföltem rengeteg oldalra, mert olyan szavak voltak mondjuk egy 10 szós mondatba amiből 9 et nem értettem, azt se tudtam mi az, így a szavakat egyről egyre tanulmányoztam külön, hogy mit is jelképez az az emberi testben. Napról napra állt össze bennem a kép, szinte megszállottam tanulmányoztam, mert ahogy egyre több mindent nyílt meg előttem, úgy kezdtem megérteni mindent, hogy mi is zajlik bennem és annál jobban éheztem a még több infóra.
Felfogtam, hogy itt akkora baj, hogy nulláról kell kezdenem a szervezetemet felépíteni, mert mindenem össze van zavarodva, semmi nem működik helyesen és így hogy nem tudok megenni már semmit sem az almán kívül, így nem fogok tudni sokáig ebben a testben élni, mert az fel fogja adni. Aztán rájöttem arra is, hogy ez is nagyon kevés lesz, hisz vannak bennem olyan élősködők, olyan anyagok, köztük a nehézfémek, toxikonok, elhalt vírus sejtek, rohadt étel maradványok, férgek, patogén baktériumok és még sorolhatnám, amiket ki kell magamból takarítani, különben nem fogok tudni előre haladni.
A testemet egy számítógéphez hasonlítottam. Át invertálltam magamat egy számítógépbe és megnéztem mi a helyzet. Jelen pillanatban nem futnak a programok, nem tudok alkalmazásokat megnyitni, nem férek a gépházhoz sem, egyszerűen sokszor még a bekapcsolás sem megy, tele van vírussal a gép, folyamatosan egy fekete ablak villan fel, a böngészőmben ha meg tudom nyitni folyamatosan vírusos reklámok ugrálnak, hiába van vírusírtóm, akkor is ….Mit teszünk ilyenkor? Fogom a gépet és letörlök róla mindent, meg kell értenem, hogy el kell engednem a képeimet és dokumentumjaimat is, mert azokba is belement a vírus. Ki fújom a levegőt és elengedem őket, hisz nincs mit tennem. Felfogtam!
Letörlök mindent, majd szépen újratelepítem a programokat, egytől egyig, jó kis meló!! Utána pedig nagyon vigyázok rá, megtanulom, mit lehet megnyitnom , mit nem, hisz tudom mi vár rám, ha megint olyan tartalmakat ” eszek” a neten amiktől újra vírusos lehet a gépem.
Na pont ugyanezt csináljuk a szervezetünknél is a Julcseeka life élemódban.
Felmérjük a jelenlegi állapotot ( vérkép, kérdőív, fotók )
Majd, mindent törlünk, persze itt azért ésszel….én már kitapasztaltam, hogy mikor minek milyen sorrendje van, mikre kell figyelni. Legfőképp a pszihés dolgokra. Erre az Élet engem tökéletesen megtanított, volt magamon mint tanulnom. Mivel az Élet így vele együtt maga az ember is egy átlátható program, roppant egyszerűek a benne zajló folyamatok. 2017 ben “megszabadultam” nem csak az elmémtől, hanem a világtól is ( legyőztem a világot ) ezt pedig csak úgy tudtam, hogy kiismertem minden apró részletét, nem csak az elmémnek befelé tekintve, hanem a világlátványnak is kifelé tekintve. Ezért látom a jövőbeli eseményeket, ezért tudom ki min ment keresztül a viselkedéséből adódóan, ezért tudok mindig mindent, mert algoritmusokat, programokat látok és azoknak az összegzéséből azonnal látom az eredményét is, vagy éppen a kiinduló pontját. Nem mondom, hogy könnyű volt ezzel megtanulni élni, ezáltal elvesztettem a normális ” emberi” létemet, de napról napra igyekszem emberként létezni és visszahozni az emberi tulajdonságaimat. Viszont ezt ki is tudom használni arra, hogy látom kinek épp mire van szüksége a következő lépéshez…..
Törölnünk kell nem csak a bennünk élő élősködőket és azt a buli utáni koszt, amit hátrahagynak maguk után, mint az ember egy szülinapi buli után, hanem ezeknek az élősködőknek a táplálékait is, ami közül a legjelentősebbek a nehézfémek. Ezek azért problematikások, mert a nevéből adódóan nehezek, így megülnek, lesüllyednek, epehólyagban, méhben, húgyhólyagban, bélrendszerben, az agyban, pajzsmirigyben a májban stb.. Itt elkezdenek oxidálódni és károsítják a közelükben lévő egészséges sejteinket. Mivel a legfőbb táplálékuk a vírusoknak, gombáknak, baktériumoknak ezek az oxidálódott nehézfémek, ezért ők abban a szervünkben tanyáznak, szaporodnak, ahol a legtöbb a kaja, te is ott lennél a helyükben, ez nyilvánvaló! A nehézfémekkel az a legnagyobb gond még, hogy mivel nem ürül, lesüllyed, ezért örököljük őket a köldök zsinóron keresztül anyukánktól, illetve nagyon sok mindennel nap mint visszük be a szervezetünkbe. A mi szervezetünkben már sokkal több a nehézfém, mint a korábbi generációkban, ezért neked most kell tenned azért, hogy ezt megállítsd. A mostani gyerekek már nagyon betegesek, pont-e miatt, ez ellen is tehetünk!
Törlés után jön az újratelepítés. Meg kell tanulnunk az alapoktól kezdve, hogy mik a biztonságos programok, vagyis átfordítva mik azok amiket ehetünk úgy, hogy a vírusok nem laknak tőle jól, vagyis kiéheztetjük őket. Ki fogunk alakítani egy olyan étkezési szokást, amit tartani tudunk életünk végéig, hisz vírusok, baktériumok mindig lesznek, azok jönnek mennek bennünk, de ha benned nem talál olyan dolgot, ami miatt el tud szaporodni, akkor hamar kipusztul. Telepítünk olyan hasznos bacikat is, amik minket szolgálnak, mindent meg tesznek az egészségünkért. Az új étkezéssel olyan programot hozunk létre, ami újraindítja az emésztőrendszerünket is, mert jelenleg szinte mindenkinek csökkentett üzemmódban működik, hibásan. A mellékvesére is nagy gondot fordítunk, szegény nagyon ki van fáradva, mert a nem megfelelő szervezet működéstől folyamatosan termeli a stresszhormonokat ( adrenalin, kortizol ) ezeknek a magas szintjét is le kell csökkentenünk. Vissza kell építenünk a szervezetbe a biztonságos szénhidrátokat, mert rengeteg szervünknek, sejtünknek ez a tápláléka és éheznek! A zsírt ki kell pucolni a szervezetből és minden szervünkből, sejtünkből. Amíg tocsognak a zsírtól nem tudnak dolgozni. Te tudnál miután felöltöztél, útra készen állnál és én ekkor minden reggel nyakon öntenélek egy vödör zsírral? Tudod mekkora munka azt lemosni magadról, vagy egyáltalán így tovább intézni a dolgodat? Szerinted a sejtjeidnek jó buli, hogy ragadnak? A cukrot sem tudják fel venni szegények, ami az energiádat adná! Tehát a programokat összehangoltan kell működtetni, hogy minden mindennel összhangban működjön. Legyen elég hormontermelés, elég sav termelés a gyomorban, elég inzulin és lebontó enzim termelés. Ez pedig a megfelelő táplálékok makrójának a beállításán múlik. A magas kortizol szintet meg kell szüntetni, (nem csak belülről, de kívülről is a bevitelét, kávé, energia ital, zöld tea, kakaó stb ) a sejt szintű éhezést szintén ( ez általában a szénhidrátok megvonása miatt keletkezik) illetve el kell hagyni a goitrogén tartalmú ételeket (kakaó, köles, teff, cirok), amik szintén nagyban ahhoz járulnak hozzá, hogy az anyagcserénk csökkentett üzemmódban működjön, mivel ezek gátolják a pajzsmirigy jód felvételét, ami pont a kiindulópontja az anyagcserénk csökkentett működéséhez.
Nagyon odafigyelünk a testben zajló oxidáció visszaszorítására, mert attól öregszünk, így a lehető legmagasabb szintre fogjuk emelni az antioxidáns bevitelt.
Amikor a szervezet szépen kitisztult, kezd helyreállni a rend, akkor bevezetjük a vitaminokat, ásványi anyagokat, addig nem, mert nem tud felszívódni. A fel nem szívódott vitaminok pedig csak szintén oxidálódnak mint a nehézfémek, amikkel megint a vírusok táplálkoznak.
Majd szépen felkészülünk a jódpótlásra, és elkezdjük pótolni is. Hisz minden ember jódhiányos aki nem pótolja, mert a földünkből már teljesen kifogyott ez a nyomelem. Ennek hiánya is okozza az anyagcsere zavarunkat, mivel a pajzsmirigy hormontermeléshez jódot használ, csak abból tud T3 T4 hormonokat elő állítani. Ha nincs hormon nincs normál anyagcsere sem. Illetve a megfelelő jód telítettséggel a vírusok és a nehézfémek sem tudtak volna elszaporodni a szervezetünkből, mivel nagyon erős vírusölő a jód, és a nehézfémeket is kivezeti.
Mivel a legtöbb betegségünk anyagcsere zavar miatt jött létre, illetve az élősködők, vírusok okozzák, így ha semmi másra nem koncentrálunk, kizárólag a FŐ okra, tehát visszaállítjuk az anyagcserét megfelelő táplálkozással, kiirtjuk a vírusokat azoknak a toxinjaival együtt, illetve a nehézfémeket amik károsítják az egészséges sejtjeinket és etetik a vírusokat, majd megszüntetjük a jódhiányt, a szervezet úgy lélegzik fel és tűnnek el sorra a betegségek maguktól.
Az orvos tudomány még erre nem jött rá, így esélyük sincs gyógyítani, a legtöbb betegséget nem is értik és beskatulyázzák az autoimmun betegségbe, hogy a szervezeted saját mag ellen támadt. Azt nem látják, hogy van ott valami AMIT támad az immunrendszer és az a valami okozza betegséget nem pedig a szervezeted.
Életmódok területén, mivel egyre több a beteg, egyre több ÚJ fajta életmód fogja fejét ütni, ami mind arra fog vonatkozni, hogy mit hagyjál el, amivel a tünetedet kezelni tudod. Egyik sem lesz eredményes, mert nem a fő okot kezeli.
ÉTKEZÉSRŐL:
Az emberek az étkezést pótcselekvésnek alkalmazzák, a pillanatnyi boldogságot várják tőle, miközben az étkezésnek semmi más feladata nem lenne, mint a szervezetnek szükséges alapanyagokat beadjuk. Mivel egyszerűen azok nélkül nem tud normálisan működni. Ezt már teljesen elfelejtette a ma élő ember, mint azt is, hogy a fogai rágásra jöttek létre. Nem rágunk, benyomjuk az ételt a szánkba, ízleljük 1 két másodpercig, majd egy két rágás után már nyeljük is le majd azt várjuk mikor jön a következő falat a szánkba…..
Ez olyan mintha az autónk azt mondaná, hogy ő bocsika, de nem benzint kér, hanem sajtos kiflit, mert neki olyan kedve van ma. Vicces ugye? De maguknál ez már nehezebben megy, amikor chipset eszünk, mert olyan kedvünk van, pedig azzal abszolult nem tud működni a szervezetünk, mint az autónk a sajtos kiflivel.
Rettentő finomakat lehet enni amúgy tudatosan is, nem kell megijedni. Amikor elkezdesz a szervezetednek azt adni amire valóban szüksége van, akkor olyan jól tud esni az étel és olyan finomnak érzed amit soha nem fog tudni megadni egyetlen egy chips sem, ezt nehéz leírni, ezt tapasztalni kell 🙂
Nagyon sokan teszitek fel ezt a kérdést, ezért mivel elég nehéz egyesével válaszolgatnom, megírtam ezt a cikket.
Mi a baj a kölessel?
A kölessel önmagában semmi!
A szervezetünkkel van a baj!
Sok jót hallani a kölesről és talán elmondhatjuk, hogy a köles fogyasztásunk napra napra nő, nagyon népszerű termékről beszélünk és mivel olcsó alapanyag így a mentes élelmiszer gyártók közül, szinte mindenki használja, de ha nem a kölest, akkor vagy a teffet vagy a cirkot biztosan. Van valami közös mindháromban azon kívül, hogy olcsó.
Köles jótékony hatásairól már szerintem mindenki hallott, de írok egy jó párat, ami elég kecsegtető szempont a most élő ember számára, talán még az ízéhez is hamar hozzá lehet szokni, ezért fogyasztják egyre többen.
Lúgosító hatású
Könnyen emészthető
Nem puffaszt
Magas rosttartalma
Értékes ásványi anyagokat tartalmaz
Teljes értékű növényi fehérje forrás
Erősíti a hajat, a körmöket szépíti a bőrt
Védi az érfalat stb…
Számos olyan dologgal kecsegtet a fogyasztása, hogy első hallásra mindenki elkezd vágyakozni arra, hogy mihamarabb elkezdhesse fogyasztani. Tudom, hisz ez nálam sem volt másképp, jó pár évvel ezelőtt.
Amikor el kezdtem fogyasztani én nem épp ezeket a dolgokat tapasztaltam. Hanem, hogy fogyasztás után elkezdett szúrni a pajzsmirigyem, párom viszont nagyon ideges, feszült volt tőle. Legyintettem, hisz olyan sok jó dolgot írtak a kölesről, hogy biztos csak beképzeljük ezeket, majd évekig fogyasztottuk tovább, persze a tünetek soha nem múltak. Tehát volt egy tapasztalatom és volt egy elméleti hitrendszerre épült tudásom, a kettő közül a hitrendszerem győzött, addig a pontig, amíg külföldi kutatások olvasásából nem köszönt vissza ugyanaz, amit mi tünetként tapasztaltunk. Majd sok webes böngészés hatására találtam egy magyar oldalt is, ahol ezt a saját nyelvemen is kivesézik.
Közben a kutatásim fonalai összeértek, miközben tanulmányoztam az emésztést, főleg, hogy miért puffadunk, tanulmányoztam a jódhiányt és a pajzsmirigy alulműködést. Mikor ezek összeértek és rájöttem nem különböző dolgokról kutakodtam, hanem ezek egy és ugyanaz okból vannak, nagyon meglepődtem.
Nézzük mi is a gond a szervezetünkkel, ami miatt a köles nem ajánlott fogyasztásra?
A jód mint elveszett, a szervezet számára nélkülözhetetlen eszenciális elem tanulmányozása közben megértettem, hogy minden ember jód hiánnyal küzd. Igen! Jól olvastad, minden ember, persze kivétel ebből az, aki már tudatosan több éve pótolja a jódot a jódprotokoll alapján és a jód telítettségi teszt elvégzés után, megbizonyosodott, hogy már nincs jód hiánya.
Ebbe itt részletesen nem szeretnék bele menni, de akit bővebben érdekel a téma, és meg szeretné tudni, mely szervünk éhezik még a jódra, ebben a könyvben szájba rágósan minden le van írva. Könnyen olvasható, érthető… én pár óra alatt végeztem a könyv kiolvasásával úgy hogy valóban értettem mindent!
Folytatom…. ha minden ember jódhiányos, akkor egyből összefüggést találtam a pajzsmirigy alulműködés és a jód hiány között, persze az alulműködésnek vannak más fontos kiváltó okai is mint pl. a magas állati zsiradék és fehérje fogyasztás, EBV vírus fertőzés ( Talán erről majd később szintén születik egy cikk )
A pajzsmirigyünk feladata hogy T3 és T4 hormont termeljen. Ezt viszont jód nélkül nem tudja előállítani. Ha a szervezetünk eleve jód hiányos, hogyan várhatjuk el a pajzsmirigyünktől, hogy elegendő hormont tudjon termelni? Magyarország jód hiányos terület, a zöldségekben, gyümölcsökben szinte semmilyen jód nem található már, a kismama vitaminok jódmentesek…elég mély gödörbe jutottunk, nem hiszed? Ha téged még nem diagnosztizáltak Hashimotoval, pajzsmirigy alulműködéssel, kérdezgesd csak meg az ismerőseid, meg fogsz lepődni mennyi mindenkit már igen.
A pajzsmirigyünk nem tud jód hiány miatt elegendő hormont termelni, ezért az orvostudomány ott tart, hogy a valódi okot nem látja ( vagy látja és csak titkolja nem szeretnék álláspontot foglalni, mindenki gondolja ahogy akarja ), csak az állapotot és megpróbálja a tünetet kezelni mégpedig kívülről bevitt hormonokkal. Ha nem tud termelni a pajzsmirigyünk hormont, semmi gond, vigyük akkor be kívülről. Jaaa és jódot nehogy merjünk szedni, ezt kifejezetten erős hangnemben még ki is jelenti az orvos. ….. hm ha ez most beléd csapódott akkor rájöttél milyen félelmetes ez, nem? Én például még senkit nem ismerek, akinek a hormonpótlástól rendbe jött volna a pajzsmirigy hormontermelése, tehát ez már eleve örök életre szóló zsákutca.
Nézzük akkor most már ezt a köles témát…..de hozzá tenném még a cirkot és a teffet is.
Amit nem írnak a köles, cirok és teff hatásairól, az az hogy nagyon erős goitrogének. Ez sok embernek nem mond semmit, de mondjuk akit alulműködéssel diagnosztizáltak az már a neten utána olvashatott, hogy a keresztesvirágú növényeket el kell felejteni, mint pl, a karfiol, karalábé stb.. mert gátolják a pajzsmirigy hormontermelését. Sokan nem tudják mi miatt csak tudják, nem ehetik, nem is eszik. A keresztesvirágú növényekben ami gátolja a pajzsmirigy működést, az a goitrogén vegyület.
Viszont azt lehet te is tudod, de nem biztos, hogy a keresztesvirágú goitrogén vegyület tartalmú zöldségeket, ha kitesszük hő hatásának, akkor ez a vegyület már nem lesz hozzáférhető benne, így biztonságosan fogyasztható a zöldség.
Na itt jön képbe a köles, a teff és a cirok. Mind három tartalmaz hasonlóan, mint a keresztesvirágúak, goitrogén vegyületeket, de azt a fajtát, amik hő hatására még jobban hozzáférhetőbbek lesznek, így kifejezetten erősen gátolja a pajzsmirigyünk jódfelvételét, így a hormontermelését is. Nem hiszem, hogy ezeket valaki nyersen fogyasztaná, tehát elmondhatjuk, hogy minden esetben hő kezelésnek tesszük ki őket.
Nincs azzal nagyon nagy baj, ha mondjuk havi 2-3 szor eszel kölest, vagy néha néha megeszel egy köles, teff vagy cirok lisztből készült péksütit, vagy bármilyen palacsintát vagy akármit amit a lisztkeverékből el tudsz készíteni. De az, hogy reggel megeszel egy köles lisztből készült kakaóscsigát, majd ebédre köles lisztből készül galuskát köretnek, uzsira egy kis almás pitét köles lisztből, majd vacsira egy köles lisztből készült tortillát mellé meg egy kis maradék köles lisztes almás pitét, majd másnap köles túrós köles tésztás csigát, majd kipróbálod a legújabb lisztkeveréket amit a polcról levettél, mert mindenhol reklámozzák, ami teff lisztet tartalmaz és sütsz belőle egy finom kenyeret… szerintem nem sorolom tovább, értitek ti a lényeget!
Sok emberrel beszélgetek, így látom az ördögi kört amit nem csak önmagam tapasztaltam, hanem ebbe sorra esik bele egyre több ember. Ezt csak tényleg röviden megemlítem. A pajzsmirigyünk szabályozza az egész anyagcserénket. Ha alulműködők vagyunk, tehát kevés a hormontermelésünk, akkor az anyagcserénk is lassú. ( erre mondják, hogy hízunk, miért is? ) Tehát a gyomorba nem fog termelődni ennek hatására elegendő sav az ételek megemésztéséhez, jön a bakteriális reflux, mert a megemésztetlen ételeket elkezdik a bacik enni, rothadásnak indulnak, nincsenek kellőképpen előkészítve az emésztésre, majd a hasnyálmirigyünk szintén csökkentett üzemmódban nem fog termelni elegendő inzulint, lebontóenzimeket, máris IR gyanúval mehetünk a dokihoz, a rothadó ételt nem tudjuk megfelelő lebontó enzim hiányában a szervezet számára hozzáférhetővé lebontani, így kialakul a tápanyaghiány és az ezzel járó betegségek, arról ne is beszéljünk, hogy a lebontatlan ételmaradékok tovább rothadnak elszaporodnak a patogén bálflórák, a jótékonyak éhen halnak, elkezdünk mindentől puffadni, hasmenésünk lesz, székrekedésünk, fáj a hasunk. Ha a jó bélflóránkat már szépen ki írtottuk az ördögi körként visszahat a pajzsmirigy működésünkre is, máris ördögi körben vagyunk…és erre rá esszük az iszonyatosan nehéz emésztésű állati fehérjéket, tojásokat, mert a szénhidrátot az Ir miatt nem ehetjük az orvos letíltott róla, nem esszük a gyümölcsöket, ami tápanyaggal látna el, mert az orvos letíltott róla, helyette sok zsiradékot eszünk, mert talán attól még nem puffadunk…és mivel a húst, tojást, zsiradékot még egy normál anyagcserével rendelkező embernek is nehéz lebontani, a mi alulműködésünkkel esélytelen, így tele leszünk rothadó ételmaradékokkal, amiből adódik, hogy tele leszünk ammónia gázokkal, végképp kipusztítjuk a jó bélflóránkat, elhízunk, főleg hasi tájékon mert közben éheznek a sejtjeink is és a kortizolunk az egekbe amitől még jobban zsírosodunk….
…..és éjszaka tele sírjuk a párnánkat, mert már senki nem tud rajtunk segíteni.
Sajnálom, hogy sok embernek tükröt tartottam most. Azért tudom ilyen szépen leírni, mert tapasztalatból jöttek a szavak, ezeken mind keresztül menten…. és 10 levélből amit kapok 10 pontosan ugyanerről szól, amiket most én itt levezettem, reményvesztett levelek amik tömegesen érkeznek hozzám. 😦
Ezeket mind összességében látva, TUDATOSAN fejlesztettem saját magamnak olyan lisztkeverékeket, amik ha ki akarok kerülni az ördögi körből, akkor fogyasztani tudom, mivel a piacon található termékekben mindbe találtam olyan alapanyagot ami számomra nem volt ehető.. 2019 év elején piacra kerültek a lisztkeverékeim számotokra is. Fogyasszátok szeretettel ❤
HA BŐVEBBEN OLVASNÁL AZ ÉLETEMRŐL, HOGY MILYEN SZENVEDÉSEKET KELLETT MEGÉLNEM, MIRE TUDATOSAN KEZDTEM EL ÉLNI AZ ÉLETEMET MINDEN TERÜLETÉT, ITT OLVASHATSZ RÓLA:
Végre egy olyan termék, ami a Julcseeka Life életmódban is tökéletesen helyettesíti az állati eredetű húst azoknak akiknek hiányzik…. nem, nem az íze, hanem valóban vannak olyan megszokott ételeink, amiket nem tudtunk semmilyen növénnyel helyettesíteni, pl. ilyen volt számomra a gyros hús is.
Szójával persze sok vegan helyettesíti a húst, de az én életmódomba nem fér bele, mivel a szója hazánkban génmódosított. Génmódosított élelmet viszont nem eszem, ilyen számomra a kukorica is.
Most a vegan gyros hús elkészítését hoztam el neked. Tápértékét tekintve sokkal jobb mint pl. a csirkehús, mivel zsírszegény és magas fehérje tartalma van.
Öntsük egy tálba a borsófehérjét a tisztított vízet, sót és a fűszereket.
Hagyjuk állni fél órát minimum, de minél tovább pácoljuk, annál finomabb lesz. Idő lejárta után, öntsük le a borsófehérjéről a pácos vízet, nem szükséges kinyomkodni.
Legjobb sűtési mód Airfryer-ben sült burgonya programon, mert kellően kiszárítja és átsüti. (Kizàrolag sütőpapírral bèlelve! )De akinek nincs, az sütőben is átsütheti tepsin. Legvégsőbb esetben teflon mentes serpenyőben, de ezzel az lesz a gond, hogy sokat kell kavargatni és apróbbra fog törni. Minél jobban megsütjük annál húsosabb állaga lesz. Ha nem sütjük át, nagyon puha, lágy szerkezetű lesz….pácolás után megkóstolható, akinek megfelelő így is, az fogyaszthatja sütés nélkül is persze.
( Ne lepődj meg ha túl sós a pác, amikor le lesz öntve róla a lé, a legtöbb fűszer is leöntésre kerül. )
Sülés után, 50g mennyiségű borsófehérjébőlGyros tál, Airflryerben sütött burgonyával, zsíradékmentesen, kesudiós tzatziki szósszal
HA BŐVEBBEN OLVASNÁL AZ ÉLETEMRŐL, HOGY MILYEN SZENVEDÉSEKET KELLETT MEGÉLNEM, MIRE TUDATOSAN KEZDTEM EL ÉLNI AZ ÉLETEMET MINDEN TERÜLETÉT, ITT OLVASHATSZ RÓLA:
Julcseeka Life tudtatos életmódban nagyon fontos az étkezésen kívűl, hogy mivel érintkezik a bőrünk a nap 24 órájában, illetve mit lélegzünk be. A hagyományos öblítők tele vannak vegyszerekkel és mesterséges illatanyagokkal ( parfüm) sőt sajnos még a vegan, és oko öblítőkben is megtaláljuk a parfümöt, ami károsítja a májunkat. Ha pedig zárt légtérbe szárítjuk, koncentrátan lélegezzük be. A mai világban pedig a legjobban a májunkat kell ápolnunk. A legjobb megoldás, ha 100%-os illóolajokat használunk, aminek még jótékony hatása is van a szervezetünkre. A ruháinkat napi 24 órában hordjuk és éjszaka még az ágyneművel is érintkezünk. Nagyon fontoljuk meg, hogy mihamarabb áttérünk Tudatosan az egészséges öblítő használatához. Nem kell félni a ruháinknak ugyanugy jó illata tud lenni az illóolajoktól is, én még a parfümünket is ezekbők készítem fújós flakonokban és az olaj miatt igen csak tartósak a bőrömön és ruhánkon is. 🙂
Hozzávalók a Tudatos öblítőhöz:
-öblítős üveg ( ne használj műanyagot, mert azzal megint szennyezed a májadat. ( üveg itt vásárolható )
–50-60 csepp 100% illóolajok: (pl levendula , kókusz , narancs , kamilla , rózsa ,barack stb ) én vegyíteni szoktam több illatot és a 60 cseppet azt belenyomom, mert én illatosan szeretem a ruhákat,de akinek ez sok lehet kevesebbet is. Tapasztaljátok ki 🙂 ( illóolajokat itt tudsz vásárolni )
Figyelem !!
Használat előtt, ( mivel az olajok a tetejére szöknek a flakonnak, ha nem mozgatjuk ) fel kell rázni az üveget.
Nem kell megijedni mint ahogy én is tettem, az ecet nem fog érződni a ruhán!
A teafa olaj fontos mert, fertőtleníti a ruhákat, megöli a baktériumokat, vírusokat, házi állat tartása esetén a férgeket,a ruhákból és a mosógépből is.
Ha bővebben olvasnál az életemről, hogy milyen szenvedéseket kellett megélnem, mire Tudatosan kezdtem el Élni az életemet minden területét, itt olvashatsz róla:
GONDOLTAD VOLNA, HOGY ez az, amit minden nap enned kellene neked is?
A datolya csodákat művel az emésztőrendszerrel. A bolygónk egyik leghatásosabb parazitaírtó gyümölcseként megsemmisíti és kisöpri a bélrendszerből a parazitákat, az élesztő-, penész- és más gombákat, a nehézfémeket, a káros baktériumokat, a vírusokat és egyéb kártevőket. Ez teszi a datolyát az ember által valaha ismert leghatásosabb Candida -ölőngyümölcsévé. Tehát a róla szóló hamis információkkal ellentétben nem táplálja a Candidát. A datolya a bélrendszer mozgásának a helyreállításában is segít , átfolgozza a béltraktust parazitás fertőzés vagy működési zavar után, hogy megfelelően működjön és eltávolítson minden rothadó ételmaradékot.
Sokan azért nem eszik, mert azt hiszik, hogy hízlal. Mivel 2018 óta minden nap fogyasztom ezt a datolyát magába is, a gyümölcstálamba is és a smoothimba is, biztosan állítom, hogy nem hizlal! Sőt!!!!!
Miért fogyasztom?
-Mert finom
-magas növényi fehérje tartalma van
-magas kálium tartalma van( fontos a szívnek)
-B Vitaminokban gazdag (B1 B2 B3 B5)
-C vitaminban gazdag
-Hasznos szénhidrátokat tartalmaz
-Candida gomba nem szereti
-Magas kalcium és magnézium, cink, vas, foszfor, mangán és réz forrás
-Elnyomja az édes utáni sóvárgást
-Bibliában is említést nyert
-Egyáltalán nem terheli a hasnyálmirigyet, így Cukorbetegség esetén is fogyasztható
-Nem alakul át a felesleg zsírszövetté, mert a felesleget a máj hasznos glikogénné alakítja át és elraktározza. Sok embernek ez a fontos raktár folyamatosan üres!!!!
-Különös hatással van az agyműködésünkre-
Vértisztító hatású-
Fokozza a szexuális teljesítőképességet
-MÁSNAPOSSÁGRA enyhülést hoz
-Fájdalomcsillapító hatású
-Emésztést segítő
-Legjobb élelmiszer sportolóknak, az izom építéshez
-Csökkenti a stresszhormon , vagyis a kortizol szintjét
-Nyugodt alvást biztosít
-Egészséges látás fenntartásában elengedhetetlen
-Napi 6 szem datolya megkönnyebbíti a szülést
-Nem tartalmaz koleszterint
-Desszertek, smoothiek tökéletes természetes, vegan édesítője, akár turmixolva is.
A datolyában közel 70 féle bioktav ásvány van.Ezek támogatják a mellékvese működését. Rekord mennyiségű aminosavainak köszönhetően védi a szívet. Kálium tartalma miatt erősíti az izmokat és az idegeket és megállítja a stressz esetén keletkezett tejsavermelődést.
Ha nyugtalanul alszol egyél meg lefekvés előtt 2 órával hat szem friss datolyát.
-Ha meditálni készülsz egyél meg 3 szem friss datolyát
-Mindig legyen nálad pár szem datoyla, így ha olyan helyre kerűlsz ahol nem jutsz élelemhez éhezés megfékezésére nagyon jól jön 🙂
Hazánkban az összes webáruházban sűrűn hiánycikk a friss datolya, mert rengetegen megtapasztalták áldásos hatásait és fogyasztják már napi szinten, köztük én is. Van mikor hónapokat is kell rá várni, mire újabb szállítmányok érkeznek.
Ez a datolya nagyon különleges mert, nem aszalt, hanem friss. Nagyon nagyon puha és mézédes.Aki látott már azt tudhatja, nem a kövérek táborába tartozok, de volt persze idő amikor én is közelítettem hozzá, főleg a paleos és ketogén paleos időszakokban….
Most jelenleg webáruházunkban kapható, érdemes beraktározni belőle.
HA BŐVEBBEN OLVASNÁL AZ ÉLETEMRŐL, HOGY MILYEN SZENVEDÉSEKET KELLETT MEGÉLNEM, MIRE TUDATOSAN KEZDTEM EL ÉLNI AZ ÉLETEMET MINDEN TERÜLETÉT, ITT OLVASHATSZ RÓLA:
Kittit sokáig nem ismertem személyesen, mert külföldön élt, anyukája jött mindig hozzám a Julcseekás liszkeverék rendeléséért és küldte ki neki. Szerette nagyon a lisztleverékeimet.
2020 ban viszont mikor a hazajött, a vírus miatt hosszabb ideig kellett itthon tartozkodnia, így személyesen is egyre többet tudtunk találkozni és beszélgetni.
Kiderült, hogy habár nagyon fiatal (23), mégis sok egészségégyüi gondjai vannak. Láttam, hogy egy két tanács itt már nem fog segíteni, így azt mondtam neki, hogy mély változások kellenek ahhoz, hogy rendbe jöjjön. Mindig az volt a válasza, hogy hááát majd látja, de ő nem tud lemondani az egészségtelen ételekről. Bár igaz, hogy már ekkor elég sok mindent bevezett a tanácsomra, pl reggeli smoothiek, zellerszárlé,camu camu .. de ha valaki beteg, speciális protokoll kell, nem csak egy két dolog.
Mikor tavasszal elindítottam a Julcseeka life fél éves tanfolyamot, nagyon meglepett mikor jelentkezett rá. Ekkor jobban átbeszéltük az állapotát és el mondtam neki, nagyon jó, talán még időben szánja rá magát az életmódváltásra, mert sokunk nagyon sok szenvedéstől megkímélhettük volna magunkat ha 23 évesen valaki elmondja, hogy miért is vannak a testi panaszaink.
Kitti betegségei:
-emésztési problémák: rendszeres puffadás
sűrű felfázások
sűrű csípős vizelet
gyerekkorban véres vizele
sűrű pisilési inger, éjszakánként is
a bőre nagyon makacs patanásos, főleg az áll környékén.
intim fertőzés 17 éves kora óta, állandó fájdalommal
1 évig kimaradt a menstruációja
körömgomba
erős migrénes fejfájás
ekcéma
Ahogy a képet megnézzük, látható még a vizesedés, zsíosodás, hiába vékony a forma. Az arc is fel van puffadva. Szemek karikások, ödémásak. Magasságához képest a súlya is mutatja a plussz kilókat, nem csak a fotó.
Kitti a tanfolyam első napján, ahol meg volt adva mit lehet enni és mit nem, ő már itt nem bírta és beleevett a család húsos pörköltjébe.
Hajjaj mondom jól indulunk. De!! neki ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy a gyengesége erősítse meg,és elhatározta hogy nem fog elgyengülni és végig fogja csinálni. Ezzel a lendülettel vitte végig az egész 6 hónapot.
Ő aki imádta a húst, az alakoholt, a bulikat teljesen új emberré vált a tanfolyam végére és nem azért mert brmi is tíltott volt, hanem azért mert amit tanultunk azt megértette és meg is tapasztalta. Úgy építettem fel a tanfolyamat, hogy a rossz dolgokat és a jókat is megtapasztalhassa mindenki, tudja mi vár rá a jövőbe ha ezt csinálja és mi ha azt. Ezek a leckék Kitti számára nagyon hasznosak voltak és nem másnak, hanem kizárólag saját magának változzon, Tudatossá váljon. A tudatossá válás azt jelenti, tudatában van minden apró mozdulatával ami a testével kapcsolatos. Többször vizsgáztattam, engedélyeztem számára olyan dolgokat amiket tudtam nem épp a pozitiv irányba fogja vinni a kitűzött célt és vártam. Minden esetben jelezte, hogy ő ezt inkább nem eszi, mert a végeredmény neki nem tetszik. A tanfolyam teljesen megadta neki azt a tanítást, amire épp szüksége volt. ❤
Nézzük ő hogyan értékelte a tanfolyamot, majd a végén, hozom az új képeket is,a min egyértelmen látszik a tanfolyam eredménye.
“2020 júniusában elkezdtem egy tanfolyamot, ami az egész életemet megváltoztatta és visszadta Sok bosszantó problémám volt egészügyileg mint: pattanások, puffadás, migrénes fejfájások, ételallergiák/intolerancia, felfázás …stb. Ezek voltak a fő okok, amiket szerettem volna rendbe tenni, de sajnos orvosokról magánorvosokról járva csak a pénzt dobtuk ki az ablakon, válaszok és helyes kezelések hiányában!
2 éve elkezdtem regenorozni is, ami kezdetben fogyást eredményezett, majd elkezdtem hízni, utána újra próbáltam még egy 3 hónapos kúrát belőle, de semmit nem reagált rá a szervezetem és nem, hogy segített volna, de teljesen felborította a hormonrendszerem és a mentsruációt is felborította majdnem 1 évre! A zsír soha nem fogja elhozni a várt gyógyulást, de nem bánom saját tapasztalatból tanul legtöbbet az ember
Kerestem tovább a gyógyulás lehetőségét és biztos voltam benne hogy orvosokra hiába várok soha nem fognak tudni rendbe tenni, hisz eddig is kudarcot vallot mind akinél jártam tudtam, hogy természetes úton szeretném rendbe rakni magam hittem benne, hogy van megoldás, lennie kell
Julcseeka – Élj, Étkezz tudatosan itt jelenzkeztem egy féléves tanfolyamra. Kicsit óckodtam tőle, hogy fogom kibírni hús nélkül eddig egész életembe a pörköltek, húst hússal, zsírral, kolbásszal kenyérrel volt a porondon + chips, csoki cukor, tej, tojás, sütemények töménytelen mennyiségben. Rengeteget ettem, mert soha nem híztam, nem voltam kövér soha, attól független a szervezetemnek nem tettek abszolút jót ezek az ételek. Nem akartam vegán lenni, miutan befizettem a tanfolyamot még akkor is vaciláltam rajta, hogy atya ég ezt komolyan gondoltam? De azt éreztem hogy ez lesz az….. ez lesz az, ami végre helyre teszi az egészsegem. Bíztam benne és végig csinaltám Rengeteget tanultam a szervezet működéséről, miért betegek az emberek, mik mérgeznek napi szinten, hogyan lehet megszüntetni. Nem csak arról tanultunk, ami a szervezetunkben zajlik, hanem amivel kivülről is érintkezik és ez nagyon fontos! Krónikus és ,,autoimmun,, betegségeknek beskatujázott betegségek valódi okai és kezeléséről Megtanultuk mire van szüksége a szerveztnek, hogyan műkődik és a szervezetünk saját tapasztalatok alapján lépésről lépésre, mikor mi zajlik éppen és miért, hogyan zajlik, méregtelenítési folyamatok megértése, megtapasztalása, fogyás valódi folyamata stb… Egy nagyon kerek egész komplex életmódot alakítottunk ki személyre szabottan, amit egész életre szólóan lehet követni sóvárgás és koplalás nélkül. Nagyon finomakat lehet főzni tudatosan is Csak meg kell tanulni a helyes alapanyagok helyes elkészítési módját Nagyon hálás vagyok,hogy megtaláltam a gyogyúlás útját! Elmúlt az ételintoleranciám, megszűntek a felfázások, fejfájások, ekcéma, puffadás, gyulladt pattanások ( néha egy két kisebb meg mindig előjön, mivel ez a méregtelenítési folyamatok egyik jele ami még mindig zajlik) de ez legyen a legkevesebb Julcseeka Mészár köszönöm hogy segítettél Legjobb döntés volt, hogy nálad kezdtem ezt a tanfolyamot és hálás vagyok a tudásnak amit kaptam az egészség mellé! Sokat változtam a tanfolyam alatt mind tudatosságilag, egészségügyileg, emberileg, lelkileg Decemberbe ugyan lejárt hivatalosan a tanfolyam, de azóta is mindent úgy csinálok ahogy tanultuk, mert tudom, hogy mit okoznak azok az ételek amikről lemondtam és már nem hiányoznak és eszembe sem jutna enni belőlük bárki bármit mondana, nem kellene!
Kb. 8 kilót fogytam a fél év alatt edzés nélkül, bár számomra soha nem a kilók számítottak és nem is a fogyás volt a cél, hanem, hogy egészseges legyek és jól érezzem magam a bőrömben ! A fogyás csak mellékhatás, az egészséges test nem túlsúlyos Így utólag visszanézve pedig nagyon látszik, hogy mennyire puffadt és zsíros volt a testem attól független, hogy mindig is vékony voltam. A tiszta étkezés nagyon látványos változásokat hoz Nagyon örülök, hogy ezt az utat választottam, minden perce megérte, a kezdeti nehezségeket is:
az első hónap, az átállás része nehézkes volt, kell az akaraterő, de megéri A szervezetem felszabadult és könnyed ahogy lennie kéne mindenkinek , mindenki megérdemli az egészséget ne féljetek a változástól. Lehet bármid…. de az egészség a legdrágább kincs a világon “
…..és most jöjjenek az előtte – utána fotók:
Ha elég időt töltötök Kitti képeinek elemzésével láthatjátok, hogy az egész testfelépítése megváltozott 6 hónap alatt.-Izomzat jelent meg a hasán is, megjelent a derék, ami azelőtt nem volt.-A vizes, puffadt láb formálódott, és az arcról is a puffadsag, ödéma eltűnt.
Elmondhatom, hogy egy újabb csodának lehetettem a részese és még sok ilyennek szeretnék ❤
Ha a jövőben követni szeretnéd Kitti életét itt megteheted:
HA BŐVEBBEN OLVASNÁL AZ ÉN ÉLETEMRŐL, HOGY MILYEN SZENVEDÉSEKET KELLETT MEGÉLNEM, MIRE TUDATOSAN KEZDTEM EL ÉLNI AZ ÉLETEMET MINDEN TERÜLETÉT, ITT OLVASHATSZ RÓLA:
Az egész életem merő szenvedés volt. Közel 40 évesen viszagondolva el sem hiszem, hogy ennyi mindent kibírtam testileg és lelkileg is, és most itt vagyok mintha újjá születtem volna.
Nagyon hosszú utat tettem meg azután is, mikor úgy döntöttem kezembe veszem az Életem. Felébredtem az álomból, az Élet a betegségeimen keresztül üzent, hogy ébredj ébredj, valamit látnod kell. Meg kellett látnom, hogy a betegségeink az nem csak úgy ránk vetődnek az utcán, éppen mikor kit elkapva, hanem bizony tudatosan szinte minden körülöttünk azon dolgozik, hogy betegek legyünk, és kezünkbe kell venni az Életünket Tudatosan. Lassan haladtam, hisz ahhoz, hogy a végeredmény tökéletes legyen, mindent ki kellett próbálnom, meg kellett tapasztalnom, hibákba kellett esnem, és mindez a végső cél érdekében. Nagyon sok évem ment el arra, hogy kísérletezgettem és egyik csoda módszerból ugráltam át a másikba. A saját életem árán kísérletezgettem, amivel nem foglalkoztam, mert vezetve voltam, tettem mindig amit tennem kellett. Soha egyetlen egyszer sem keseredtem el, hisz minden jellegű tapasztalásomat tanulásnak fogtam fel és haladtam tovább az ton, amin még most is rajta vagyok. Olyan speciális problémáim voltak, hogy be kellett látnom, itt nem elég csak 1-2 kapszulát bekapni, vagy elhagyni ezt azt amazt. A tapasztalataim alapján olyan speciális protokollt kellett felépítenem ami a sok év tapasztalatokból a kirakós kockáit gyűjtögetve egyszercsak szépen össze nem állt. Ezt hívom én Julcseeka Life életmódnak. Melyben nem csak az étekezés területén szereztem tapasztalatokat, hanem az Élet minden területéről. Akár a lelki szinten, akár az elme szintjén, a tudatosság minden szintjén, a testünk működésén keresztül a világ működésén át eljutottam a Mindenséghez, ami emberi elmével felfoghatatlan, meg kell ismernünk hozzá az elmén túli létezést.
Ebben a cikkemben a betegségeimet sorolom fel nektek időrendi sorrendben, illetve részletezem, külön az étrendi hatásokat is a szervezetemre.
Korai gyermekkor:
Mumpsz
Bárányhimlő
Herpeszek a számon kívül, már ovis koromtól
Fülzúgás, fülsípolás, fülcsipogás – ami kívülről, anyukám számára is hallható volt
Tinikor:
Állandóan feltört a hajam, olyan volt mint a szénakazal
Pollenallergia tavasztól, őszig – folyamatosan tüsszögtem, folyt az orromból a víz, égett, viszketett a szemem és viszketett az orrom
Nagyon pattanásos arc- amit nagyon nehezen éltem meg
Ekcéma- Eleinte csak az ujjaimon, majd a csuklómon, könyökömön, hátamon, térdemen. Elviselhetetlenül viszketett, folyamatosan vakaróztam. Leginkább a csuklómat dörzsöltem szét, mindig a farmeron korcába, jó erősen amíg el nem kezdett vérezni, majd utána nem csak viszketett hanem fájt is, csípett is és egyre jobban terjedt.
Felerősödött ekcéma – Ami az egész testemet érintette, az arcomat is bele értve. Iszonyatos fájdalmas volt még a ruha viselése is, arról nem is beszélnék,hogy lelki szinten hogy hatott rám, hogy szégyelltem magamat, amikor mindenki megbámult, a buszon az iskolában, az utcán…. fürdéskor folytak a könnyeim, olyan fájdalmam volt!
Nem készült kép rólam, de körülbelül ilyen volt az arcom, a nyakam a testem minden porcikája, a könyökömön és alkaromon erősebb foltok, amiket mindig véresre vakartam, a kézfejemet, ujjaimat is alig tudtam mozgatni.
Kizárólag orvosi mosakodókrémmel tudtam fürdeni és sok sok este kamillás fürdővízben kellett áztatnom magamat.
Volt mikor csillapodott, volt mikor erősödött, de ez ekcéma elkísért 34 éves koromig.
Száraz bőr ,de az arc mégis zsíros pattanásos. Megjelentek a pattanások a hátamon is, nem csak az arcomon az ekcéma mellett.
Tyúkszemekkel is küzdöttem a talpamon. Alig tudtam menni a fájdalomtól.
Megjelentek a körmömön fehér foltok ezek aztán végig elkísértek
Vállgyulladás- A vállaim iszonyatos gyulladásban voltak. A gyulladástól ki is ment a helyéről, ami azt jelentette, hogy küzdelmes és fájdalmas volt vízszintesnél magasabbra emelnem a kezemet. Egy pontig ment, majd iszonyatos fájdalom, amíg egy speciális mozdulattal amit közben megtanultam, kikattintottam a helyéről és tovább tudtam emelni a kezem. Ez például reggel fésülködéskor mindig így kellett csinálnom. Ha vissza akartam tenni, ugyanez a mozdulat visszafelé. Éjszakánként ha úgy aludtam hogy elértem ezt a mozgás határt, őrült fájdalomra ébredtem, rettenetesen sírtam, mindig apukám kenegette fájdalomcsillapítóval, hogy tudjak aludni. Hol az egyik vállam, hol a másikban volt, váltakoztak.
A fejem jobb oldalt, a homlokomnál állandóan fájt, az orvos mindig a menstruációmra fogta, ha megvolt arra ha nem arra.
Mindig alacsony volt a vérnyomásom, sűrűn szédelegtem
Ivás után sokszor asztmatikus rohamaim voltak, éjszaka többször ziháltam álmomban, anyukám ébresztett.
A végtagjaim jéghidegek voltak télen nyáron. Aludni csakis zokniban tudtam nyáron is.
Izgalmakkal teli telt a kamaszkorom, ha egy pillanatban nem épp az orromat fújtam, és küzdöttem hogy vissza szorítsam a tüsszentésemet, akkor biztosan épp véresre vakartam valamimet ha épp a kezemet meg tudtam mozdítani a vállam miatt. A külsőm borzalmas volt, a hajam csúnya, a bőröm okádék…….nem sok kedvem volt élni, nagyon sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy ezért minek élek?
20 éves korom után:
maradt minden ami eddig volt plusz rá:
Kétoldali vesegyulladásom volt elég sűrűn
felfáztam folyamatosan, már akkor is ha csak a hideg kőre néztem, vagy hideg székre ültem, erős szúrkálos fájdalommal, és pisiléskor erős csípős fájdalommal
Közép fülgyulladásom nagyon sűrűn volt. Eszméletlen fájdalmakkal, olyan mértékű gyulladásom volt, hogy a hallójárataim beszűkültek, semmit nem hallottam. Hol egyik fülemre hol a másikra, hol mindkettőre. Az orvosom szerint, hatalmas pattanások nőnek a hallójáratomban, volt mikor 3 db is és azok feszültek, gyulladtak amíg ki nem fakadtak, addig örült fájdalmaim voltak. Egy egy ilyen menet kb. 2 hétig tartott addig napi 8-10 szem cataflammal éltem. Persze teljesen süketen, párakötéssel a fejemen császkáltam az utcán is…minden más egyéb problémáimmal együtt… MB 1 es élet volt!
Nyáron allergiás időszakra, nem volt elég még ami volt, a bal szemem elkezdett égni, majd az érzéssel együtt teljesen vérbe is állt. Kaptam az orvostól egy szemcseppet, ami a vérereket vissza szűkítette, így napi szintem folyamatosan csepegtettem a szemembe, hogy ne tűnjek vámpírnak.
Ez még nem volt elég mindig, mert szintén pollen szezonban ahogy kiléptem a szabadba, elkezdett a bőröm pattogni, nagyon érdekes érzés volt. Duzzadt mindenem és az ilyen apró pattogással jött végbe. A combom a felkarom, az ujjaim. ..pár perc alatt már a gyűrű sem jött le az ujjaimról.
Az élet megadta, a gyógyszer allergiámat, bármilyen gyógyszert bevettem, (leginkább fájdalom és lázcsillapítókat szedtem) azonnal elkezdett dagadni a a felső ajkam, lett benne egy kemény csomó. Mamám tanácsára vettem be utána kalciumot is és elmúlt… ezt játszadoztam egy ideig amikor a dagadás egyre erősebben jött, belül a szám, a nyelvem is dagadt és a nyelőcsövem is, már fuldoklás szintjére. A legutolsó ilyen után, amikor azon gondolkoztam, persze itt másodpercek teltek csak el, hogy párom a mentőt hívja a kalcium után, ami már nem hatott semmit, vagy vegyek be még egy kálcium adagot és talán nem halok meg. Ez a nap volt az utolsó, hogy gyógyszert vettem be. Innentől kezdve a fülgyulladások eszméletlenül, brutálisan, fantasztikusak voltak, napi 8 szem cataflannal is persze, de a nélkül???!!!!! Nem is tudom, hogy éltem túl!? 🙂
Innentől kezdtek jönni csak a problémák, pl. észrevettem, hogy vezetéskor a farkcsontom olyan iszonyatosan fáj, hogy beleizzadtam, azt se tudtam, hogy üljek.
Jött a candida gombám 2006-2013 ig minden napos kínjaim voltak, de szó szerint. Egyetlen egy nap pihenésem sem volt, az őrületes fájdalomtól. Ez olyan pont amikor felfázol, csíp ahogy pisilsz, majd leesel a wcről, viszketsz, büdös, túros gombás folyásod van megállás nélkül, hol zöld hol sárga, hogy ne legyen unalmas és a méh körül állandó erős fájdalom. Sex nuku, mert egyrészt ki az aki hozzád nyúlna ilyenkor, a másik meg olyan fájdalmat még el sem tudott képzelni senki ami ezzel jár. A létező mindenséget kipróbáltam, hogy múljon ez alatt a 7 év alatt, megszállottan kutakodtam minden pillanatban, de csak az életmódváltás hozott sikert.
A depresszióm az folyamatosan jelen volt, de ez időben már nagyon felerősödött. A minden napos szenvedésektől már nagyon elegem volt.
A hajam elkezdett korpásodni, de nem csak úgy hogy egy kis korpa, hanem egy ilyen vastag rétegekben, amit ha lekaptam vérzett. Eddig a fejemet nem vakartam, de innentől már ez is ment!
Az orvosom észrevette, hogy a nyaki nyirokcsomóim folyamatosan be vannak dagadva. Nem fájt de állandóan nagyok voltak, fertőzésre gondolt.
A fenekem megjelentek nagy, gennyes pattanások, amik miután elmúltak azután is barna foltok maradtak, de folyamatosan jöttek ki újabbak, írtó sexi volt!
Mellbimbó viszketésem lett, amibe majd bele őrültem sokszor, mert hiába vakartam az inger nem múlt el. Majd erős fájdalom is jelentkezett benne.
Kis idő után a jobb mellemben csomók lettek, amik már érintésre is nagyon fájtak.
Mindkét térdem nagyon elkezdett fájni. Ha pl. leguggoltam csak segítséggel tudtam felállni.
Krónikus fáradság szindrómám lett. Elfogyott az energiám. Hónapokig csak az ágyban feküdtem.
A jobb pajzsmirigyem megnagyobbodott
Pajzsmirigy alulműködésem lett
Elkezdtem hízni
Jaa az elfelejtettem írni, hogy gyerekkoromtól kezdve állandóan büfögtem, ha ettem, ha nem.
Egyre többet jelentkezett a lábgörcs, olyan erősen hogy üvöltve sírtam. Volt, hogy a bolt közepen meg kellett állnom, mert éreztem, ha megmozdulok, azonnal begörcsöl a lábfejem.
A szám belül folyamatosan tele volt herpeszekkel, alig tudtam sokszor beszélni tőlük. Folyamatosan ecseteltem.
30 éves korom után:
Maradt minden, amit eddig felsoroltam, jött még rá:
Egyik napról a másikra a nyelvfájdalom,úgy éreztem, mintha valaki késsel vágta volna szét a nyelvem. Belenéztem a tükörbe és a nyelvem több helyen mintha valóban szétvágták volna, szétnyílt s megváltozott a színe, foltos, piros lett. Mindennapossá vált.
A pollenallergiám még erősebb lett, sőt társult vele az arcüreg gyulladás, erős fájdalmakkal.Ha már kettőnél többször fújtam az orrom, máris begyulladt az arcüregem.
Szívritmus zavaraim lettek, volt hogy olyan sokáig nem ütötte a következőt, hogy azt vártam mozdulatlanul mikor esek össze.
A fogaim nagyon sokszor fájtak
A körmeimet innentől kezdve soha nem kellett vágnom, mert mindig letört.
Egyre több volt a súlyom
Hipozási tünetek jöttek, főleg ha éhgyomorra édeset ettem, azonnal leesett a vércukrom tőle, hányingerem lett, gyenge lettem és szédültem. Innentől kezdve reggelire csak sósat tudtam enni, édességet pedig csak miután jól laktam.
A meg nagyobbodott pajzsmirigyem elkezdett szúrni.
Ínygyulladásokkal küzdöttem
2014 ben jött egy erős életmódváltásom, elkezdtem szigorúan paleozni .
Paleozásom alatt:
Refluxom lett, nagyon sokszor hetekig irtó fájdalmakkal
Napallergiám lett, felhólyagosodott a bőröm ha nap érte
Májfoltjaim lettek
Idegrángásaim lettek, főleg a szemhéjamon
Tele lett a testem, kb havonta 3 szor millió apró fehér kiütéssel, aminek a közepe fehér volt és ki lehetett nyomni. kb. 2-3 nap alatt múlt el, ha szódabikarbónás vízzel átmostuk.
Ízületi gyulladásaim lettek, főleg a karban
Ínhüvely gyulladásom lett, fáslizva voltak a kezeim és olyankor mozdítani sem tudtam.
Gerincsérvem lett, 2 hétig ágyban fekvéssel, mert mozdulni sem tudtam úgy fájt, csak segítséggel tudtam a fekvésen kívűl bármit csinálni.
Hisztaminos lettem, már nem csak pollenszezonban tüsszögtem hanem télen is, csalánkiütéses lettem.
Szív ritmuszavaraim minden napossá váltak
Pánikrohamaim voltak mindig reggelizés előtt, mikor emeltem volna az első falatot a számhoz.
Vese görcseim voltak, véres vizelettel
Az orromon vírusos szemölcsök jöttek ki
Folyamatosan influenzás voltam
A menstruációs ciklusom lecsökkent 14-15 naposra
A fülem tele lett gombával, amit nem lehetett kiirtani. Irtózatosan viszketett a fülem, fültisztítóval vakartam napi többször ami minden esetben korom fekete volt a baktériumoktól, mikor megnéztem.
Állandó tüdőgyulladásom lett és megfázásom, torokgyulladásom. Minden nap úgy tudtam nekiindulni a napnak, hogy sós vízben gőzöltem. Különben nem bírtam volna ágyon kívül maradni, annyira fájt a tűdőm is, illetve minden egyes új orr fújásra arcüreg gyulladásom lett. Ha nem gőzöltem, akkor csak mint egy halott kikészülve feküdtem az ágyban, és a lázam is ment felfelé.
Elkezdtem puffadni és gyomorgörcseim lettek a szénhidrátoktól
A pattogós kiütéseim állandósultak, mindig volt rajtam
A kereszt csontomtól jobbra ha rosszul léptem, vagy ha sokáig álltam idegbecsípődés szerű fájdalom jött rám. Akkor ott megállt a világ, mozdulni sem tudtam, mindegy hogy épp hol voltam.Egyszer biciklire felülés közben jött ki hirtelen, majdnem estem biciklistől… meg kellett tanulnom járni, mozogni úgy, hogy ez ne jöjjön elő. Csontkovácsnál is voltam vele, az sem segített.
A fogaim rohamosan elkezdtek szuvasodni, fogkövesedni és lyukadni. A fogorvos 2-3 lyukas fogat is talált évente nálam. Volt hogy sürgősségi kezelésre kellett mennem, annyira belobbant a fogam.
Életmódot váltottam, jött a ketogén étrend 2018 tavasza
Mivel nem tudtam már szénhidrátot enni, mert állandósult a puffadásom, ezért át kellett állnom a zsír alapú étkezésre.
Elkezdtem irtózatos ütemben hízni, zsírosodni.
Ödémás lettem, mindenem dagadt
Óriási, fájdalmas visszereim lettek.
A nyirokrendszerem hastól lefelé begyulladt, minden nyirokcsomómmal, nem bírtam normálisan járni, csak lassan és bicegve
Nagyon erősek lettek a menstruációs fájdalmaim, egyszer el is ájultam tőle
Magas lett a koleszterinem
Álmatlanságban kezdtem szenvedni, (éjszakánként fél-1 órákat aludtam ) miközben aludni mindig jól aludtam, ha épp tudtam az allergiámtól.
Nem bírtam az oldalamon feküdni, mert nagyon fájt a combcsontom, ha nyomás alá került
Puffadásom elmúlt, ahogy nem ettem szénhidrátot, de 3 hónap után visszatért és állandósult a gyomorgörcsökkel együtt.
Fogaim még rohamosabban lyukadtak
13 amalgán tömésem volt általános iskolás korom óta, folyamatosan cseréltettem ki őket fehér tömésre, ekkor a legnagyobbak kicserélése után, erős felső léguti tünetekkel szenvedtem, mindennapos tüdőgyulladás, tüdőfájdalom, csúnya köhögés, tüsszögés, orrfolyás, arcüreggyulladás.
Itt volt az a pont, ahol már nem követtem semmiféle irányzatot, hanem befelé fordulva figyeltem a sugallatokra és tettem amit kaptam. Mindent de teljesen mindent nulláról kezdtem. Óvatos voltam, figyelmes és nem kapkodtam el semmit. tanultam minden egyes nap magamon. 2018 őszétől kezdtem a felfedező utamat es lettem napra napra egyre jobban.
Összességében elmondhatom, hogy kicsi koromtól kezdve számomra csak ezek a testi nyavalyák voltak.
Nem tudom, és soha nem is tudom meg, hogy milyen pl. egy olyan gyerekkor ahol felelőtlenül játszhatsz. Milyen amikor úgy mész el egy osztálykirándulásra, hogy nem a szobába gubbasztasz egyedül, mert folyamatosan tüsszögnöd kell és nem tudsz a többiekkel semmit sem csinálni. Soha nem fogom tudni, hogy ha az érettségin pl. szóbelinél meg tudom válaszolni azt amit kérdeznek, és nem azt mondom inkább, hogy nem tudom, csak azért mert nem kaptam levegőt az ablakon beszálló fehér szöszmőktől amikre nagyon allergiás voltam, akkor hányast ért a tudásom. 34 évet éltem le úgy, hogy minden pillanatban azt kívántam szűnjön meg az életem, meddig tart ez még?
Mindenki mindig azt mondta, milyen szép vagyok, az óvodában, az általánosban, a középiskolában, a fiúk folyamatosan a szerelmes leveleket küldözgették. A lányok mindig irigykedtek, emiatt sokszor ki is közösítettek, mondták, hogy olyan jó neked, hogy ilyen szép vagy… mit értem vele, soha nem mondtam el nekik, hogy engem ez rohadtul nem érdekel. Szégyeltem a bőrömet a ruha alatt, elegem volt a mindennapos szenvedésekből, az arcomon folyton egy kiló vakolat volt … a randikat azért mondtam le, mert nem tudtam az ágyból kikelni. Az órákon oda sem tudtam figyelni mit tanítanak, azon gondolkoztam, hogy ki kéne ugranom az ablakon…és ha kiugrok biztos meghalok-e, vagy még nyomorék is leszek.. Vagy néztem egy csúnya arcú , kövér lány osztálytársamat, akinek mégis olyan tiszta volt a bőre mint a babának és soha nem volt beteg, még influenzás sem, órákat tudtam csodálni a bőrét. Nem volt hiányzása az órákról sem, kiváló tanuló volt és azt kívántam bárcsak ő lehetnék!
Felnőtt koromra persze párkapcsolataim voltak, de kínszenvedések voltak, főleg a depresszióm miatt. Hogy nem volt bennem élni akarás, csak vonszoltam magam, nap nap után, folyton morcos voltam, a jókedvet a mosolyt nem ismertem, így még ezt sem adta meg az élet, hogy legalább valami jót tapasztaljak a párkapcsolatokban.
A betegségeim leginkább, 2007 ben, 24 éves korom után kezdtek gyarapodni. A párommal 2006 nyara óta, 23 éves korom óta vagyok együtt, nem kell írnom szerintem, hogy mi mindent tolerált velem kapcsolatban ez idő alatt. Tűrte az idegi kirohanásaimat, a depressziómat, hogy nekem állandóan fájt valamim, hogy nem tudtunk menni sehová, vagy ha mentünk és nagyon rosszul lettem, akkor akárhol voltunk azonnal haza kellett utazni, hogy sex közben állandóan valami bajom volt, hogy mindig sírtam, hogy soha nem mosolyogtam, hogy ki kellett szolgálnia ha nem bírtam kikelni az ágyból, hogy a háztartást is sokszor neki kellett vezetni és sorolhatnám. Kimondhatatlanul hálás vagyok érte neki ezért, és azért is, hogy ezt egyetlen egyszer sem hányta a szememre! ❤
Ketogén étrend után változott meg nálam minden, mert ekkor már olyan mélyre süllyedt az állapotom, hogy nem tudtam enni sem, mert az is szenvedést okozott, ez 2017 nyarán volt. Ekkor az Élet 34 év után, kegyelmet adott számomra, azt mondta ha elég alázatos leszel és bízol bennem segítelek, hogy magad mögött hagyj minden betegségedet.
Én hátra hagytam minden tudásomat és hagytam magamat vezetni. Olyan csodálatosan kaptam minden szükséges információt, lépésről lépésre, az összes hibázási lehetőség elkövetésével egyetembe, amiből tudtam tanulni, hogy erre nem tudok szót használni, mert nem létezik erre szó. Így jött létre a Julcseeka Life ami elsőnek nekem, majd páromnak és utána sok embernek adta vissza már azt az érzést, hogy milyen betegségek nélkül élni, és napról napra jobban lenni.
Elmondhatom, hogy végre tudom élni az életemet, csak az élet van számomra. Mindent meg tudok élni, betegség, fájdalom, szenvedés nélkül. Ezt ebben az életemben nem tapasztalhattam soha, hogy milyen.
A felsorolt betegségeimből minden elmúlt, helyrejött, megjavult kivéve a nyelvem, de az is nagyon sokat javult. Illetve a jobb pajzsmirigyem ami még ugyanakkora, de érzem hogy valami munkálatok folynak már benne is. A vérképem szerint már tökéletesen működik. A menstruációs ciklusom is kezd helyrejönni a 15 napról folyamatosan növekszik, most legutóbb már 25 napos volt. Semmi fájdalommal, észre sem vettem semmit.
Tényleg semmi más nincs, se tüdőgyulladás, a fogaim 3 éve nem fájtak, nem lyukadnak, nem fogköves, a fülemből gombák is kimentek,a candida gombámnak nyoma sincs, a visszereim visszahúzódtak, nem fáj semmim sehol. Tüdőgyulladás elmúlt, arcüreg gyulladás is, a hajam egészségesebb mint valaha, nem törik, nem korpás, nincs pánikrohamom, a körmömet meg kellett tanulnom vágni, mert eddig soha nem kellett mivel mindig letört. Úgy lépek ahogy akarok, nem nyilal be sehol semmim, a gerincsérvemnek nyoma sincs. Lement rólam a zsír, tökéletesen alszom. Ekcémám elmúlt, nincs lábgörcsöm, idegrángásom, szívritmus zavarom. A legpuffasztóbb ételektől sem puffadok. A szemem nem gyullad, ha kimegyek nem dagadok a pollentől. Nincs csalánkiütésem. Reggelente simán tudok édeset enni nem esik le a vércukrom. A mellemből a csomók eltűntek, nem is fáj már. A koleszterinem rendben, az ereim tiszták, normális a vérnyomásom. A vesém akkor se gyullad be ha egy szál polóba viszem ki a szemetet télen. Mezítláb járkálok, nem fázok fel. Második telem, hogy zokni nélkül alszom. Nincs refluxom, simán megiszom a citromos vizet is amibe eddig majdnem belehaltam……
Ez a kép 2013 ban készült rólunk,láthatóan zsíros, nagy, puffadt volt a hasam, pufi az arcom, vastag a combon.. párom is elég pufi volt… ha találok még régi képeket feltöltöm azokat is 🙂
Találtam egy képet egy régi kirándulásunkról, szokás szerint nem voltam jól, dehát minden kirándulásunk ilyen volt…… én leginkább a kocsiba gubbasztottam, megvártam páromat míg felfedezi a világot.
Ezen a képen a hajam állapota jól tükrőződik, vége vékony, töredezett, mint a seprű
Ezen a képen látható milyen zsíros és puffadt volt a hasam ketogén étrend alatt, miközben nem ettem szénhidrátot és most milyen lett, nulla mozgással rengeteg szénhidráttal, majd jobb oldalon a mostani, miután helyrejöttem.
Párom is folyamatosan hízott és hízott, miközben rendszeresen edzett, mivel ő is mindig pont azt ette amit én:
majd Julcseeka Life hatására ilyen most, ugyanannyi edzéssel.
Én most, életvidám, energikus, fitt minden nap 🙂
Végszó:
2018 ősz óta ahogy tanulgattam, bár sokszor mellékvágányra kerültem, összességében mégis napról napra javult az állapotom, mert közben minden szükséges információt elém tárt az Élet, ami megmutatta az okokat és nem a tünetekekkel törődtem, hanem gyökeresen a problémáim okát kezeltem, de ez elmondható a testi és lelki szintre is.
Olvass tovább mi is az a Julcseeka Life életmód amit az élet segítségével fejlesztettem nem csak magamnak, hanem az összes élő embernek akinek elege lett a sok próbálkozásból és végre valóban a problémáinak az okát szeretné kezelni.
Kövess a facebookon hasznos Tudatos életmód tanácsokért, receptekért:
Gyerekkoromban már tojás allergiát állapítottak meg nálam, hatalmas csalán kiütéseim voltak, oltottak. Sok egészségügyi gondom volt mindig is. Állandó hasfájásom már gyerekkorom óta jelen van. Főiskolás koromban főleg vizsga időszakban a streptrococus és a candida nehezítette a dolgomat és székrekedéssel küzdöttem. A hüvelyi gombásodásomról azért merek beszélni, mert azt mondta Julcseeka, hogy erről kell, mert sok nő szenved tőle és szégyenli, köztük ő is küzdött tőle. Nagyon sokat szenvedtem felfázásos tünetekkel, túrós szerű váladékkal. Kupot kaptam, ami enyhített, de megszüntetni nem szüntette meg a gombásodást. Addig kaptam amíg a dokinőm azt nem mondta, hogy most már nincs tovább, mert annyit kaptam, hogy el fog vékonyodni a hüvely hártya rétege és a sex fájdalmas lesz. Azt hittem én vagyok csak ilyen selejt.
2013 ban koraszülésem volt az ikreimmel, itt kezdődtek igencsak az erősebb problémák. Megállapították, hogy a babák véréből kimutatható volt egy fertőzés, amit nem tudtak mi, csak annyit hogy anya általi megfertőződés. E-miatt volt az életmentő császármetszésem, mert majdnem spontán megszültem őket a kórház mosdójában. Elszállították őket, inkubátorba. A kisfiam agyvérzést kapott, 1 napig élt. A kislányom 2 hónapig lélegeztető gépen volt, nagyon nagyon betegen, szívelégtelenségben ment el. Szerintem nem kell részleteznem mint éltem át, akkor is és utána is.
A streptococcus baktérium fertőzés miatt történt ez a gyermekeimmel az orvosok szerint. Ez után rengeteg gyógyszert kaptam a fertőzésre, amiktől egyre rosszabbul lettem. Ezután kb. 2015 ben kezdett eldurvulni az emésztési problémám, azóta nagyon nagy fájdalmaim voltak. Nem volt elég ezekkel a betegségekkel küzdeni, elveszteni a gyermekeimet, megélni azt, hogy a párod e miatt egy másik nővel van…. olyan fájdalmaid vannak, állandó hasmenéssel, hogy nem tudsz járni dolgozni sem, állandó táppénz, majd ezek miatt elvesztettem a munkámat is. Pszihologus kezelt. Ezek annyira de annyira fájtak, mert úgy éreztem egyikről sem tehetek.
Ezután mentem el különböző vizsgálatokra, ami 1 éven át tartott. Voltam tükrözéseken, ultrahang, kilégzéses teszteken, vérvizsgálatokon, ide –oda löktek és nem tudták mi a bajom, majd megkaptam, hogy valószínű agyban van a baj. De ez nem így volt én ezt tudtam már akkor. Két éven tartott ez a helyzet, hogy azt sem tudtam mit egyek, hogy ne legyek rosszul, így szinte alig ettem valamit, ha meg ettem, akkor ki jött belőlem minden, de állandó hasgörcsöm volt már, elviselhetetlen volt, fogytam 15 kilót, de nagyon gyorsan. Megijedtem. Állandó fejfájással küzdöttem, migrénnel, alacsony volt a vérnyomásom, pulzusom szapora volt, köhögtem állandóan, gyenge voltam, depresszióba estem. Szinte csak vegetáltam. Ez ment kb. 2 éven át és nagyon vékony lettem, szinte már a bordáim látszottak. 2019 októberében lett egy újabb nagyon erős vastagbél gyulladásom, amire az orvosok mindig csak antibiotikumot írnak fel, ami mindig ront a helyzeten, azután mindig sokkal rosszabbul lettem. Kiderült kontaminált vékonybél szindrómám lett, IBS, Sibo, ételintoleranciám, pld glutén érzékeny lettem, tejfehérje, fruktóz felszívódási zavar valamint hisztamin társult még ezekhez. Semmit nem tudtam enni, mindentől rosszul voltam. És akkor jött az én kedves barátnőm, aki ajánlotta a Julcseekás termékeket.
Ah gondoltam megint egy újabb az ezredik termék, amit kipróbáltam már, őszinte leszek amikor Szafi termékeket fogyasztottam iszonyatosan fajt a hasam tőlük nem volt jó, szenvedtem tőle mert a székletet megfogta és görcsöt okozott. Mondta barátnőm írjak Julcseekának nyugodtan, mert nagyon aranyos és biztos fog tudni segíteni. Hát én így tettem és akkor kezdődött minden, ennek már 6 hónapja. Julcseeka nagyon kedves volt velem, messengeren tartottuk a kapcsolatot, illetve még most is, mert személyesen nem ismerjük egymást.
3 és fél éve vagyunk együtt a jelenlegi párommal, aki nagyon sokat segített nekem, és ő a sok gondom, betegségem ellenére, mindig mellette van. Nem Békéscsabán élünk, így párom ment el Julcseekához és megbeszélték a dolgokat. Kaptam táplálék kiegészítőt ( áfonya kapszulát ) és lisztkeveréket is.
Hónapokig csak a hajdinás vegan palacsinta tésztát ettem üresen,nem engedett semmi mást Julcseeka, amiből palacsintákat készítettem. Nagyon nagyon finom volt és az első adag olyan jól esett, már annyira éhes voltam. Az első olyan étel volt évek óta, amitől nem görcsölt be a hasam és jól is esett. Sokszor elégedetlen voltam, hogy meddig ehetem csak ezt, meg már olyan unalmas, hogy csak üresen eszem, de Julcseeka mindig elmagyarázta hogy miért, meg hogy tudja nagyon jól min megyek keresztül, mert ő is hónapokig csak üres palacsintán élt, de ő hálás volt érte, hogy egyáltalán azt is eheti tünet nélkül, és akkor lenyugodtam, mert igaza volt, én is örülhetnék inkább, hogy ez is van. Mellé jött a borsmenta kapszula és az ezüst kolloid, na ez egy nagyon jó készítmény. Elkezdtük minden betegségem okát kezelni, amit az orvostudomány még nem ismer, de Julcseeka tudja, a gyerekeket is e miatt vesztettem el és azóta már a mostani párommal is újra próbálkoztunk, de elvetéltem. Ahogy el kezdtem enni amit Julcseeka ajánlott megindult a székletem. Elmagyarázta Julcseeka mit miért nem ehetek és ha csakis azt eszem amit ő mond, akkor egyre jobban leszek. Ez valóban így is volt, napról napra egyre jobban vagyok, a székletem napi szinten van, sőt van hogy kétszer is. Mindig folyamatosan ahogy ő mondja, mert napi szinten beszélünk, vezet be újabb és újabb dolgokat nálam. Hihetetlen de ahhoz képest, hogy csak hónapokig üres palacsintát ettem, most már rengeteg zöldséget és gyümölcsöt is tudok enni, annak ellenére hogy amúgy fruktózos is lennék. Viszont én egyszerűen nem tudom miért, de elcsábulok, főleg mielőtt megjön a menstruációm. Főleg az édességéket és a húst. Hát na, ilyenkor bűnözök, egy kis husi, egy kis csoki, aztán írom Julcseekának, hogy görcsölök, rosszul vagyok, nincs székletem x napja. Mindig tudja hogy valamit ettem amit nem kellett volna. Már úgy kérdezi, hogy mit ettem? Persze nem hazudok, elmondom neki. Ő mindig azt írja ennek örül, mármint hogy bűnözök és nagyon szenvedek, mert így megtanulom, hogy igaza van,megtanulom, hogy melyik étel, miért és mit okoz bennem, megértem és ilyenkor meg is bűnhődök duplán, egyrészt szenvedek másrészt az étel visszavezetésekkel vissza kell mennem az alapra, nem ehetek semmit a palacsintán kívül, amíg vissza nem áll a szervezetem a normál állapotába, el nem múlik a fájdalom, meg nem indul újra a széklet és utána újra lehet visszavezetni szépen lassan azokat amiket már toleráltam. Ilyenkor mindig olyan bűntudatom van! Hogy hogy lehetek ennyire gyenge. Julcseeka ilyenkor megint megnyugtat, hogy ne őröljem magamat, semmi baj nincs, így tanulok. Igen tanulok, de mindig azt hiszem, hogy már jól vagyok, bele fér egy kis bűnözés és újra rosszul leszek. Akkor újra elmagyarázza Julcseeka a dolgokat.
Sokszor kicsit elegem van abból, hogy nem ehetek ezt meg azt és kérdezem mikor ehetek már, de akkor újra megint elmagyarázza a dolgokat érthetően. Nagyon nagyon türelmes velem. Mindig emlékeztet arra, hogy pl már ehetek levest, főzelékeket, gyümölcsöket, zöldségeket, burgonyát, rizst gond nélkül, amiktől régebben nagyon rosszul voltam és ezekért kellene hálásnak lennem, nem azért bosszankodni amiket még nem ehetek. Szóval igen, igaza van, boldog vagyok mert 2 évig szinte semmi zöldséget, gyümölcsöt abszolút nem ettem. Persze az orvosok azt mondták ne is egyek, mert most már mindig rosszul leszel ezektől, hát ez nem igaz, mert mióta Julcseekával elkezdtük ezt az egészet olyan jól tolerálok egyes gyümölcsöket, zöldségeket hogy csak lesek. Később jött a zellerszárlé bevezetése, érdekes tünetek jöttek, viszketés, bőrproblémák, zsibbadás, de már jól vagyok. Nem volt szabad abba hagynom a tünetek borzasztó érzése miatt sem. De jól tettem, ezen túl kellett esnem.
Érzem, hogy tisztulok, sokkal több az energiám, nem vagyok depressziós, a szívproblémák helyre álltak, megjegyzem vérnyomás csökkentővel tömtek, amitől nagyon rosszul voltam. Híztam már 8 kilót, két évig semmi nem ment rám csak fogytam és fogytam. A bélflórám egyre jobb, nem görcsölök, csak akkor, amikor bűnözök mindig édes szájú voltam, nagyon nehéz a cukrot kiiktatni az életemből, annyi lemondásból állt az életem, hogy ezt nehezen hagyom el, de ezt is azért lecsökkentettem. Nem vagyok 100% vegán, de én úgy érzem, jó úton haladok Julcseeka segítségével, aki utat mutatott a jobb életminőség felé, nagyon hálás vagyok neki és barátnőmnek, hogy megismerhettem.
Célunk, hogy a betegségem fő okát megszüntessük és nagyon jó úton haladunk, a gyógyíthatatlan betegségeim sorra küzdjük le. Még csak 6 hónap telt el, de számomra ez már nagyon csoda, hogy élhetőbb életet élek. Az újabb dolgok bevezetése, a méregtelenítés, nem piskóta, de egy cél vezérel, hogy anyuka lehessek és a gyermekem és én is egészségesek legyünk, ez ösztönöz minden nap!
Julcseekába azt szeretem a legjobban, hogy mindig mindent logikusan elmagyaráz, én is bele tudok gondolni és rájövök tényleg így van és megnyugodok.
Ízlés szerinti kizárólag természetes édesítés pl. 50g kókuszvirág cukor ( Itt rendelhető)
5 g fahéj
ELKÉSZÍTÉSE: A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze, majd szedjük két felé. Az egyiket kézzel lapogassuk a szilikonos tepsink aljára (kb. 22×20 as méret). Almát reszeljük le, nyomkodjuk ki a levét, tegyük hozzá a többi összetevőket és lapogassuk a tésztánkra. A maradék tésztát morzsoljuk az almára. Tegyük 180 fokos előmelegített sütőbe, légkeverés nélkül, alsó felső sütéssel süssük kb. 25-30 percig.
Tovább fűszerezhetjük kedvünkre, de ezek nélkül sóval és borssal is nagyon finom. Pl fokhagyma, vöröshagyma, chili ,stb..
Megszórhatjuk vegan sajttal is a tetejét, vagy köménymaggal.
Elkészítése:
A burgonyát hámozzuk meg, kockázzuk fel és sós vízben főzzük meg. A főtt burgonyához adjuk hozzá a lisztet és a fűszereket majd gyúrjuk össze. Nyújtsuk ki pogácsa magasságúra minimum 3cm vastagra, majd szaggassuk ki pogácsa szaggatóval.
Előmelegített sütőben 180 fokon süssük aranybarnára. kb 25 perc, de sütő erősségétől függ, figyeljük ha elsőnek sütjük.
Hidegen fogyasszuk, másnapra a legfinomabb.
Joannától kaptam:
Herczeg TimiÉn is megcsináltam,nagyon finom lett 😍El is fogyott hamar 👌🤗
Első recepthez a hozzávalók, hozzàadott nagyon minimàlis zsiradèkkal. Ez hasonlít a legjobban az eredetihez, de a második recept ami hozzáadott zsiradék nélkül készül az állagra kicsit puhább, nem omlós. Készítsd azt ami belefér az étrendedbe egyik recept sem fog csalódást okozni ❤
A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze, majd szedjük két felé. Az egyiket kézzel lapogassuk a szilikonos tepsink aljára (kb. 22×20 as méret) kenjük meg mentes lekvárral, tegyük rá a túrókrémet, ismételten kenjük meg lekvárral. A tetejére a tésztát reszeljük rá.
180 fokos előmelegített sütőben, légkeverés nélkül, alsó felső sütéssel süssük kb. 25-30 percig.
Tojásrántotta helyett, tökéletes meleg reggeli vegánoknak és azoknak akiknek bármilyen vírusfertőzésük van ( influenza, EBV, lymkor,hepatitis, herpes vírus stb )
Olyan összetevőket tartalmaz mely erős vírusgátlók.
Hozzávalók 2db hoz:
480g burgonya reszelve ( L lisin tartalma miatt utálják a vírusok )
30 g ( 2 ek) bármilyen Julcseeka vegan lisztkeverék 1kg os ( lisztkeverékek itt )
Mikrözöldek: ( hagyma, retek, koriander ) ( mikrozöldek itt )
Elkészítése:
Reszeld le a burgonyát, nyomkodd ki a levét, tedd hozzá a fűszereket, a 2 evőkanál lisztkeveréket, jól keverd össze. Válaszd ketté. Palacsinta sütőt, lehetőleg kerámia vagy marvàny bevonatos legyen( ez nem táplálja a vírusokat) melegítsd fel és szépen lapítsd el a fűszeres reszelt krumplit a sütőben egyenletesen. Olajat ne tegyél alá, mert a zsír vírusos fertőzés esetén veszélyes, sűríti a véred. Ha a véred sűrű kevés az oxigén ellátás és a vírusok jobban tudnak szaporodni egy oxigén hiányos szervezetben. Kicsit nyomd le sütés közben ,hogy jól átsüljön. Ha már az alja megbarnult, fordítsd meg és szépen süsd át a másik oldalát is.
Kész is van az egyik, ugyanígy süsd meg a másikat is.
Töltsd meg a felsorolt friss zöldségekkel, és fogyaszd egészséggel ❤
A hozzávalókat gyúrjuk össze alaposan. Ha egy picit úgy érzed ragadós, akkor lisztezett felületen még gyúrjál rajta. Pihentetni nem szükséges. Oszd a tésztát 3 fele.
Szilikonos sütőpapírra nyújtsd kör alakúra amilyen vékonyra csak tudod. Sütőpapírral együtt fordítsd az előmelegített palacsinta sütőre a tésztát, húzd le róla a sütőpapírt és süsd át mindkét oldalát a tésztának.
Töltsd kedved szerint. Az én kedvencem hummusz és sok sok nyers zöldség. 🙂
Ízlés szerint még fűszerek: pl bors, pirospaprika, chilli, curry stb )
Ízlés szerint füstsót is tehetsz bele
Megjegyzés: ha nem ehetsz csicseriborsó lisztet készítheted 100% ban Julcseekás vegan palacsinta lisztkeverékből is, más lesz az eredmény, de úgy is nagyon finom 🙂
Elkészítése:
A liszteket, a vízzel, fűszerekkel keverjük össze, ez lesz a tojásunk. Daraboljuk fel a zöldségeket, hagymát és pároljuk meg kókuszolaj sprayvel kifújt serpenyőbe. Használhatsz már eleve párolt zöldségkeveréket is. Ha a zöldségek megpuhultak a serpenyőbe öntsük rá szépen vékonyan eloszlatva a vegan tojásunkat, majd fedjük le és addig süssük amíg a tojás része át nem sült. Ha átsült kiszedheted így egyben is, ekkor omletted lesz, de elkezdheted fakanállal fel is darabolni. A lényeg, hogy addig süsd, hogy ne legyen már ragadós mikor darabolod, de oda se égesd az alját 😀