2 ) Életmódváltásunk az első naptól

Onnan folytatnám, hogy megyünk haza a szerzett könyvemmel ……

  • Már a hazafelé vezető úton eldöntöttem, hogy én akármi is történjék, paleo szerint fogok táplálkozni, hisz a test működéseit már ismerem és  fel tudtam fogni, hogy bizonyos, lektinek, glutének,szaponinok és a további agresszív fehérjék, amiket nem tudunk megemészteni, mit okoznak az emberi szervezetben, hová hogyan vándorolnak stb… Úgy éreztem szépen lassan haladtam az egészséghez vezető úton, ami állandóan szerte ágazott mellékutakra  és most érkeztem a célhoz vezető egyenes útszakaszra, már elágazások nélkül 🙂
  • Éjszaka értünk haza és eldöntöttem reggel pontosan utána nézek, hogy mik azok amiket ehetünk a jövőben és mik azok amik nem és amiket nem, azt eltávolítom az otthonomból szintén drasztikusan mint mindennel amivel eddig tettem.
  • Találtam a neten egy listát a paleo diéta oldalán amit kinyomtattam és ami nem volt felsorolva a listán azt mind kidobtam .
  • Segítségül neked is itt a lista amit kinyomtathatsz. Bár egy autoimmun betegnek több mindent tiltanék a listáról, pl a magvas dolgokat is, tojásfehérjét és a kakaót is!!
  • 2014 április 14. Első reggel, na akkor mit is együnk abból ami itthon van: egyszerű volt, tükörtojás sok sok nyers zöldséggel. Ezzel nem volt gond, hisz eddig is ezt ettem, párom viszont csak ritkán, ő kenyerezett leginkább, de neki sem volt gondja a reggelivel. Szerencsés vagyok, hogy párommal mindig meg értjük egymást, mindig velem tartott mindenféle változtatásban így hát természetes volt, hogy ebben is részt vesz, (főleg hogy a pánikbetegsége már minden napos volt és a bél problémái az ayura nélkül ,elviselhetetlen volt). Közöltem vele, hogy milyen mérgek befolyásolják az agyát és az agya hozza létre a gondolatokkal a betegséget, mert ez egy pszihés betegség, illetve megértettem vele azt is, mitől és miért vannak a bél problémái. Elfogadta!
  •  Reggeli után egész nap rohangáltunk, ügyet intéztünk, kopogott a szemünk az éhségtől és bementünk az Intersparba, mert ott vannak, szabadon szedhető friss vágott zöldségek, amiket műanyag tálkába lehet szedni elvitelre, vettünk sült csirke húst (ami annyira sztem nem volt paleo, mert ha a fűszerben volt tartósítószer vagy ízfokozó akkor az már nem fér bele a paleoba, de jobb volt biztos mint ameddig eddig ettünk). Este már nem ettünk semmit, feküdtünk, hajnalban keltünk, mert megint hosszú út várt ránk. De ez volt az első éjszaka amit párom pánikrohamja nélkül végig aludtunk. 🙂
  • Reggel megint bementünk az Intersparba és meg vettük azt amit tegnap és azt ettük az úton, este kétségbeesetten estünk be a boltba valami vacsorafélét nézni, ( mivel otthon még nem volt időm kidobálni a dolgokat és ehető ételeket venni), de nem volt semmi ehető a boltba, így vásároltunk egy tartósítószermentes bolognai szószt és otthon egy glutén mentes kukorica lisztes spagetti tésztát főztünk hozzá, párom jó megkente laktózmentes tejföllel és tett rá laktózmentes sajtot, én maradtam csak a sajtnál. Este páromnak jött is a pánik rohama ,ami az előző estén nem jött .
  • Másnap végre sikerült kiselejteznem a mérgeket. Amiket selejtezés alá kerültek: burgonya, rizsek ( fehér, barna), gluténes darált mák, az összes liszt, gluténmentes kukorica tészták, kukoricás abonettek, konzerv kukorica, babos kész ételek, konzervek, szószok, mártások Pl (uncle bens, mivel búzalisztet találtam  benne), fagyasztott zöldségeket (amiket szeretettel ettünk) amikben bab, kukorica, burgonya, zöldborsó volt, szinte nem is maradt semmilyen, mert mindegyikbe volt valamelyik, majonéz, kechup, ételízesítők amikben találtam még érdekes adalékanyagokat, tejfölök, tej, mackó sajt, túró. Szinte szörnyű volt látni, hogy mennyi mindent ettünk, amiket nem kellett volna. Amiket meg hagytam azok a házi befőttek amik igaz, hogy cukorral vannak eltéve, de legalább tudom, hogy nincs bennük más káros anyag.
  • Délután aztán elmentünk vásárolni és vettem magvas liszteket,(ekkor még csak ezek voltak) zöldségestől zöldségeket  gyümölcsöket,  házi tojást, kókuszreszeléket, húsokat.
  • A netről egy pár receptet le tudtam szedni( ekkor még alig alig akadt) és azokat készítettem el. Sütöttem a kenyeret, reggeli az mindig tökéletes volt, házi kolbásszal, házi tepertővel, zöldségek, új hagymával 🙂 Néha  házi tojásból tükörtojás, bundás kenyér, rántotta, muffinok, szinte annyi lehetőség volt mindig, hogy bőség zavarunk volt 😀 csak ettünk ettünk és ettünk …..ebédre húsokat  ettünk ami furi volt mert, fél vegák voltunk elég sokáig, meg én nagyon nem szerettem a hús ízét sem, de hát megbarátkoztam vele gondolatban és lement simán 😉 Legtöbbször próbáltam a hagyományos ételeket készíteni paleósan, több kevesebb sikerrel és sütiket is. Mindig alig vártam, hogy a kinézett receptet minél hamarabb kipróbáljam, pl. házi kókusztej is köztük volt. Az egészségünk annyit változott, ami már első nap után jelentkezett, hogy elmúlt a puffadás és páromnak a hasmenése is, úgyhogy az ayurát már nem engedtem neki hogy igya, illetve neki a  minden napos pánik rohamai is elmúltak, az én  allergiám viszont kegyetlen sokszor ágynak döntő volt ugyanúgy, mint azelőtt.
  • Elérkezett tesóm szülinapja és mivel apukám ilyenkor ebéddel és tortával vár minket, így el kellett gondolkodnom, hogy mit is fogunk ott enni, vagy mit vigyek, hogy ne halljunk éhen …. mondjuk annyi könnyebbség volt, hogy a tortán kívül minden gluténmentes volt mindig, mert mamám az gluténallergiás már több éve. Viszont köretnek burgonya püré szokott lenni (tele lektinnel ,szolaninnel ,szaponinnal stb.. ), és a levesbe is burgonya fő ami mérgek miatt szintén nem egy szerencsés dolog. A tortát azt kitaláltam, hogy viszek hozzávalókat és akkor megkérem apukámat, hogy abból süsse a gesztenye tortát, hogy mi is ehessünk belőle. Levest ettünk, kukorica lisztben átforgatott sült húst ettünk (ez nem paleo a kukorica miatt), tört burgonyát ettünk(nem paleo ) és két féle tortát készített apukám, egy hagyományos és egy fél paleot ( mert gyümölcscukrot vittem, akkor még nem tudtam, hogy az mennyire veszélyes és  nem is paleo ) a fél paleo torta isteni volt, talán még soha nem ettem olyan finom tortát  😀 …de komolyan !!Reggel amúgy az allergiám nulla volt, minden nap jegyzem a mai napig 0-5 skálán,az 5 ös amikor már ágyikó van 😀 előtte 5 ösöket jegyeztem, szóval nullás volt egész nap , ami egyenlő azzal, hogy nem volt allergiám. Párom éjszaka a lakoma után felriadt, mert rohama lett. Ilyenkor én is egyből felriadok, egyből végigfutott az agyamon, hogy amit eszel azzá leszel, mennyire igaz ez  és végiggondoltam mit evett az nap. Volt burgonya, kukorica és gyümölcscukor ami nem paleo. (tehát lektinek, szaponinok stb.) Végig futtattam az agyamba és a legveszélyesebbnek a lektint tartottam, ami áthatolva a bél lyukain (amit évekig a glutén csinált lyukakat magának) bekerült a véráramba, majd az agyba ahol már befolyásolta is a gondolatokat. Hát csupán ennyire veszélyes …..
  • Napokig semmi extra nem történt allergiám 1 es szinten mindenféle sópipa és spray nélkül, az allergiám szezonjában, főleg hogy még télen is 5 ös volt minden nap, én ennek csak örültem.
  • 2 hét elteltével rengeteg finomságokat ettünk, sütiket, kenyeret, zsíros tepertőt 😀 zöldségeket gyümölcsöket. További tapasztalatom az volt, hogy nem voltam éhes. Ez előtt, ha kezdtem éhes lenni, akkor jött a rosszullét, szédülés, hogy azonnal ha nem eszek pár falatot akkor összeesek. Most viszont reggeli után, akár estig sem vagyok éhes és nem vagyok rosszul és párom is ugyanezt tapasztalta. Az allergiám kb 1 héten 1 szer 5 ös a többi napokon 1-es 2 es leginkább ami azt jelenti, hogy reggel felkelés után jelentkezik, majd egész nap  semmi, max egyszer kifújom az orromat. Párom rohama 2 hét alatt egyszer volt  csak, amikor lektines,  gluténes dolgot evett nyomokban. Itt már arra következtettem, hogy  teljesen biztos, hogy az ételtől jöttek elő, amik befolyásolták a gondolatait. Úgy döntöttem, hogy mérjük meg magunkat, amikor kezdtük 2 hete a paleot párom 89 kg volt én pedig 59 kg. 2 hét után nulla éhezés sőt inkább rengeteg evés után írom az eredményeket : párom 83.9 kg lett igen, jól olvasod  5 kg-t fogyott, én pedig mint ahogy már írtam is mindig 60 kg közelében, vagy a fölött voltam, amint nem ettem annyit, hogy jól lakjak,tartottam évekig az 59 kg, ráálltam a mérlegre és 57.8 kg voltam. El sem hittem, hisz 2 hete szinte minden nap jól laktam és rengeteg paleos sütit ettünk! Ezt azért nem gondoltam volna, hogy fogyni fogok 😀 nem ezért kezdtem el, hanem, hogy az allergiám és a pajzsmirigyem rendbe jöjjön. Párom már 2 hónapja nem jár terembe, annyira megviselte már az utóbbi időben a pánikbetegsége főleg, hogy edzés közben is előjött neki ,előtte pedig már évek óta járt heti többször rendszeresen.
  •  3 . hét Május elseje jött, meghívtuk párom szüleit és tesóját egy kis szalonnasütésre ,közöltük velük, hogy nálunk csak paleo kenyér van, ha nem tetszik hozzanak magunknak búzás fehér kenyeret. Hoztak is, bár nagyon ízlett nekik a paleós kenyér is. Mi teljesen palos kaját ettünk. Eljött az éjszaka, megint felijedtünk párom pánikrohamára, megint elkezdtem agyalni, abból indultam ki, hogy a méreg miatt jött ki eddig, mióta paleózunk , de hát mi csak plaeót ettünk aznap. Agyaltam tovább, aztán beugrott, hogy a fehér kenyér (glutén) egy kés volt  kint az udvaron és azzal lett vágva minden, a fehér kenyér is és a miénk is, sőt párom tányérjában még fehér kenyér is landolt, hiába nem evett, nyomokban mégis csak evett glutént. Hát mondom ez már nagyon durva, ha ennyi mikró semmi glutén is ekkor galibát okoz :/ . Pedig okozott. A havi 1-2 előjövő candida gombámnak nyoma sincs, teljesen ki  irtódott, 7 év után!!!!! Szuper!!
  • 4 hét, jól vagyunk! Az új kaják néha nem ízlenek, de könnyű megoldani, olyat többet nem készítek 😀 és a maradékból a kiskutyusunk Ronyka is tud paleozni 😀 . Folyton próbálunk új és új ízekkel ismerkedni mint a kisgyerekek 😀 . A kilóval úgy állunk, hogy párom 82.5 kg én meg 57.1 kg  Megint hihetetlen volt, hisz vagy tíz éve nem voltam ennyi. Az allergiám 1-2 es továbbra is, de  a hétvégén nagy szél fújt, így 5 ös lett, ágyban fekvős a szombaton. A pattanásaim teljesen elmúltak már csak a régieknek a hegei vannak meg 🙂 hihetetlen!!!
  • 5. hét.Páromnak nem volt rohama azóta sem.  Az én allergiám 0-2 es között, teljesen elviselhető, el sem hiszem, hogy már spray nélkül is, lehet orrfolyás nélkül élni, főleg májusban 🙂 Kilók: párom: 81.3 kg én 56,8 kg 😀 egyfolytában megy lefelé mindkettőnknek.
  • 6. hét.  Allergiám 0-2 között simán elviselhető szinte észre sem veszem, páromnak rohama nincs továbbra sem 🙂 Kilók:  párom 82.1 kg, én 56,3 kg  és rengeteget eszünk pedig, kenyereket, palacsintát, muffinokat, sütiket, tea sütiket, rászoktunk a datolyára (isteni ). 20.-án kompromisszumos ételt (fél paleot), rántott laktóz mentes sajtot sütöttem. 22 .-én párom anyukája hozott nekünk paradicsomot, ami csak kompromisszumos paleo étel hisz található benne lektin, ettünk belőle, sőt 23.-án is. 22.-én megjelentek a hátamon ilyen pattogós gennyes kiütések. Ha hozzáérek egyből kipattan és ilyen vizes gennyes dolog jön ki és kismillió van belőle. (tippem sztem a sajttól van, de ezzel majd még kísérletezgetek, mert lehet a paradicsomtól is még) Páromnak rohamot megelőző állapota volt, nem alakul ki rohammá, tippem a paradicsomtól (lektin). 21.-én párom 2 hónap után lemerészkedett a terembe. Jól érezte magát, azt mondta hogy 3 éve nem érezte ilyen jól magát edzés közben, kitartó volt, volt ereje, roham nem jött rá,7 kiló fogyás is kizárólag pozitív hatással volt az edzésére.
  • 7 hét. A kiütések továbbra is jelen vannak rajtam, de már múlnak, újak nem jönnek ki. Allergiám kedden volt egész nap 5- ös, a többi napokon inkább 0 vagy egy 1.es. A kilók: Párom 80.2 kg én 55,4 kg. Találkoztam a netem a Gaps életmóddal ami ilyen hozzászoktatásos étrendet ajánl, de ami miatt elkezdtem olvasni, hogy ők is elsődlegesen a belek beforrásával kezdik a gyógyulást és érdekelt, hogy még esetleg milyen dolgokat tudok betenni tőlük ami a paleóba bele fér. Amit át veszek tőlük ,azok a még több kocsonyás ételek ,tehát több útifűves joghurtot fogunk enni. Több leves lesz, eddig ezt nagyon hanyagoltuk,  heti egyszer volt csak leves, pedig a leves nyugtatja a bélfalakat. Illetve rá fekszünk a baktériumaink serkentésére amit savanyított, erjesztett ételekkel tudunk elérni .Pl bio alma ecet, mert ezek a bélflórát teszik helyre, savanyított minden mentes káposzta stb.. Illetve  gyógyteákat a paleoban is lehet inni, ezért bevezetem a kamilla, menta, citromfű és gyömbér teákat is, szerintem a nyári melegben most biztosan jól fog majd esni hűtve, mert ezek is nyugtatják a beleket. Tehát még nagyobb hangsúlyt fektetünk majd a belek gyógyulására. A paleo életmódunk előtt nem ettünk húst, mert savasít, a paleóban eszünk, de a gaps-ben megírták, hogy a húsokat nyers zöldséggel, főleg zöld zöldségekkel fogyasztva, nem savasít, mert a zöldségek erősen lúgosítanak, főleg ha még le is öntjük almaecettel 🙂 Így teljesen ki tudjuk védeni akkor a hús savasító mivoltát is! Szuper!
  • 8 . hét. Két hónap paleozás után elmondhatom,  hogy nem hiányoznak a régi ízek. Az ételek ízét megszoktuk mind ketten így paleosan. Mindig próbálok valami régi ételt át paleosítani és azt vettük észre számunkra már így a finom, teljesen át állt az ízlelő bimbónk 😀 . Pl. a héten túrós tészta volt, ugyebár túró nélkül, hisz tejtermékeket nem eszünk, viszont  a tojásfehérje túró  (To-Tu) ízre állagra túrós hatású. Be tudtam szerezni végre Csabán egy üzletben, de majd magam is el fogom készíteni házilag. Neten sajnos nem tudtam rendelni, mert hűtést igényel, így nem szállítják házhoz, hiába szerettem volna. Nagyon jól érezzük magunkat. A kiütések mostanra múltak el a hátamról, természetesen azóta sem ettem sajtot és paradicsomot sem, így mivel nem jöttek ki,csak múltak ezért még mindig a sajtra tippelek ,de majd csinálok még egy tesztet és eszem sajtot. Viszont előre fel kell készülnöm, hisz több mint 2 hétig nagyon csúnya volt a hátam, a nyakam  és az arcomra is átment már. A kilóink:  én 55.6  voltam a héten. Párom pedig 80,0 kg. Mondhatni annyi mint a múlt héten.Viszont múlt hét óta iktattam be a tápióka keményítő és a nyílgyökérliszt használatát is, aminek nagyon magas a szénhidráttartalma a paleoba, bár ugyanúgy lassan szívódik fel, ennek hatására is egy picike fogyás jött. Én úgy vagyok vele ahhoz, hogy az embernek energiája legyen, kellenek a szénhidrátok, tehát mi, nem alacsony szénhidráttartalmú étrend mellett fogytunk, hisz banánt, datolyát, gesztenyelisztet, tápióka keményítőt , nyílgyökérlisztet eszünk és ezek magas szénhidráttartamú ételek legfőképp rezisztens keményítőt tartalmazó szénhidrátok, melyek a bélflórát táplálják. Akiknél nem indul meg a fogyás, azoknak javasolnám biztosan, hogy ezeket hagyja el, vagy várja meg amíg a pajzsmirigy javulásnak indul, mert ameddig az nem javul és alul működik addig fogyás nem várható. Nekünk nem kellett elhagynunk ezeket és sztem nem is fogom elhagyni őket. Páromnak azóta sem volt pánikrohama, nekem az allergiám kedden délután  5 -ös, szerdán hajnalban fel is ébredtem rá, majd utána inkább a 0 és 1 es volt a jellemző a héten. Teljesen elviselhető, ha ennyi meg maradna, így akár le is tudnám élni az életemet, mert ahhoz képest, hogy ez előtt még télen is 5 ös volt minden nap, ahhoz képest ez a mennyország 🙂 .  A pajzsmirigyemet hetente egyszer megfogdosom és azt vettem észre, hogy a csomó jobb oldalról kisebb lett, azóta megfogom napjába többször is, hogy biztosan jól érzem -e, de igen, mivel már azért megszoktam, hogy milyen volt fogásra elsőre érzékelem a változást, de többen is mondták, hogy valóban szemmel láthatóan is kisebb lett. Mondjuk ha logikusan gondolkozom, mivel közel 5 kg -ot fogytam, így a nyakamról is ment le zsír a csomónak nagyobbnak kellene látszódni, hisz az egy kemény betokosodott csomó, a vékony nyakamon jobban ki kéne dülledni  de  nem nagyobb, hanem kisebb, tehát biztosan kisebb lett 🙂 A candida gombámnak továbbra sincs nyoma sem, az ekcémámnak sem, összességében kizárólag javulásról tudunk nyilatkozni mind ketten 🙂
  • 9. hét .Megvettem a paleo magazint, mert érdekeltek, hogy mit írnak a pro és pre biotikumokról, így megtudtam hogy paleosoknak nincs rá szükség, csak azoknak akik tejet fogyasztanak, mert alapból az emberben nem is található meg az a fajta törzs amik ezekben a probiotikumokban található, szükségtelenek. Azt kizárólag azért tenyésztették ki, hogy a tejet ők le tudják bontani amit az ember be visz és kevesebb puffadással járjon a tejtermék emésztése.   Kilók: én 55,2 kg, párom 80,3kg.
  • 10.hét . Kilóink : Én 54.2 kg, párom 79,2 kg  Allergiám, kétszer hajnalban felébresztett. Bolognai szószt ettem előtte, amiben paradicsom volt (hisztamin), ennek vélem be, elég rossz volt ahhoz, hogy 2 szer meggondoljam eszek – e legközelebb paradicsomos ételt!! Már úgy érzem ez az életmód rutinossá, természetessé vált számunkra, olyan mintha mindig is így éltünk volna. Még mindig vannak új ízek amiket felfedezünk, új dolgokkal, ízekkel kísérletezgetek  nagyon élvezzük 🙂 Bárcsak mindenki megtapasztalná ami érzünk!!!!
  • 11.hét. Kilóink: Én 54.2, párom 79,5 kg  úgy látom beállt a súlyunk,de majd még kiderül. Ha ezt az állapotot nézzük, akkor 10 hét alatt, nekem -6kg , páromnak -10,5 kg ment le. Allergiám 0. és 1 es között volt a héten, kivéve pénteken, mert akkor reggel 3-as estére 5 ös lett, de éjszaka már 0-ás. Még mindig azt mondom, hogy ez már mennyország a minden napos 5 -össel szemben 🙂 Továbbra is egyre rutinosabb minden, nagyon jól érezzük magunkat, az ételek nagyon finomak, nem szenvedünk semmiben sem hiányt. Amit észre vettem a héten és eddig nem az az, hogy  narancsbőröm sokkal kevesebb lett! A szervezetem mivel nem kap méreg utánpótlást, így amit raktározott azt is szépen méregteleníti ki, pedig vagy 4 évembe tellett, mire megbarátkoztam vele, hogy ez már amíg élek ilyen rücskös marad és nem!! Ez egy nagyon jó hír!!  🙂 Párom pánikbetegsége, mivel nem eszünk glutént ami kiváltja és már lektines dolgot sem, így nem jön ki neki. Amikor evett, akár nyomokban is, akkor éjszaka heves szívverése volt, ezt fentebb írtam is. Vasárnap anyukám húslevest főzött, ettünk belőle mind ketten. Előtte persze megkérdeztem, hogy biztos nincs -e benne semmi olyan, ami nekünk rossz lehet, egyedül a zöld paprika volt,mondom az még belefér. Előtte jól át öblítettem az evőeszközt is , meg a tányért, hogy az esetleges glutének amik még mosogatás után is rajta maradnak az eszközökön, a minimálisra csökkentsem, mivel legutóbb is probléma volt a nyomokban megevett gluténnel is. (páromnak éjszak heves szívverése volt tőle). Most is sajnos éjszaka jött a felriadás, mivel páromnak álmában jött a heves szívverése, de pánikká nem alakult ki.  Mondtam,hogy feküdjön vissza ne foglalkozzon vele,ha csak a szíve ver. Majd még 4 szer riadtunk fel erre, de pánik egyszer sem jött, szegény nagyon kétségbe volt esve, hogy már megint bele esett a csapdába 😦 . Próbáltam nyugtatni, hogy próbáljon aludni, majd elmúlik csak nyomokban ehetett egy kis glutént, nem nagy mennyiségben,meg a lektin az 1 paprikából sem sok főhetett ki a levesbe. Nekem viszont iszonyatosan fájt a gyomorszájam, soha életemben nem éreztem ilyet, fel hasított a fájdalom egész a mellkasomig. Gyors mentem a nano technológiás készülékemért és el kezdtem kezelni, attól elmúlt a fájdalom. De csak ébren feküdtem ,nem volt a közérzetem valami jó,és az allergiám is kb 3 as volt. Úgy látszik még mindig nem tanultuk meg, hogy nem szabad máshol enni, ahol olyan edényben főznek amiben néha glutén is fő 😦  …. még mindig annyira hihetetlen ,de nem szabad!! Mamám is aki gluténérzékeny amikor olyan helyről hozta a kenyeret ahol csak nyomokban érintkezett a kenyér a gluténnel, bizony az eredménye is rossz lett és néha dagadt is a szája. Így máshonnan kellett vennie a kenyeret. Másoknak is tanácsolom, ha javulás esetleg nincs a betegségében, akkor vegye figyelembe,  hogy a nyomokban lévő dolgokat is el kell kerülni, mert azok is ugyanúgy okozzák a problémát!! Ami még nagy változás, hogy eddig hajnali 2-3 körül feküdtünk le és délelőtt 10-11 kor keltünk, ez éveken át így ment. Egyszerűen hiába feküdtünk le hamarabb csak forgolódás volt belőle. Kb. 3 hete viszont egyre korábban éreztük, hogy igen, alvásra van már szükségünk, így ott tartunk, hogy már 11 után ágyban vagyunk és reggel 7 fél 8 körül már kelünk. Ez is hatalmas nagy változás jó irányban, mióta paleozunk 🙂
  • 12 . hét. A héten megint meg tapasztaltam milyen érzés szenvedni és tűrni a fájdalmat. Sajnos ami vasárnap éjszaka kijött gyomorfájdalom és mellkasi fájdalom az nem enyhült másnapra, sőt annyira szenvedtem vele, hogy egész héten nem tudtam semmit sem csinálni csak feküdni és kutakodni hogy mi lehet ez és visszaszorítani a fájdalmat minden féle trükkökkel. Mivel kifejezetten mellkasi fájdalmaim voltak eleinte, nem gondoltam gyomorproblémára, majd miután olvasgattam, hogy a refluxnak ez is a tünete, így arra kezdtem gyanakodni. Erről a betegségről sokat nem tudtam, hisz sosem volt benne részem, azt gondoltam, hogy aki túl savas, annak jön föl  a sav és az fáj, ahogy marja a nyelőcsövet. Ahogy végig gondoltam azt, hogy  én most az életmódváltás után inkább lúgosodok, így lehetetlennek találtam, hogy refluxom legyen. Főleg, hogy fekvésre enyhült, éjszaka nyugodtan aludtam, miközben a savnak fel kellet volna jönni. Abba hagytam az aszkorbinsav ivását, hátha attól elmúlik majd, de nem múlt, ittam a szódabikarbónás vizet is, arra sem enyhült a fájdalom, nem értettem és el voltam keseredve, hogy nem tudom mi ez. Aztán azt is olvastam, hogy zsíros ételek miatt is lehetséges, így nem ettem zsírosat sem napokig, sőt az omega 3 at is elhagytam, ettől sem lett javulás.  Próbáltam utána olvasgatni ennek a refluxnak és kiderült,  hogy a refluxot a gyomrot elválasztó gyűrű (cardia) zavara okozza. Össze van zavarodva okés és ki nyílik akkor is ha nem kéne, így jön fel a sav és az mar, fáj és azon agyaltam egész nap, hogy mitől zavarodhatott össze és hogy zavarodik vissza a normális működésére??!! Akkor már nagyjából fel fogtam, hogy nem a savval lesz itt probléma, hisz amúgy sem reagált se a savas dologra sem a lúgos dologra. De akkor mitől zavarodott össze és hogyan tudom meggyógyítani és akinek volt mindig is, paleozásra miért múlt el, nekem meg paleozásra miért jött elő ez a zavar? Egy kicsit féltem, hogy ezt a zavart nem lehet gyógyítani  …kutakodtam folyton, mert válaszokat akartam. Orvos ugyebár szóba sem jöhet, hisz úgyis azt mondaná amit már tudok, cardia zavar van, adna antibiotikumot,vagy savlekötőt amit úgy sem váltanék ki, tehát csak az időt pocsékolnám. Aztán végre rá jöttem, hogy mitől van össze zavarodva a cardiám. Ez egy hatalmas felvilágosodás volt számomra. A reflux vagyis a gyomorégés bakteriális fertőzéstől jött elő az én esetemben , mivel sem elhízottság, sem a túl evés sem a sok hajolgatás nem jöhetett szóba amiket írtak okokat a neten.  Ez ok, de nem értettem mi köze van a cardiám zavarának a baktériumokhoz??!! Aztán meg értettem a folyamatot: bakteriális fertőzéstől, a gyomorban alacsony savtermelődés keletkezik, mert a baktériumok gátoljak a savtermelő enzimek működését, ha nincs elég sav ,akkor logikus, hogy az étel nem emésztődik meg és gázok keletkeznek a gyomorban, ami nyomással jár és ettől a nyomástól nyílik ki a cardiám, akkor is ha nem kéne. Ezen úgy tudnék segíteni, tünetet kezelni, hogy még kevesebb szénhidrátot ennék, így kisebb lesz a gázképződés és a nyomás is a gyomorban, így kellemetlen fájdalom enyhül. De megint csak bajban voltam, hisz ez csak tünetkezelés. Ettől a probléma nem oldódik meg. Sok paleosnak azért enyhül a fájdalom mert a paleoval kisebb szénhidrátot visz be, így kisebb lesz a nyomás mint az előtt, ha visszatér az illető a magasabb szénhidrátú étrendhez a tünetek megint jönnek. Én nem szeretem a tünet kezeléseket!! Főleg, hogy nekem már eleve alacsonyabb szénhidrátú táplálkozásnál jött ki, én ezt már nem tudom lejjebb adni, hisz csont és bőr lennék!! Így akkor megbeszéltem magammal, hogy fel veszem a harcot a bacikkal, mert ha őket kiirtom, akkor nem fogják gátolni a savképződésemet, lesz elegendő savam, hogy megemésszem a táplálékomat és akkor nem lesz nyomás, nem nyílik ki a cardiám és nem marja a sav majd a nyelőcsövemet. Na akkor a nano technológiás készülékemmel el is kezdtem a baktérium ölés kezelést a gyomromban, meg is érkezett az enyhülés már egyből. Igen ám, de még mindig volt egy megválaszolatlan kérdésem. Mitől lett a gyomrom baktérium fertőzött?? Egyből eszembe jutott anyum levese, na de mondom ne már, csak nem :O ??!! Nem hiszem, hogy bacis lett volna a leves és akkor eszembe jutott, hogy a napokban találtam egy cikket a vízszűrő kancsókról, hogy bevizsgálták a tisztított vizeket és mindegyikben sokkal több baktériumot találtak, mint a sima csapvízben…..és eszembe jutott egyből, hogy bizony a csőrendszerhez van egy vízszűrő ami már ki tudja milyen régóta ott van ( albérletben vagyunk ) és a víztisztító kancsónkban is tovább bent hagyjuk a szűrőt mint ami elő van írva, legalább 3 szor tovább , mert úgy voltam vele  hogy ameddig érzem, hogy tiszta addig iható. Aham persze, jó nagy hülye vagy Julcseeka, nem véletlen mondják hogy 1 hónap múlva csere szükséges  :/ . Azonnal mentem és teafaolajos, grape fruitos vízzel kisikáltam a kancsót és cseréltem benne szűrőt. Amióta irtom a bacikat, azóta javulás állt be, végre tudom csinálni a dolgaimat ,fájdalmam még van néha, de csak a gyomromban érzek égető érzést, tehát nem fájdalmat a nyelőcsövemnél. Kitartóan irtani fogom a bacikat amíg jobban nem leszek, remélem nem fog 7 évig tartani mint pl. a candida gombámmal 😀 . Iszom az ezüst kolloidot, a grape fruit magkivonatot, fújom a gyomromat a lavyl-al ( ez több mint 100 féle gyógynövény információját tartalmazó folyadék, amik behatolnak egészen a sejtig, ez is egy nano tecnologóiás cucc, ahogy befújom egyből jön az enyhülés) eszem a szegfűszeget, gyógynövények rezgését teszem az ivóvizemre. Bevetek mindent majd meglátjuk mi lesz a vége. Mivel a héten kevesebbet tudtam enni a fájdalom miatt ez meg is látszott a súlyomon 53,3 kg lettem. Párom is fogyott most, nem sütöttem semmi finomságot 😀  így 78,3 kg ra fogyott. 1kg lement mindkettőnknek. Az allergiám szombaton volt 5 ös a többi napon 1 es (tehát csak reggel felkelés után volt). Ebben legalább javulás jött. Remélem a jövő héten már jobb híreket tudok írni!
  • 13.-14.-15. hét A hét elején úgy döntöttem ösztönösen, hogy a bacikat nem irtom tovább a gyomromban, így pár nap után abba hagytam az ezüst kolloidot és  a grafe friut cseppeket is. Inkább úgy döntöttem a savtermelő enzimjeimet fogom serkenteni, mert logikám szerint  ha lesz elég savam, az ételek megemésztődnek a bacik éhen halnak és meggyógyulok, így el kezdtem inni a Huminiqum szirupot ami azon felül, hogy tele van ásványi anyagokkal ,nyomelemekkel, kivezeti a nehézfémeket a szervezetből, még serkenti az enzimek működését is. Azóta eltelt 3 hét és kifejezetten jól vagyok. Közben kiderült az is, hogy a gyomorproblémámra egy jó nagy lapáttal  a stressz is okozta, ami miatt a  bacik jobban tudtak szaporodni.
  • 16.hét-17.hét -18-hét 19.hét. Nem sok időm volt ez idő alatt írni a blogomat, mert költöztünk és az új házat  is, mint az előzőt elég keményen fel kellett újítani, még mindig van mit csinálni. El mondhatom, hogy a paleo ebben az időben elég nagy kihívás volt, de megoldottuk. Reggeltől késő éjszakáig dolgoztunk a házon hetekig hogy mihamarabb be tudjunk költözni és éjszaka ahogy hazaértünk kellett megcsinálni hulla fáradtan a másnapi reggelit, ebédet vacsorát, majd utána 4-5 óra alvás maradt. De elmondhatom, hogy megoldottuk és ráadásul úgy, hogy változatos is tudott lenni. Így kialakultak a szuper gyorsan elkészíthető ételek mint pl , palacsinta, főtt tojással 😀 , egyik nap pl. ez volt az ebéd, mert csak erre volt erőm, de be kell vallanom meglepően nagyon finom ízhatás volt a kettő együtt 😀 . A gyomrom teljesen rendbe jött. Nyoma sincs a fájdalomnak , akármit is eszek, iszom az aszkorbinsavat is bírom. Mivel a mérlegre sem volt időm rá állni hetekig, sőt nagyon azt sem tudtam hol van, így a 19 héten eléggé meglepődtem mikor rá álltam hisz a legutolsó mérésnél közel 53 kiló voltam ,és mikor rá álltam akkor már csak 51,2 kg, Párom meg 76,1 pedig az utolsó mérésnél 78 kg volt. Szóval a súlyunk még mindig nem állt meg. Nekem már azt mondják ,hogy beteg vagyok biztos, ” többet már ne fogyjál” …… mintha én dönteném el 😀 . persze mert az emberek a kúrákhoz vannak szokva. Tartanak egy kúrát és ha megfelelő visszatérnek a régi szokásukhoz, aztán csodálkoznak ha visszahíznak és akkor megint tartanak egy kúrát 😀 Egy kicsit azért bántott, hogy mindenki ezt mondogatta, mintha megírták volna egymásnak, hogy ezt kell mondaniuk, így el kezdtem olyan dolgokat enni ,amik a paleoba beleférnek viszont sok cukorral van, pl pillecukor, gumicukor és társai, hogy hátha ettől majd megáll a fogyásom. Az lett belőle, hogy az allergiám  kijött, nem volt olyan erős, de az eddigi 1-2 es képest a 3-4 es az már nekem sok volt, tele lettem pattanásokkal is és a súlyom sem lett több, szóval egy életre megtanultam, hogy a cukor is nagy ellenség és inkább leszek vékony és egészséges minthogy vastagabb és beteges Egy hete kb. már nem eszem ezeket a cukros xarokat, az allergiám vissza állt majdnem nullára. Párom is nagyon jól van, rohama azóta sem volt. Remélem most már majd több időm is lesz és tudok rengeteg, új receptet kísérletezni nektek 🙂
  • 20. hét –  23. hét :A súlyunk tovább csökkent, én már alig voltam 50 kg,  párom meg már a 74 -et sem érte el sokszor. Közben megérkezett a parlagfű szezon amikor én eddig életemben minden évben ha máskor nem is, ekkor biztosan szenvedtem Néztem folyton a neten és extrém magas koncentrációban volt a levegőben, én meg meg sem érzetem 🙂 Jóóóó, hát volt pontosan 2 nap amikor 4 es volt, de az összes többin max 0-1 es. Ez nagyon nagy öröm számomra!
  • 24-25 -hét A súlyunk elkezdett gyarapodni, mind kettőnknek, pedig az étkezésünkben semmi sem változott, nem ettünk sem mást sem pedig többet. Az én súlyom 51,7 lett, páromé pedig 75.6 és ezt már 2 hete tartjuk is, szóval a szervezetünk kiméregtelenítette a zsír raktárokat is és új, tiszta, mérgek nélküli egészséges mértékben építette a zsír szöveteket. Nagyon intelligens a szervezet, egy újabb bizonyítékot kaptam rá 🙂 . Így már tökéletesen érezzük magunkat. Most jutottam el 100%-osan  arra a szintre, hogy a magvas dolgokat és a kakaós, csokis dolgokat teljesen kiiktatom az étrendünkből, mert egyre többször akadok olyan írásokban hogy autoimmun betegségek esetén nem lehet enni magvas dolgokat a fitátok miatt .A kakaóban van a legtöbb fitát így egyértelmű hogy az is tiltott .Otthon el fogyott már szerencsére a lenmagliszt és a szezámmagliszt is és az összes magvas liszt, a magvak is, így mostantól kizárólag kókuszlisztet, nyílgyökérlisztet , gesztenyelisztet és konjac lisztet, tápióka keményítőt fogok használni..
  • Lassan január 14 -ke ,tehát elérjük a 9.ik hónapot a paleos korszakunkban 🙂 A karácsonyunk sajnos  költözéssel, pakolással, cipekedéssel telt, olyan mintha az egész életünk erről szólna 😦 így se karácsonyfánk, se karácsonyi paleos süteményünk nem volt, se semmink ami a karácsonnyal kapcsolatos . 😦 Pedig nagyon vártam már, ki is választottam milyen finomságokat sütök majd, sajnos nem jött össze. Szilveszter után most megint költöznünk kellett az új helyről is, ennyi stresszt és fizikai megterhelést amit most kaptunk, nem hiszem, hogy kaptunk egész életünkben összesen. Ahhoz képest nagyon jól tűrtük, még úgy is, hogy enni sem nagyon tudtunk mit,  ez idő alatt.  A szigorú paleot azt tartjuk, de leginkább hús, nyers zöldség, tonhalkonzerv és  néha tojás evés jellemezte ezt az időszakunkat ,mert sütni- főzni nem igen volt lehetőségünk. Most, hogy végre van villanytűzhely így el kezdtem újra a kísérletezgetéseket ,ma pl pogácsát sütöttem 🙂 A kilónk az mindezek ellenére maradt ugyanannyi , pedig azt hittem, hogy fogyni fogok. Körülöttük mindenki beteges már pár hete, velünk minden a legnagyobb rendben van, visszük be folyamatosan a huminiqumot , a D ,K vitaminokat mg spray-t és a c vitamint, napraforgó lecitint. Amit már mostanában nagyon vártam az az, hogy végre klórmentes vízben tudjak fürdeni , mert annyi rossz dolgot tudtam meg a csapvízről,  hogy szó szerint félve mentem fürdeni minden esetben, sőt be vallom hősiesen, volt olyan is, hogy nem mertem megnyitni a csapot, hiába próbáltam magam rávenni …..és lefeküdtem úgy ahogy voltam aludni . Mielőtt nem tudtam ezeket a dolgokat már akkor is zavart, hogy fürdés után állandóan száraz volt a bőröm és viszketett a fejbőröm hajmosás után. Azóta mióta ez megoldódott és kiszűrjük a klórt és minden féle szennyező anyagot a fürdővizünkből, nyugodtabb a fürdésem, a bőröm nem szárad és a fejem sem viszket. Borzasztó, hogy amikor az ember elmegy fürdeni és nem szűri ki ezeket a dolgokat, akkor még rosszabbat tesz a szervezetével mintha koszosan feküdne be az ágyba!! Én épp a klór miatt nem járok strandra sem, de csak most tudatosult bennem nemrégen miután sok helyen olvastam róla, hogy az a klór mennyiség a csapvízben is ugyanúgy meg van mint a strandon :((( A klór növeli a légúti gyulladásokat, fokozza az asztmás betegséget,sőt azt is kimutatták, hogy a klór kölcsönhatásba lép a csapvízben található szerves anyagokkal, ezáltal klórral telített szénhidrogének jönnek létre, melyek hozzájárulhatnak a verőerek elmeszesedéséhez, szívrohamhoz, szélütéshez és különböző rákos megbetegedésekhez, ekcémához, bőr problémákhoz, arról nem is beszélve, hogy a legtöbb magyar ember  lehet, hogy ásványvizet iszik  iváshoz , DE szűretlenül használja a klóros csapvizet főzéshez,  valahogy nem veszik észre, hogy azt is ásványvízből kéne készíteni, ilyen pl a tea készítés, leves főzés,fogmosás stb.. (mondjuk én már 7 éve ezeket is  szűröm),  így a víz a legfontosabb szerepét nem is tudja betölteni a szervezetben, ami a méregtelenítés lenne 😦 , mert a vízben található szenny anyagok tovább súlyosbítják a már eleve elsavasodott testet, ami szinte az összes betegségünkért nagyban felelős. Fürdés, tusolás során pedig ezek a szenny anyagok a legfőbb védelmi rendszerünket teszik tönkre és ez nem más mint a bőrünk. Amikor fürdünk meleg vízben tesszük, melynek hatására a pólusaink kitágulnak, így a klór és egyéb szennyanyagok könnyedén bejutnak bőrünkön keresztül bárhová. Amennyiben te is paleozol és az ekcémád, asztmád, korpásodásod, pajzsmirigybetegséged stb…. nem javul, akkor én mára már biztosan tudom, hogy ennek a fürdővíz az OKA!! Szörnyű az, hogy az ember már nem is eheti meg azt, amit tápláléknak mondanak mások, de már nem is fürödhet és főzhet a csap vízzel. Minél mélyebbre bele ásom magamat az egészséges életbe, annál több felháborító és elkeserítő dologgal találkozok!
  • Holnap lesz február 14-e a 10 hónapunk az életmódváltásunk óta ,szerintem ebben a menüpontba most írok utoljára . Miért? Kifejteném! Hónapok óta elszörnyedek amiket a paleos csoportokban látok recepteket és ha megszólok egy egy borzalmas dolgot, pl. a kukorica keményítős sütőport vagy a vajat, hogy azt miért használják hisz nem paleo, leszedik a fejemet. De feljebb egy két sorral mikor megkérdezi valaki, hogy a kukorica liszt paleo -e  annak is leszedik a fejét, hogy hogy lenne már paleo. Nekem ez már sok. Most akkor az vagy nem az? Képzelem a kezdőknek mekkora káosz lehet a fejükbe.Látom képeken, hogy emberek a húst magukban eszik vagy max egy két falat zöldséggel, amitől szintén rosszul vagyok, mert rossz az arány. A szervezetünk abból tud dolgozni amit mi megadunk neki , nem hiszem hogy egy tányér sült húsból meg 1 szelet savanyú uborkával mindent megadnánk neki.

18 comments on “2 ) Életmódváltásunk az első naptól

  1. Mi már 2 éve paleózunk (időnként kompromisszumosan), az első 3 hónapban én leadtam 13 kg-ot (156 cm vagyok, 63-ról 50 kg-ra mentem le), azóta is tartom, és egy cseppets sem éhezek, férjemről lassabban mennek le a kilók, de ő is leadott 6 kg-ot. és nincsenek éhségrohamok, nincs puffadás. Most erősen elgondolkodtam azon, hogy a kompromisszumos paleo jó-e nekünk, mert bár férjemnek és nekem teljesen pozitív az életérzés, de kislányom majdnem minden nap panaszkodik hasfájásra. Így megpróbálunk pár hétig teljesen paleózni, hátha akkor elmúlik neki (mamánál időnként rizs, krumpli van, olykor paradicsom, és mivel csokikészítők vagyunk, olykor tejcsoki)
    Kitartást kívánok, szerintem érdemes, azóta tele vagyok energiával, míg korábban már kezdett minden tönkremenni.

  2. Nektek is nagyon szép eredmények jöttek akkor 🙂 Nálunk sincsenek éhségrohamok és puffadás sem ,ezt szinte az első tapasztalatok között érkezett .Én ajánlanám a kompromisszumos ételek elhagyásának a kipróbálását is , főleg gyermekeknél ,akiknél eleve még a bél szivároghat .Annyi féle étel van még amit ehetünk , hogy nem hiányzik számunkra egyáltalán ,se a sajt ,se a vaj ,se a paprika és a paradicsomos ételek sem,a zabról nem is beszélve 🙂 Majd ha van kedved megoszthatod, hogy milyen eredmények jöttek a szigorúbb étkezésre , köszönöm szépen ,és sok puszi az egész családnak :*

  3. Én eddig 30kg-tol szabadultam meg és még 10-et szeretnék leadni. Sokkal jobban érzem magam és sokkal szebb lett a bőröm is mióta paleózom. Mindig tele voltam pattanásokkal de az már a múlt. 🙂

  4. Kedves Julcsi! Két hete hagytam el a kenyeret, lisztes dolgokat, tejet is csak a kávéba teszek. Fogytam 4 kgt, 68 éves vagyok nyugger, gondoltam nem árt egy kis fizikai munka, úgyis eleget ültem. Takarítok, de ez nem egy portörlővel való sétafika, rendesen megizzadok hétfőtől szombatig napi 3 óra hajtás. Azt vettem észre, hogy tiltakoznak a combizmaim az igénybe vétel miatt, például megmászni 🙂 egy metró aluljáróból felvezető kb 20 lépcsőt. Ez ezelőtt nem volt, hiányzik a szénhidrát?

    • Kedves Péter! A szervezet az átállás idején elég nagy méregtelenítést ,és egyéb javítási feladatokat hajt végre ,ami sok energiát igényel . Teljesen természetes ,hogy akár 4-5 hónapig is eltarthat ez az állapot amit most érzel .Segítheted a szervezetedet ilyenkor omega 3 -al , d vitaminnal , és magnéziummal, hogy hamarabb végezzen, de a lényeg , hogy légy türelmes és megértő a szervezeteddel 🙂

  5. Sziasztok! Fiatal pár vagyunk, 25 és 32 évesek, 4 hete paleozunkl. Rendesen betartjuk a szabályokat, sok zöldséget, hagyományos ételek fogyasztunk paleosan elkészítve, rengeteg folyadék, viszont csodáról nem tudok beszámolni. Párom 98 kg volt az elején, és most 4 hét után 98 kg, jó magam 54 kg voltam, most meg 51,7kg. Azért paleozunk hogy egészségesebbek lehessünk, illetve párom szeretne 20kg feleslegtől megszabadulni, hiszen mikor megismerkedtünk 4 éve, akkor 78 kg volt. Nem tudom hogy ezek jó vagy rossz eredmények-e, de kitartóak leszünk mert páromnak fogynia kellene még sokat, tartósan. Előtte én abszolút nem puffadtam, viszont mióta paleozunk néha eszméletlenül puffadok/puffadunk ami elég kellemetlen! Kérlek írd meg a véleményed mit csinálunk jól vagy éppen rosszul. Köszönöm 🙂 Zsófi

    • Sziasztok !! Gratulálok nektek hogy a paleot választottátok . 4 hét még elég kevés ahhoz ,hogy bármiféle eredmények jöjjenek ,de nálad úgy látom elég rendesen meg indult a fogyás .Ennyi írásból nehéz lenne megállapítanom , hogy mit csináltok jól és mit nem ,ehhez elég sok kérdésem lenne ,mert ha autoimmun betegségetek van ,akkor bizony paleon belül sem ehettek elég sok ételt ,mert az is problémákat fog okozni a bélrendszerben .Pl.: magyaros ételek kifejezetten rosszak egy gyulladt bél számára ….. megkérnélek ,hogy vagy a facebookon , vagy az e-mailcímemen vedd felem velem a kapcsolatot, hogy meg tudjam vizsgálni a helyzeteteket . Köszönöm szépen !

  6. Szia Julcseeka!
    Gratulálok a kitartásodhoz és köszönöm a sok receptet, tanácsot, amit adsz, nagy segítség!
    Mi csak most kezdünk átállni a napokban az új életmódra, úgyhogy bújom a netet és a receptjeidet. Egy kérdésem lenne: kislányom (10 éves, miatta kezdjük el a sorozatos megbetegedések, antibiotikum szedések miatt) elég heves fejfájási tünetet produkál ma, lehetséges, hogy ez a hirtelen szénhidrát/cukor/tejtermék megvonástól van?
    Köszi szépen:
    Ági

    • Szia Ági ! Köszönöm szépen kedves szavaidat .Nem is tudod mennyit jelentek nekem a visszajelzéseitek . A fejfájás az nálunk is jelentkezett az elején ,ez leginkább a méregtelenítés ,és jól gondoltad ,a szénhidrát fűggőség miatt is jelentkezik ,mivel nem kapja meg a szervezet azt a hatalmas szénhidrát adagot amihez hozzá volt szokva . Ez a tünet fokozatosan csökkenni fog .Kitartást kívánok ,mert megéri ❤ Bármiben tudok segíteni keressetek ,akár itt , akár a facebookon is . Julcseeka

  7. Szia Julcseeka!

    Tegnap este találtam rá az oldaladra. Hála Istennek! Mi, a férjemmel 3 hete kezdtünk el ismerkedni a paleóval. Igaz, már másfél éve több dolgot kiiktattam az élelmiszerekből és vegyszerekből a háztartásunkban. Sajnos, még nem mindent, de ami késik, nem múlik. Nálam 1 éve endometriózist diagnosztizáltak, ez nyugvó állapotban van. A te történeted alapján lehet, hogy nekem is van candidám, de én eddig azt hittem, hogy azok a tünetek, amik nálad is voltak, azokat az endometriózis produkálta. Ennek még utána kell néznem tüzetesebben. Az ekcémám már lassan 10 éve , hogy kísér….ezzel még nem sikerült megbirkózni. Bár fél éve egész enyhe tünetekkel csak. Viszont mióta elkezdtem a paleo étrendre való átállást (3 hete), megint nagyon csúnya, repedezett a kezem, és hát eléggé viszket.
    Elmondani nem tudom, mennyire örülök, hogy rátaláltam az oldaladra. Rengeteg hasznos információt kaptam tőled, pedig még csak az elején tartok.
    Azt hiszem, nekem is a nature restore lesz a befutó. Az írásod végen, amit írtál a paleóról, azok miatt (mivel én is sok ilyet hallottam) , nem mrtem belevágni ebbe a fajta étkezésbe. De úgy látom, nálad megvan a kulcs.
    Csak annyit tudok mondani: GRATULÁLOK. Minden elismerésem a tied. Nagyon köszönöm a rengeteg segítséget, amit itt, az oldaladon megosztasz velünk!!!

    • Drága Enci ! Köszönöm szépen hogy írtál nekem 🙂 Hálás vagyok a kedves szavaidért ! ha van Facebookon nyugodtan bejelölhetsz és ha bármi kérdésed lenne , nyugodtan felteheted , amiben csak tudok segíteni fogok . Szeretettel : Julcseeka

  8. Szia Julcsee!
    2013-ban méhnyakrákos lettem, közben elveszítettem anyukámat, majd a sugárkezelés időszaka alatt elváltam. Reflux tünetekkel küzdöttem,egy kis pánikkal fűszerezve. Miután elkezdtem belső utaim kitisztítását (lelki folyamat) kiderült , hogy Autoimmun betegség is elért. Végül emiatt kezdtem bele a Naturestore “világába”. Ízületi problémáim vannak, ami annyira elhatalmasodott rajtam, hogy alig bírtam lábra állni. Legjobban az állkapcsomon jött ki, ami az egész napomat elrontotta!Sport ember vagyok (Pilates edző) még ezen módszer sem segített! Hála neked elkezdtem olyan ételeket enni, amiről írsz! Még csak az 5. napnál tartok, de érzem a változást! A kávét is kiűztem a szervezetemből! Az elmúlt napokban fokozatosan csökkentek fájdalmaim, de ma egész nap fáradtság, valamint erős félelem érzések törtek rám egy kis ízületi panasszal! Én annak tudom be ezt, hogy még az elején járok, de a tisztulás lelki szemét elhagyással is jár! Valamint a kávé függőségem még tart:)Köszönöm Neked, hogy sok embernek utat mutatsz. Én élek ezzel a lehetőséggel! Hálásan
    köszönöm Judit.

    • Drága Judit! köszönöm neked , hogy visszajeleztél 🙂 Arról ugyan nem írtál , hogy a vitaminokat is elkezdted e szedni , illetve az útifüves kurát elkezdted -e .A szenvedéseidet át tudom érezni ,és bizony a léleknek is megkönnyebbülés mikor talál egy olyan lehetőséget aminek a segítségével akár elmúlhatnak a szenvedések .Én nem fogok neked se és senkinek sem kertelni ,a kezdeti fellendülés után bizony mindig jönni fog egy rosszabbodás , hisz a megszokott ételektől a test már függővé vált ,és egy pár nap leforgása utána bizony rá eszmáél a szervezet hogy hoppá hol van a megszokott cuccom ,és ha nincs akkor bizony jönnek az elvonási tünetek .Nem írtad azt sem , hogy a NatuRestore előtt hagyományosan táplálkoztál -e vagy mondjuk paleoztál ,mert azt is jó lenne tudnom . Illetve hangsúlyozom neked is még egyszer hogy nem elég csak a méreganyagokat ehagyni , fontos a tápanyaghiányos szervezetet feltölteni a szükséges vitaminokkal ,és a bélrendszer ki kell tisztítani hogy egyáltalán a vitaminok fel tudjanak szívódni .Amennyiben van faced kérlek ott is vedd fel velem a kapcsolatot , hogy közvetlen tudjak segíteni neked .Ha nincs akkor pedig e-mailben keress fel .Szeretettel : Julcseeka

  9. Szia Julcseeka! Ezt valószínűleg nem ismered, de roppant jó. Egy magyar orvospáros fejlesztette ki és tapasztalatom szerint zseniális. Ez a paleo-ketogén étrend. Nekem pl. teljesen rendbejött tőle a bőröm (mitesszeres, pattanásos, zsíros volt), nem zsírosodik többé a hajam, elmúltak a fésüvénáim, visszanyertem lánykori hajszínemet (szürke helyett sötét szőke), javul a szklerózis multiplexem, meggyógyult a colitis ulcerosám. Web: paleomedicina.com Ha érdekel, tudok Neked leírást küldeni róla. Érdemes az oldal bolgbejegyzéseit, tudományos cikkeit olvasni.

    • Drága Mónika! Köszönöm, hogy segíteni próbálsz. Próbáltam a paleo ketogént, majdnem bele is haltam. Azóta saját életmódom szerint élek a Julcseeka Life szerint, ami növényi étrend, zsiradék szegényen, de azon belül is vannak protokollok amiket kifejlesztettem. Azóta a betegségeim okát kezelem hatalmas sikerekkel és már sok embernél szintén csodák születtek. KÖSZÖNÖM ❤

Hozzászólás a(z) Berta Zsófia bejegyzéshez Kilépés a válaszból